Nagyvilág

4000 vasúti dolgozó kirúgását tervezik, eltorlaszolta az egyik fővonalat a lengyel szakszervezet

NAGY BORBÁLA / 24.HU
NAGY BORBÁLA / 24.HU

A Szolidaritás szakszervezet több mint száz tagja kedden, a sziléziai Katowice városában eltorlaszolta a síneket, így tiltakozva a PKP Cargo és a PKP CargoTabor, lengyel, állami vasúti teherszállítási és logisztikai cégekben tervezett leépítés ellen – közölte a TV Republika, lengyel, konzervatív hírtelevízió.

A tüntetés miatt leállt a forgalom a Lengyelország déli határától Varsó irányában haladó, nemzetközi vasútvonalon (Katowice és a hozzá közeli Sosnowiec város közötti szakaszon). Egyes szerelvényeket leállítottak vagy visszafordítottak, más vonatokat kerülőutakra irányítottak át.

Dominik Kolorz, a Szolidaritás sziléziai részlegének elnöke, újságíróknak elmondta: a szakszervezet „drámai segítségkéréseket” kapott a PKP Cargo és a PKP CargoTabor alkalmazottjaitól, akik elbocsátás előtt állnak. A tüntetők azt akarják, hogy a vállalatok állítsák le a leépítést és kezdjenek tárgyalásokat a szakszervezettel.

A PKP Cargo vezetése augusztusban bejelentette, hogy a tervezett, csoportos létszámcsökkentés a személyzeti állomány csaknem 30 százalékát, vagyis több mint 4 ezer főt érint. Az elbocsátottak közül 1350-en elvileg más vasúti és fuvarozói cégeknél kaphatnak állást.

Kolorz szerint az utóbbi megoldás elégtelen, nem tartalmaz igazi foglakoztatási garanciákat.

A PKP CargoTabor szintén a dolgozói mintegy 30 százalékának elbocsátását, több mint 750 ember elküldését helyezte kilátásba.

A PKP Cargo vezetése azzal indokolta a tervezett leépítést, hogy „jelentősen csökkent a fuvarozások száma, ezáltal a bevételek is”.

Az utóbbi időben több más vasúti fuvarozó cég lépett be a lengyelországi piacra, köztük van az Ukrzaliznyicja, ukrán, állami vasutak által működtetett, az európai országok irányában fuvarozást biztosító cégként bejegyzett Ukrainian Railways Cargo Poland nevű cég, amelyet júniusban jegyeztek be Lengyelországban.

A PKP Cargo a legnagyobb lengyelországi vasúti fuvarozónak számít, közúti és tengeri fuvarozással is foglalkozik. A vállalat több európai országban, ezen belül Szlovákiában, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is tevékeny. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik