Dél-Koreában a fő ellenzéki párt szerdán lemondásra szólította fel az államfőt, Jun Szogjolt.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy lázadás miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen, miután egyik napról a másikra szükségállapotot hirdettek, majd néhány órával később feloldották.
A dokumentum szerint feljelentést tesznek az államfő, a védelmi és belügyminisztere, valamint a hadsereg és a rendőrség kulcsfigurái, így a szükségállapot parancsnoka és a rendőrfőnök ellen. A kormányzó párt, A Népi Erők Pártja (PPP) szerdán hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni az államfőt.
Az elnöknek azonnal és részletesen magyarázatot kell adnia erre a tragikus helyzetre
– mondta Han Donghun, a párt vezetője a televízióban, hangsúlyozta, minden érintettet felelősségre kell vonni. Reggel az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói tömegesen nyújtották be lemondásukat – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A Koreai Szakszervezetek Konföderációja, az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülése, amelynek mintegy 1,2 millió tagja van, korlátlan általános sztrájkra szólított fel Jun lemondásáig. Szerda délig az államfő még mindig nem jelent meg a nyilvánosság előtt – írta jelentésében az AFP francia hírügynökség.
(MTI)