Nagyvilág

Súlyos sikkasztási vádak Le Pen ellen, ha elítélik, elnöki ambícióinak is búcsút mondhat

Telmo Pinto / NurPhoto / AFP
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN), elnöke a párizsi nemzetgyűlésen, 2024. november 11-én.
Telmo Pinto / NurPhoto / AFP
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN), elnöke a párizsi nemzetgyűlésen, 2024. november 11-én.
Orbán Viktor szövetségesét, Marine Le Pent és pártját, a Patrióták Európáért-frakció legtöbb képviselőjét adó Nemzeti Tömörülést érintő, 2015 óta folyó vizsgálat lassan véget ér. A vád szerint az euroszkeptikus párt 4,5 millió eurót sikkasztott el az EP-től, hogy abból saját hazai alkalmazottait fizesse ki. Az ügyészek Le Penre börtönbüntetést kértek, de ha a bíróság a vádnak megfelelően hoz ítéletet, akkor elbúcsúzhat elnöki álmaitól.

November 13-án a francia ügyészség bejelentette, hogy ötéves börtönbüntetést indítványoznak Marine Le Pen ellen sikkasztás bűntette miatt, egyben öt évre a közhivatalok viselésétől is eltiltanák a szélsőjobboldali politikust. Ez azt jelenti, hogy nem mérettethetné meg magát a következő, 2027-es elnökválasztáson sem, amelynek ő az egyik, ha nem a fő esélyese.

Le Pent és a Nemzeti Tömörülés (RN) 24 tagját – köztük volt és jelenlegi francia törvényhozókat és brüsszeli képviselőket, a párt korábbi vezetőit – azzal vádolják a mintegy hat hete kezdődött perben, hogy 2004 és 2016 között illegálisan használtak fel európai parlamenti pénzeket. 4,5 millió eurós (mai értékén 1,8 milliárd forint) EU-s forrást hazai pártcélokra, nem pedig az európai parlamenti asszisztensi fizetésekre használtak fel a vád szerint.

A párizsi ügyészek Le Penre kérték a legsúlyosabb büntetést a vádlottak közül, mivel EP-képviselő és a párt vezetője is volt. Az öt év börtönbüntetés – ebből három felfüggesztett lenne, kettőben pedig részlegesen, nyomkövető viselésével szabadlábra helyezhetnék – mellett 300 ezer euró kártérítés megfizetésére is köteleznék a politikust, aki ártatlannak vallja magát.

A bíróságon bemutatott bizonyítékok szerint több személynek is európai parlamenti asszisztensi szerződése volt, de csak ritkán vagy egyáltalán nem jelentek meg az Európai Parlamentben, valójában nem volt EU-s feladatuk, 

néhány esetben nem is érintkeztek azzal az EP-képviselővel, akinek elvileg dolgoztak. Többen képtelenek voltak körülírni azt is, hogy mi is volt ebben az időben a munkájuk.

  • A vádlottak között van Marine Le Pen 96 éves apja, a párt korábbi alapító-vezetője, Jean-Marie Le Pen is, aki egészségügyi állapota miatt nem jelent meg a bíróságon. Kettejükhöz köthető az ügyészség szerint az elsikkasztott összeg 47 százaléka, körülbelül 2,1 millió euró.
  • Le Pen gyerekkori barátja, rövid ideig sógornője, a ma már EP-képviselőként dolgozó Catherine Griset is a vádlottak padján ül. Ő 2010-től négy éven át 2600, majd két éven keresztül 3200 eurós EP-s asszisztensi fizetést kapott Le Pen irodavezetőjeként úgy, hogy például 2014 októbere és 2015 augusztusa között mindössze 12 órát tölthetett a parlament épületében.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a francia törvényhozás jelenlegi tagját, Julien Odoult hozta fel példaként arra, hogyan zajlott a visszaélés-sorozat. A férfi akkor a pártközpontban dolgozott EU-s bérből, egy e-mailben azidőtájt azt írta Le Pen kabinetigazgatójának:

Nagyon szeretném egyszer megismerni az Európai Parlamentet. Akkor megismerhetném azt az EU-s képviselőt is, akihez ki vagyok jelölve.

Odoullal szemben az ügyészség tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést, 20.000 euró pénzbírságot és egy év közügyektől való eltiltást kért. Griset esetében 18 hónap felfüggesztett börtönt és 50 ezer euró bírság megfizetését kérték és azt, hogy két éven át ne indulhasson választáson.

Magali Cohen / Hans Lucas / AFP Julien Odoul

A tárgyalások során ismertettek egy 2014-es e-mailt is, amelyet a párt egyik akkori képviselője, Jean-Luc Schaffhauser küldött az RN akkori pénztárosának, Wallerand de Saint-Just-nek. Ebben azt írta:

Amit Marine kér tőlünk, az egyenértékű azzal, hogy egy fiktív munkaviszonyt írjunk alá úgy, hogy a képviselőt terheli a büntetőjogi felelősség.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik