Nagyvilág

Kétes lottónyeremények: pénzmosás miatt nyomoznak az Európai Bizottság távozó igazságügyi biztosa ellen

URS FLUEELER / POOL / AFP
URS FLUEELER / POOL / AFP

A belga szövetségi rendőrség több olyan ingatlanban is házkutatást tartott, amelyek Didier Reyndershez, az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosához köthetők – írja az Euronews a Follow the Money és a belga Le Soir napilap alapján.

A hatóság pénzmosás gyanúja miatt nyomoz, mert Reynders állítólag éveken át vásárolt lottószelvényeket a belga nemzeti lottótársaságtól – amelyet évekig ő felügyelt –, az ebből származó kétes nyereményeit pedig a saját bankszámlájára utalta.

A helyi sajtó szerint a rendőrség hónapok óta vizsgálódik, a nyomozók azonban megvárták a razziákkal, amíg Reynders mandátuma vasárnap lejárt, így a mentelmi jogát is elveszítette.

Az átkutatott ingatlanok között ott van Reynders magánlakása is, kedd este pedig őt is kihallgatták.

A politikus 2019-től volt az EB igazságügyi biztosa, korábban, 1999 közepétől 2011 végéig a pénzügyminiszteri posztot töltötte be a belga kormányban. A rendőrség már 2019-ben is nyomozott Reynders ellen, akkor a pénzmosás mellett korrupció gyanújával, akkor a politikus ártatlannak vallotta magát, az ügyet végül ejtették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik