Ferenc pápa nemrégiben tizenegy napos, négy országot érintő délkelet-ázsiai és óceániai körúton vett részt. Sokak szerint az egyházfő ázsiai látogatásával azt akarta bizonyítani, hogy kora ellenére nagyon is aktív.
A The Wall Street Journal szerint a Szentszék ázsiai diplomáciájának középpontjában akkor is Kína áll, ha az ország nem szerepelt a helyszínek között. 2018-ban ugyanis Peking és a Vatikán titkos paktumot kötött. Az azóta már nyilvánossá vált egyezmény alapján a kínai és a katolikus egyházi vezetés közösen választja ki a kínai püspököket. Ezzel Peking beleszólást kapott a katolikus főpapok kinevezésébe, a kínai katolikusok pedig kiléphettek a „katakombákból”.
Igaz, az addig „föld alatt” működő kínai katolikus egyház egyáltalán nem egységes annak tekintetében, hogy elfogadják-e a paktumot.
A kínai kommunista vezetés – hasonlóan Észak-Koreához és a hajdani keleti blokk rezsimjeihez – csak nagyon korlátozott, államilag ellenőrzött módon engedélyezi a vallásgyakorlást. Peking „hivatalos” egyházakba tömöríti a különböző felekezetek híveit, az ezeken a kereteken kívülieket pedig brutálisan üldözi. Így például a tibeti buddhizmus hagyományaitól idegen módon és a vallási elöljáróktól függetlenül nevez ki lámákat és más tisztségviselőket. Ehhez hasonlóan jár el a katolikusok esetében is.
Hogyan alakult ki ez a helyzet, és milyen kiutakat keres a Vatikán?
Tiltott, tűrt és támogatott egyház
A kínai katolikusok számát napjainkban 5 és 10 millió közé teszik, ami körülbelül a lakosság 0,7 százaléka. A katolicizmus természetesen nyugati misszionáriusok révén jutott el az ázsiai országba: már a Tang-dinasztia idején, azaz a 7. század környékén megjelent, ám igazán csak a 13–14. század alatt terjedt el. Fénykorát a Ming-dinasztia alatt élte, főleg a 17–18. században. Egy Matteo Ricci nevű jezsuita misszionárius a császári udvarral is megismertette a katolicizmust, és ők nem gátolták a terjedését, sőt a nyugati tudás és technológia felé nyitott ablakként tekintettek rá.
A 19. században azonban a kínai hatóságok üldözendőnek nyilvánították a vallást, igaz, az 1911-es forradalom és a császárság bukása után újra enyhülés kezdődött. A Vatikán feloldotta a konfuciánus rítusok katolicizmusba való beépítésének tilalmát, a hatóságok pedig nem korlátozták tovább a hit terjesztését. Végül Peking és a Szentszék hivatalos diplomáciai kapcsolatot alakított ki, kölcsönösen elismerve egymást. A második világháború után a katolikusok száma emelkedésnek indult, ám ennek véget vetett a kommunista hatalomátvétel.