Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök az egy hete tartó ellenzéki megmozdulások kapcsán csütörtökön kijelentette:
Minden szükségest megteszünk, hogy a liberális fasizmust teljességgel kiirtsuk Georgiában
Az MTI szemléje szerint azt is hozzátette, hogy a folyamat már elkezdődött.
Az országban azóta zajlanak tiltakozó akciók és zavargások, hogy a kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia párt győzött az október 26-i parlamenti választásokon, de az ellenzék bejelentette, hogy nem ismeri el az eredményt, mert szerinte manipulálták a voksolást. Több tízezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a feltételezett csalás ellen, Kobahidze múlt csütörtöki bejelentése pedig, amely szerint Georgia 2028-ig nem tárgyal az Európai Unióhoz való csatlakozásról, újabb tüntetéshullámot váltott ki.
Az ellenzék több vezetőjét őrizetbe vették. Azzal vádolják őket, hogy erőszakcselekményeket szerveztek, illetve hajtottak végre. A belügyminisztérium adatai szerint a tiltakozások kirobbanása óta mintegy 300 embert állítottak elő. Kobahidze szerdán jelentette be, hogy határozottan fel fognak lépni a tüntetések szervezőivel, a „radikális ellenzékkel” szemben. Másnap pedig arról beszélt, hogy a tiltakozók forradalmat akarnak kirobbantani, és külföldről finanszírozzák őket.
A főügyészség csütörtökön vádat emelt Alekszandr Eliszasvili ellenzéki vezető ellen politikai hátterű verbális és fizikai bántalmazás miatt. A volt parlamenti képviselőt szerdán vették őrizetbe Tbilisziben, mert összeverekedett Ali Babajevvel, a Georgiai Azerbajdzsániak Nemzeti Kongresszusának vezetőjével egy politikai vita hevében. A dulakodást követően Babajev (aki a Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt egyik alapítója is) rövid időre kórházba került. Ha a vádak bizonyítást nyernek, Eliszasvilit három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A csoportosan elkövetett erőszakcselekmények és illegális szerveződés címén őrizetbe vették Nika Gvaramiját, az ellenzéki Koalíció a Változásért nevű párt vezetőjét is.