Nemere Istvánról nagyon adekvát leírás, hogy az is olvasott tőle könyvet, aki nem tud erről: álnevek garmadája alatt, számos műfajban ontotta magából a könyveket, 80 életéve alatt kerek 800-at. Én az utóbbi mintegy 25 évben lecsatlakoztam női néven jegyzett lektűröktől tudományos-fantáziadús ismeretterjesztésig ágazó munkásságáról, de végtelenül hipokrita dolog volna úgy tenni, mintha tízévesen nem olvastam volna rongyosra a termés ifjúsági részét, a nyomozós történetekbe csomagolt szocializmus-kritikákat (mostanra az emlékezetemben az utóbbira helyeződött át a hangsúly, az övé valószínűleg mindig ott volt), meg az űrben lövöldözős kaland-utópiákat. A héten halt meg, közvetlenül a születésnapja után — a 80 szép szám, a 800 még szebb, és ha az irodalmat nem is folyóméterben mérik, az biztos, hogy nem csak a legfelső könyvespolc számít annak. Sokan egyébként is csak lábujjhegyen érünk fel oda.
Akárhányszor a Fekete-tenger partján fekvő Georgiáról írunk, kiszámíthatóan megindulnak az olvasói levelek, amelyben tájékoztatnak minket arról, hogy Georgia egy amerikai állam a Mélydélen, a grúzok országát pedig Grúziának hívják. Ilyenkor empatikus mondatok mellett továbbítjuk az arról szóló leírásokat, hogy a derék kaukázusiak maguk kérték, hogy ekként emlegettessék az országuk. Nem az az érvük, hogy ha minden második amerikai várost lehetett egy európai eredeti után elnevezni, akkor a másik irányba is működik a névimport, hanem hogy ők voltak előbb. Jó, ennél kicsit bonyolultabb, mint általában minden. Például hogy
Egyébként azért a nagyvárosokban eléggé egyértelmű: a covid előtt Tbilisziben járva vadidegen emberek pusztán amiatt telepakolták pálinkával az asztalunkat, hogy az EU-ból voltunk kedvesek elmenni az ottani belváros széléig. Papp Atilla, aki a miniszterelnök és az én — érdemben jobban kihűlt — nyomomban ott töltötte e hét jó pár napját, indulás előtt felrajzolta, a frissen elhasalt (netán: elgáncsolt) ellenzék és a második ránézésre már nem egyértelmű bekötésekkel rendelkező kormány közül ki merre mozog(na).
Két eheti olvasmányt emelnék még ki mellé: aki kicsit kihúzta magát, amikor csóri grúzokról (georgiaiakról) olvasott az imént, hogy a párezer évükkel fiatal nép ők még a választásokhoz, D. Kovács Ildikó interpretációjában olvashat a magyarok demokrácia-képéről és -fogalmairól. Utána el fogja tudni engedni a hátát.
És szintén Ildikó és Kálnoki Kis Attila vizsgálták meg, hogy 14 év nemzeti együttszurkolás után mire jutott a kirakatsportokat kitömő országvezetés. Nemcsak arra térnek ki, hogy az olimpián, ahol mindig többes számban szoktunk, mi mind elsőként beúszni a célba vagy elveszíteni a döntő asszót, hogyan alakulnak nagyobb távlatban a mutatók, vagy hogy van-e bármi gazdasági/egyéb racionalitás a futballakadémiák mögött, hanem hogy ebből átragad-e többségünkre valami, ami sportra késztetné. De az utóbbi poént lelövöm: ha össze lehet kötni a két említett kutakodást, a legtöbb magyart előbb állítja fel a fotelből a kedvenc pártja, mint egy honfitársa kimagasló egyéni sportteljesítménye.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még egy halom elmélyülős és szórakoztató olvasmányt, videót és podcastot ajánlunk hétvégére válogatva, és összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel (nem kell hozzá előfizetés), ha jövő héten már te is kéred!
