Nemzetközi jogász: A Gázában megvalósuló cselekmények benne vannak a népirtás elleni egyezményben, de a palesztin nép megsemmisítésének szándéka aligha bizonyítható

A gázai háború a számokat tekintve a 21. század egyik legvéresebb konfliktusa – mutatott rá a Háárec. A halottak száma már 42 ezernél jár, ami azt jelenti, hogy a konfliktusban a kétmilliós gázai lakosság két százaléka vesztette életét. Magyarországra vetítve mindez olyan, mintha 10 hónap alatt eltűnt volna Debrecen lakossága.

Az izraeli lap szerint a halottak száma arányait tekintve az elmúlt harminc év nagy konfliktusai között is kiugró: a jugoszláv háborúban tíz év alatt veszett oda a lakosság fél százaléka, Irakban húsz év alatt a népesség egy százaléka halt meg, de Szíriában is 13 év kellett ahhoz, hogy Gázához hasonlóan az ott élők két százaléka meghaljon. Ráadásul egyelőre a háború végét sem látni, sőt az inkább új szakaszba lépett a Hezbollah vezetőinek likvidálásával és a Libanon elleni, fokozódó izraeli támadással, a szárazföldi műveletek megkezdésével.

Dr. Hoffmann Tamás nemzetközi jogászt, a Budapesti Corvinus Egyetem docensét hívtuk segítségül, hogy nemzetközi jogi kontextusba helyezzük a történteket.

Hadijogot sérthetett a csipogók felrobbantása

Másfél hete Izrael csipogókat és walkie-talkie-kat robbantott fel Libanon területén. A kézi adó-vevő készülékeket a Hezbollah vásárolta, de nemcsak fegyveresek kaptak belőlük, hanem olyan civilek is, akik az egészségügyben vagy más közszolgáltatási területen dolgoznak. A támadássorozatban – melynek magyar szála is van – összesen 37-en, köztük egy nyolcéves kislány halt meg.

Az ENSZ emberi jogi vezetője arról beszélt, hogy „több ezer személy egyidejű megtámadása – legyenek akár civilek, akár fegyveres csoportok tagjai – anélkül, hogy tudnánk, a támadás idején kik birtokolják a célba vett eszközöket, hol és milyen környezetben használják azokat, sérti a nemzetközi emberi jogokat és – ha alkalmazható – a nemzetközi humanitárius jogot”.

Hoffmann elmondta, a hadijognak vannak olyan szabályai, melyeket valóban kétséges, hogy Izrael betartott-e. Egyrészt a csipogókat egyfajta trükkös bombaként használták, aminek az a lényege, hogy egy hétköznapi tárgyat alakítanak át úgy, hogy ezzel halált vagy sebesülést lehessen okozni. Ennek a fegyvertípusnak az alkalmazását egy Izrael által is elfogadott, nemzetközi megállapodás tiltja.

A második jelentős probléma, hogy ha egy fegyveres konfliktus során katonai célpontot támadnak, akkor a támadó fél köteles a katonai és a polgári célpontok között különbséget tenni.

Hogyha célzottan egy személynek juttatnak el egy ilyen trükkös bombát, akkor ott a megkülönböztetéssel értelemszerűen kevesebb probléma van, mint amikor véletlenszerűen szétosztanak egy csomó eszközt, melyek feltehetően elsősorban katonai célpontokhoz kerülnek, de a valóságban nem igazán lehet ellenőrizni, hogy pontosan kinél vannak. Pláne akkor, ha egyszerre robbantják fel őket

– magyarázta Hoffmann, aki szerint maga a célbavétel is jogsértő, hiszen Izrael – amennyiben valóban Izrael követte el a támadást, amit ugyan a zsidó állam nem ismert el hivatalosan, de nemzetközi konszenzus övezi ezt a vélekedést – nem tudta reálisan megkülönböztetni, hogy akiket támad, azok valóban katonai célpontok-e.

A Hezbollah nemcsak milíciának vagy terrorszervezetnek minősíthető, hanem egy parlamenti párt is Libanonban, amely állami feladatokat (köz- és jóléti szolgáltatások biztosítását) is ellát a síiták lakta területeken. Hoffmann elmondta, hogy a Hezbollah elleni támadások kapcsán a nemzetközi jogi közvélemény megosztott: az egyik oldal azt állítja, hogy védelmi cselekménynek minősülnek az ellenük Libanon területén végrehajtott csapások, a másik pedig azt, hogy sértik az állami szuverenitást.

Az elmúlt napokban Izrael fokozta a Hezbollah elleni támadásokat, volt olyan nap, amikor 356-an haltak meg. Egy nap alatt ennyi halálos áldozatra az 1975 és 1990 közötti polgárháború óta nem volt példa Libanonban. Ezt követte az a légicsapás, amelyben a Hezbollah milíciájának több parancsnoka is meghalt, és amely egy haditanácskozás közben érte őket főhadiszállásukon, Bejrút Dahíja negyedében. A támadások pedig ezen a héten is folytatódnak, sőt keddre virradóra Izrael szárazföldi műveletekbe kezdett Libanonban.

Izraelen bizonyítási kényszer van

Hoffmann elmondta, hogy a gázai háború kapcsán rengeteg jogi kérdés merül fel (a palesztin államiságot és a Hamászt és október 7-ei terrorakcióját érintőkről tavalyi cikkünkben írtunk részletesen), és mivel egy folyamatban lévő fegyveres konfliktusról van szó, nem tudjuk pontosan, mi miért történik. A nagyszámú civil áldozattal járó izraeli légicsapásokról is egymással szemben álló állítások érkeznek. Amikor Izrael azt mondja, hogy Hamász-militánsokat támad, akkor először is nem tudjuk, hogy a szervezeten belül mi volt a szerepük, tehát valóban fegyveresekről vagy a Hamászhoz köthető, de érdemi fegyveres funkcióval nem rendelkező személyekről van-e szó. Másrészről az is kérdés, hogy milyen szintű úgynevezett „járulékos veszteség” elfogadható egy ilyen szituációban, mondta Hoffmann, hozzátéve, hogy eközben a Hamász oldalán azt állítják, hogy sok esetben nem is a szervezet tagjait, militánsait célozza Izrael.

A közel egy éve dúló háborúban a 40 ezret meghaladó halottról és 90 ezret meghaladó sebesültről szóló számokat a Palesztin Egészségügyi Minisztérium teszi közzé, mely nem tesz különbséget a harcosok és a civilek között. Ugyanakkor a tárca becslése szerint az áldozatok 70 százaléka nő és gyerek. Ahogy a gázai államapparátus egészét, úgy az egészségügyi tárcát is a nemzetközi közösség által terrorszervezetnek tartott Hamász ellenőrzi, így vannak, akik megkérdőjelezik e számok hitelességét. A harcok kezdete óta ugyanakkor számos nemzetközi szervezet, kormány és médium ellenőrizte őket, a konszenzus pedig az, hogy az adatok hitelesek. Vannak olyan vélemények is, hogy a valódi számok még nagyobbak lehetnek: a Lancet című, orvosi folyóirat július elején megjelent tanulmánya szerint a hivatalos adatközlés sokszorosa lehet a halálos áldozatok száma, ha a háború indirekt hatásait, például a járványok miatt elhunytakat és a romok alatt fekvő ezreket is figyelembe vesszük.

Hoffmann a támadások arányossága kapcsán elmondta, hogy Izraelen két szinten is bizonyítási kényszer van. Fennáll egy jogi és egy erkölcsi kényszer is, hiszen a nemzetközi közvéleményt meg kell győznie arról, hogy nemcsak jogos, de morálisan igazolható háborút folytat.

„Ők azt állítják, hogy ezek a katonai csapások minden esetben jogosak voltak. Ha esetleg olyasmi fordul elő, mint a segélykaraván elleni támadás, akkor pedig véletlenül, téves információk alapján jártak el” – magyarázta Hoffmann, hozzátéve, Izrael érvelhet amellett, hogy a célpontválasztásai olyan adatokon alapulnak, melyek sok esetben titkosszolgálati módszerek segítségével jöttek létre, így nem lehet őket csak úgy nyilvánosságra hozni. Ugyanakkor, mondta, a konfliktus utáni időszakban, egy esetleges bírósági eljárás során fel lehet állítani egy olyan vizsgálóbizottságot, amely a titkosság követelményrendszerének eleget téve tud kutakodni, és eldöntheti, hogy az egyes csapások összeegyeztethetők voltak-e a hadijoggal.

Az információgyűjtést azonban nehezíti, hogy

Izrael minden nemzetközi megfigyelőt kitiltott a konfliktuszónából.

Gázában a szokásosnál jóval nagyobb a pusztítás

A nemzetközi humanitárius jog értelmében kizárólag a katonainak minősülő objektumok és célpontok támadhatók jogszerűen. Civilek közvetlen támadása háborús bűncselekménynek minősül, ám a nemzetközi jog bizonyos mértékig türelmet tanúsít polgári áldozatok esetén. A harcoló feleknek a „járulékos veszteséget” kell mérlegelni: sokszor állhat elő olyan helyzet, hogy egy katonai célpont elleni támadás polgári áldozatokkal jár, vagyis meghalhatnak vagy megsérülhetnek civilek és megrongálódhatnak civil objektumok. A civil lakosság szenvedése a nemzetközi jog számára addig tolerálható, amíg a már említett „járulékos veszteség” nem haladja meg jelentősen az elérni kívánt katonai előny mértékét.

Az arányosságot azonban nem lehet abszolút értékben kifejezni. Hoffmann hangsúlyozta, hogy a hadijogot úgy alkották meg, hogy megpróbáltak egyensúlyozni két, egymással majdnem teljesen szemben álló elvárás között. Az egyik az, hogy sikeresen le lehessen folytatni egy háborúban a hadműveleteket, a másik pedig az, hogy eközben a humanitás eszményét figyelembe véve meg lehessen óvni a civileket, a kiszolgáltatottakat a háború pusztításaitól. „Nincs egyértelmű szám, egy képlet, amit hozzá tudunk rendelni, de

azt gondolom, hogy egy olyan támadássorozat, amelynek következményeként a lakosság több mint 80 százalékának el kell hagyni az otthonát, az nehezen összeegyeztethető a humanitás célkitűzésével

– tette hozzá.

Hoffmann arra hívta fel a figyelmet, hogy Izrael, különösen a háború első heteiben, a mesterséges intelligenciával segített célpontválasztásnál kimondottan magasra helyezte a tolerálható „járulékos veszteség” szintjét. A Lavender elnevezésű program volt a hadtörténelem első, nyilvánosan felvállalt MI-fegyvere, amely a Guardian oknyomozása szerint a civileket nem kímélve gyilkolt. „Akár egészen alacsony pozíciót betöltő Hamász radikálisoknál is légicsapást hajthattak végre, adott esetben úgy, hogy az egész család bent volt a házban” – mondta Hoffmann, hozzátéve, hogy a polgári épületek elleni csapásokat a hajnali órákra időzítették, így az egész család megsemmisült a célponttal együtt.

Izrael nem kímélte a polgári infrastruktúrát:

• a lakóépületek 60, az üzletek 80 százaléka,
• az iskolaépületek 85 százaléka,
• a termőföldek több mint fele,
• az úthálózat 68 százaléka,
• továbbá 36-ból 31 kórház megsemmisült vagy megsérült a támadásokban.

Emellett száz egyetemet és iskolát, három templomot és 341 mecsetet is találat ért – a pusztítás drámaiságát a háború előtt és után készült műholdfelvételek teszik szemléletessé.

Hoffmann szerint az izraeli hadműveletek során lerombolt épületeknél lehet azt mondani, hogy volt katonai jelentőségük, mert például részét képezték az alagútrendszernek, de a gázai önkormányzatisághoz kapcsolódó épületek elleni támadásoknál, mint a bíróságok és az egyetemek, nem biztos, hogy megalapozottan állítható a katonai jelentőségük.

A szakértő szerint rendkívül nehéz azt mondani, hogy Izrael minden kétséget kizáróan jogellenesen járt el, azt viszont meg lehet állapítani, hogy a 2023. október óta tartó konfliktusban a szokásosnál jóval nagyobb a pusztítás mértéke: egyes becslések szerint a gázai lakóövezetben lévő épületek több mint 80 százaléka elpusztult vagy olyan sérülés érte, ami miatt nem lakható. Tehát

a szokásos konfliktusokat messze-messze meghaladó az a pusztítás, amit látunk.

Háborús bűnös-e Netanjahu?

Májusban a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogató parancsot kért Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőre, Joáv Galant izraeli hadügyminiszterre, és a Hamász két vezetőjére, akiket Izrael azóta meggyilkolt: Iszmaíl Hanijére Teheránban, Mohammed Deifre Dél-Gázában csaptak le. Hoffmann elmondta, hogy az ICC körültekintően jár el: megengedte, hogy az államok és nemzetközi jogászok peren kívüli félként, úgynevezett amicus curiae levelekben fejtsék ki a jogi álláspontjukat a helyzetről, ami lassítja a döntéshozatalt.

Az izraeli vezetéssel kapcsolatban több vádat is megfogalmaztak. Hoffmann szerint ezek közül a polgári lakosság éheztetése igazolható a legkönnyebben, hiszen tényszerű, hogy a segélyszállítmányokat leállították, illetve rendkívül alacsony szintre csökkentették, miközben vezető izraeli politikusok számtalan nyilatkozatban tettek hitet ennek szükségessége mellett.

Legutóbb Bezalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter beszélt arról, hogy a humanitárius segélyek blokkolása „indokolt és erkölcsös”, még akkor is, ha közben elpusztul kétmillió ember.

Az izraeli vezetőkkel szembeni vádpontok között szerepel az is, hogy a polgári lakosság körében aránytalanul nagy veszteséget okozó támadások történtek. Hoffmann elmondta, hogy ebben az esetben konkrétan bizonyítani kell, hogy nem katonai célpontot támadtak vagy aránytalanul nagy polgári veszteséget okoztak egy katonai célpont elleni támadással.

Van néhány olyan célpont, amelynél könnyebb bizonyítani egy ilyen kijelentést. Amikor Gázában leromboltak toronyházakat, voltak olyan kijelentések katonai, politikai vezetők részéről, hogy ez megtorló akció volt. Egy megtorló akciónak nyilvánvalóan nem közvetlen katonai szükségszerűség által vezérelt oka van

– magyarázta Hoffmann.

A szakértő szerint voltak olyan támadások, amelyeknél nagyon erősen felvetődik a jogszerűség kérdése: például amikor az izraeliek palesztin orvosoknak álcázták magukat, és egy kórházba behatolva végeztek Hamász-militánsokkal. Egy fegyveres konfliktus során nem lehet az ellenfél katonájának, militánsának vagy akár csak civilnek tettetni magunkat, és úgy végrehajtani akciókat, mondta Hoffmann. A harmadik genfi egyezmény alapján a kombattánsok megkülönböztető egyenruhát kötelesek viselni. Emellett sok olyan támadás veti fel az arányosság kérdését, mint az augusztusban elkövetett iskola elleni csapás, amikor a menekültszállásként használt épületben több mint száz civil halt meg – Izrael szerint 19 harcos mellett.

Hoffmann hangsúlyozta, hogy háborús bűncselekményeket, emberiesség elleni bűncselekményeket vagy bármilyen nemzetközi bűncselekményt elkövethetnek a legalacsonyabb és a legmagasabb szinten is, hiszen előfordulhat olyan szituáció (például a lakóépületben fosztogató katonák esetében), ahol nem előzte meg parancs a bűnelkövetést. Ugyanakkor a nemzetközi jog rendelkezik a parancsnoki felelősségről, amely kimondja, hogy a parancsnokoknak egyrészt meg kell próbálniuk megelőzni a nemzetközi bűncselekmények elkövetését, és ha ez nem sikerül, akkor meg kell büntetniük az elkövetőket. „Itt nagyon sok kérdés felmerül. Például az, hogy

az izraeli oldalon mennyire akarják ténylegesen kivizsgálni az esetlegesen elkövetett nemzetközi bűncselekményeket. A Nemzetközi Büntetőbíróság eljárása úgynevezett komplementaritásra kiegészítő joghatóságra épül. Tehát az ICC csak akkor járhat el, ha az adott állam vagy nem képes, vagy nem hajlandó megbüntetni az elkövetőket. Néhányan most is arra hivatkoznak, hogy egyszerűen még túl kevés idő telt el ahhoz, hogy bebizonyosodjon, Izrael nem hajlandó kivizsgálni a potenciálisan elkövetett bűncselekményeket, és ezért nem lenne szabad eljárnia a Nemzetközi Büntetőbíróságnak

– magyarázta Hoffmann.

Amennyiben Netanjahu ellen mégis elfogatóparancsot ad ki az ICC, ő lesz a negyedik hivatalban levő állam- vagy kormányfő, akivel ilyesmi történik, a szudáni Omar el-Besír, a líbiai Moammer Kadhafi és az orosz Vlagyimir Putyin után.

Népirtás zajlik-e Gázában?

Izrael ellen ezzel párhuzamosan egy népirtás elleni per is zajlik az ENSZ bíróságán (Nemzetközi Bíróság, amely nem azonos a Netanjahu elleni elfogatóparancsot mérlegelő Nemzetközi Büntetőbírósággal), ezt Dél-Afrika kezdeményezte, és később Törökország is csatlakozott a kezdeményezéshez. Hoffmann szerint rendkívül nehéz lenne azt bizonyítani, hogy Izrael népirtást követ el Gázában, legfőképpen azért, mert a népirtás bűncselekménye egy rendkívül szűken definiált bűncselekmény. A nemzetközi jog szerint kizárólag akkor lehet népirtást elkövetni, hogyha meghatározott védett csoportokkal szemben, a megsemmisítés szándékával követnek el cselekményt. Védettnek a népi, nemzeti, faji vagy vallási csoportok számítanak, ami alapján a palesztin nép beazonosítható, ám Hoffmann szerint a probléma a megsemmisítés szándékának az igazolása. Elmondása szerint

maguk a cselekmények, amelyek megvalósulnak Gázában, benne vannak a népirtás elleni egyezményben.

Rögtön az első ilyen tiltott cselekmény a csoport tagjainak megölése, márpedig a palesztin csoport tagjai közül rengetegen meghalnak ebben a konfliktusban, mondta Hoffmann, aki szerint igazolhatják a vádakat bizonyos magas szintű izraeli politikusok kijelentései, melyek mintha arra utalnának, hogy ők azt szeretnék, ha a palesztin nép megsemmisülne. Többi között az izraeli védelmi miniszter a Gáza elleni ostrom elrendelésekor azt mondta, emberi állatokkal harcolnak, Isaac Herzog, izraeli elnök pedig kijelentette, hogy nincs ártatlan civil Gázában.

Tavaly januárban egy palesztinpárti NGO összesen ötszáz népirtásra felbujtó idézetet gyűjtött össze.

A Nemzetközi Bíróság vizsgálni fogja, hogy a tényleges harcok során vannak-e arra utaló jelek, hogy ezekkel a hadműveletekkel meg akarják semmisíteni a palesztin népet vagy sem. Én nem hiszem, hogy ez bizonyítható lenne. Nyilván más lenne a helyzet, ha mondjuk az izraeli vezetés úgy döntene, hogy mondjuk egy az egyben át akarja zsuppolni az összes gázai palesztint Egyiptomba. Viszont a népirtásra való felbujtás úgy is megvalósulhat, hogy népirtás egyébként nem történik. Az izraeli politikusok kijelentései alapján ezt lehet, hogy kimondja a Nemzetközi Bíróság

– mondta Hoffmann.

Jogellenes a palesztin területek megszállása

A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy júliusban a hágai Nemzetközi Bíróság nagyon nagy többséggel kimondta, hogy Izrael megszállása a palesztin területeken, mind Gázában, mind Ciszjordániában jogellenes. Így a nemzetközi jog szerint ezeken a területeken meg kellene szüntetni az izraeli jelenlétet.

Az izraeli telepesek jelenléte Ciszjordániában jogellenes, és Izraelnek még kárpótlást is kellene fizetnie a palesztinoknak, azonnal elhagyni a megszállt palesztin területeket, és természetesen az annektált palesztin területek sem megtarthatók. Azt tisztázni kell, hogy ez nem egy kötelező érvényű határozat, mert ez egy tanácsadó vélemény, viszont a nemzetközi jognak egy nagyon jelentős értelmezése, amelyet a legfontosabb nemzetközi bírói testület alkotott meg

– mondta Hoffmann, hangsúlyozva, hogy ennek következtében az államoknak mindenhol a világon át kell gondolniuk a fennálló kapcsolatukat Izraellel, egyebek mellett a fegyverszállítás terén. A világ számos állama szállít fegyvert vagy a katonai infrastruktúra fenntartásához használt alkatrészeket Izraelnek, amit Hoffmann szerint mostantól lehet jogellenesnek tekinteni. „Hiszen ez egy olyan tevékenység, amely fenntartja azt az izraeli megszállást a palesztin területeken, amelyet a nemzetközi bíróság jogellenesnek nyilvánított” – mondta.