Az izraeli Legfelsőbb Bíróság június végén úgy döntött, hogy az ultraortodox zsidó férfiakat is be kell hívni sorkatonai szolgálatra. Az egyhangú döntés alapján az államnak nincs joghatósága egyeseket felmenteni a katonai szolgálat alól. A határozat egyúttal kötelezi az államot arra, hogy szüntesse meg az olyan vallási iskolák, jesivák, támogatását, melyek diákjai nem vonulnak be.
Jogi értelemben a bíróság eltörölte azt a törvényt, amely kodifikálta a hallgatólagosan 1949 óta létező mentességet. A rendelkezést 2017-ben egyszer már hatályon kívül helyezte a testület, ám azóta a kormány többször kitolta annak határidejét. Amikor 2023-ban az utolsó haladék is lejárt, a kormányzat egyszerűen arra utasította a hadsereget, hogy ne sorozza be az ultraortodoxokat. A mostani rendelkezés alapján viszont minden katonakorú állampolgárnak be kell vonulnia (Izraelben hagyományosan a nőket is beleértve).
„Egy nehéz háború közepén az egyenlőtlenség terhe még inkább súlyosnak látszik, éppen ezért fenntartható megoldást kell találni a problémára” – szólt a The Wall Street Journal tudósítása szerint a bírósági döntés indoklása.
Egy nemzet, két kultúra
A világban ultraortodoxként ismert zsidókat Izraelben főleg a haredi kifejezéssel illetik. Ők további kategóriákra oszthatóak attól függően, hogy melyik alapító rabbi tanítását követik. A haredik összességében az izraeli társadalom 10–15 százalékát teszik ki, ám mivel körükben dívik a nagy család, a számuk rohamosan nő. Szigorú vallási előírások szerint élik az életüket, a legismertebbek közülük a kóser étkezésre vonatkozó, valamint a szombati munkavégzést tiltó rendelkezések. Az ultraortodox család patriarchális, a férfi szava a törvény, a nőnek pedig otthon, a gyerekszobában és a konyhában a helye. Ennek ellenére általában a haredi férfi sem kenyérkereső. Többségük vallási iskolákban tanul, és ez jócskán kitolódhat a felnőttkorba is, vannak, akik egész életüket a jesivákban töltik. Az ortodox férfiaktól közösségükben elsősorban a Tóra és a Talmud elmélyült tanulmányozását, illetve a rabbik tanainak beható ismeretét várják. A közösség éppen ezért állami segélyekre szorul, és nagyon mérsékelten jelenik meg a munkaerőpiacon.
Egyes ortodox irányzatok Izrael létét is elutasítják. Palesztinpárti tüntetések felvételein is feltűnnek olyan ortodox rabbik, akik szerint Izrael léte szentségtörés, hiszen csak az eljövendő zsidó messiás adhatja vissza nekik Jeruzsálemet. A legtöbb haredi közösség azonban mára elfogadta Izrael létezését, sőt jelen van a zsidó államot ószövetségi érvekkel megtámogató vallásos cionizmus is, főleg a ciszjordániai telepesek körében.
Izrael alapító ideológiája, a cionizmus ugyanakkor egy szekuláris eszmerendszer, amely nem helyez nagy hangsúlyt a zsidóság bibliai eredetére és a vallási szokásokra. Így számos kérdésben alakult ki konfliktus a szekuláris és a vallásos zsidóság között. Az eredeti cionizmus baloldali volt, a közösségiséget részesítette előnyben. A szekuláris társadalomban büszkeségnek számít a katonai szolgálat, míg a haredik igyeksznek kibújni alóla.
Nem csoda tehát, hogy a két csoport között sok a konfliktus. Dávid Ben-Gúrión, Izrael első miniszterelnöke a függetlenség kikiáltásakor egyfajta konkordátumot kötött az ortodoxokkal. Ennek értelmében az állam engedményeket tett a vallásos kisebbség felé, például szombaton nem működik a tömegközlekedés az országban, a haredi többségű utcákban ilyenkor a forgalom is leáll. A jeruzsálemi főrabbi emellett jogosítványokat kapott például a házasságok elismerése terén. Cserébe az ortodoxok elfogadták, hogy Izrael szekuláris állam és társadalom. Ennek az alkunak volt a része a katonai szolgálat alóli mentesség is, amit hallgatólagosan szintén elfogadott a többség. A felmentés egyik oka az volt, hogy a Holokauszt megtizedelte a rabbik számát, és a zsidó teológia hanyatlóban volt. Akkoriban a haredik száma az ezret sem érte el, így nem volt érdemi probléma a kiváltságokból.
Askenázi-szefárd viszály
Az ultraortodoxok Izrael megalakulása óta jelen vannak a törvényhozásban, a knesszetben. Az arányos választási rendszer kedvez a kis pártoknak, amelyek sokszor királycsinálóvá válnak. Ráadásul mivel az ortodoxok elutasították a cionizmust, így a kevésbé nacionalista és harcias baloldali koalíciókban is részt tudtak venni. Emellett a gazdaságpolitikájuk is inkább baloldalinak mondható, hiszen a szavazóik állami segítségre szorulnak. A haredi formációk általában az ultraortodoxok partikuláris érdekeit képviselték, de nem egyszer megtörtént, hogy a szekuláris zsidók életébe is beleszóltak. Ellenezték például a vallásszabadság vagy a polgári egyenlőség törvénybe iktatását.
Az ortodoxok a közelmúltban egyre inkább Benjamin Netanjahu pártjához, a Likudhoz kezdtek közeledni, leginkább persze azért, mert az elmúlt évtizedben stabilan a jobboldal volt hatalmon. Netanjahu pedig hatalmi érdekből elkezdte kiszolgálni az ultraortodoxokat: nemcsak fenntartotta mentességüket a katonai szolgálat alól és a számukra fontos pénzügyi transzfereket, de megígérte azt is, hogy megtartja és növeli a jesivák támogatását. Másrészt a Likud elkezdett ideológiailag is közeledni a vallásos rétegekhez. A pártot 1983-ban, Nemzeti Liberális Párt néven alapították, Ze’év Zsabotyinszkij jobboldali, úgynevezett revizionista cionista hívei. A formáció a hagyományos, baloldali cionisták és a vallásos jobboldal között helyezkedett el, a szekuláris konzervativizmust képviselve. A párt támogatói főleg a mediterrán származású, azaz szefárd zsidók köréből kerültek ki. A szefárdok pedig történelmi okokból feszült viszonyban vannak a kelet-európai származású askenázi zsidósággal. Erre az izraeli államalapítás után a politika is ráerősített: a szefárdok főleg a jobboldalt, az askenáziak a baloldalt támogatták, igaz, Netanjahu (ahogy Zsabotyinszkij is) lengyelországi felmenőkkel rendelkezik. Erre rakódott rá az ideológiai ellentét: a revizionisták – már a Likud megalakulása előtt is – az arab államok felé mutatott túlzott engedékenységgel és túlságosan szocialisztikus gazdaságpolitikával vádolták a baloldali cionistákat.
A radikalizálódó jobboldal Izraelben, a nemzetközi trendekhez hasonlóan, a 2010-es évek második felében azzal kezdte vádolni a baloldalt és a liberálisokat, hogy a demokratikus csatornákat megkerülve akar politikai hatalomhoz jutni, elsősorban a bíróságok elfoglalásával. A Likud narratívája szerint a bíróságok, elsősorban a Legfelsőbb Bíróság, nemcsak balliberális, hanem askenázi befolyás alatt áll. E nézet erősítéséhez Netanjahunak személyes érdeke fűződik: korrupciós ügyei miatt törekszik arra, hogy az igazságszolgáltatás jogköreit megkurtítsa. A legutóbbi, 2022-es választás idején csak a mentelmi joga miatt úszta meg a börtönt, a jogorvoslati lehetőségeket ugyanis kimerítette. A rá következő év során átvitt a parlamenten egy olyan törvényt, amely kimondja: a Legfelsőbb Bíróság se a knesszet által hozott törvényeket, se a kormány által hozott rendeleteket nem semmisítheti meg szimplán az észszerűtlenségre hivatkozva. Ez pedig mérföldkőnek számít, mivel Izraelnek nincsen írott alkotmánya.
Az igazságügyi reformcsomag ellenzői szerint mindez pőre hatalmi törekvés, Netanjáhu érdekeit szolgálja, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia. A támogatók viszont arra hivatkoznak, hogy a bírók demokratikus kontroll nélkül írhatják felül a választott tisztviselők döntéseit. Az utóbbi táborba tartoznak az ultraortodoxok is, akik a szekulárisabb jogászoktól féltik kiváltságaikat. Összességében tehát
Jesivából a laktanyába
A szekuláris rétegekhez tartozók ugyanakkor azt gondolják, hogy amíg ők dolgoznak, értéket teremtenek – mondjuk a virágzó tel-avivi startup-szektorban –, addig a haredik improduktív életet élnek. Fokozott gyermekvállalási hajlandóságuk pedig még több terhet róhat a jövőben a szekuláris zsidóságra. Mindezt tetézi az a tény, hogy amíg a katonai pálya, főleg a légierő kötelékében, népszerű a szekuláris rétegek körében, és őket sorkatonai szolgáltra is kötelezik, addig az ultraortodoxok mentességet élveznek.
Ez az ellentét szélsőséges módon bukott felszínre a tavaly október óta tartó újabb gázai konfliktussal. A szekuláris tábor úgy érzi, amíg ők hadba vonulnak a Hamász ellen, addig a haredik a fronttól távol, békében élhetnek. Másrészt a háború félbeszakította a Likud korrupciós ügyei és az igazságügyi reform miatti tiltakozást. A közelmúltbeli tüntetések résztvevői egyszerre követelik a Hamász által elfogott túszok szabadon bocsájtását, illetve nehezményezik, hogy Netanjahu a hatalmának és büntetlenségének fenntartására használja a háborút.
A Legfelsőbb Bíróság azon döntése, miszerint törvényellenes az ultraortodoxok mentessége a katonai szolgálat alól, előreláthatólag tovább mérgesíti a két tábor konfliktusát. A bíróság darázsfészekbe nyúlt, hiszen a mentesség megszűnése a haredi életforma lényegét érinti. A harciasság és a fizikai erőnlét távol áll a férfiideáljuktól, egyes irányzatok a védendő Izrael létezését is elutasítják, arról nem beszélve, hogy a sorkatonai szolgálat, majd az esetleges bevetések és frontszolgálat miatt kevesebb idő marad a szent iratok tanulmányozására. Hozzá kell tenni, hogy az önkéntes szolgálat ma is nyitva áll az ultraortodoxok előtt, a hadsereg nekik fenntartott részlegeiben. Sőt, olyan program is létezik, melynek keretében megoszthatják idejüket a jesiva és a laktanya között. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a szolgálatot megtagadó többség szívesen bevonulna. Jelenleg ugyanis
Szakértők szerint azonban a haredik gyermekvállalási kedvének köszönhetően 2050-re a katonakorú férfiak közel fele ultraortodox lesz.
A harediket azonban mindez nem hatja meg. „Semmilyen botrányos bírósági döntés nem használható arra, hogy elhallgattassák a Tóra tanulmányozóit Izrael földjén” – írta a Shas nevű, főleg a szefárd és közel-keleti haredi közösséget képviselő, a Likuddal koalícióban kormányzó párt közleménye. Igaz, a párt egy másik prominense már úgy nyilatkozott: ha ez összeegyeztethető a vallási elveikkel, és lehetővé teszik a Tóra tanulmányozását a szolgálat mellett, kész elfogadni, hogy besorozzák a harediket is.
Két tűz között
A Likud csupán a döntés időzítését bírálta, és hozzátette: dolgoznak egy olyan törvényen, amely megoldást hozhat a mentesség problémájára. A bírósági határozat azonban így is nehéz helyzetbe hozhatja a legnagyobb kormánypártot: vagy újabb frontot nyit a döntéseiket amúgy is megkérdőjelező, a hatalmukat veszélyeztető bírósággal szemben, ami aktivizálhatja a 2023 végén a háború miatt abbamaradt tiltakozási hullámot az igazságügyi reformmal szemben, vagy pedig olyan engedményt tesz, ami az ortodox pártokat hidegítheti el a koalíciótól.
Mindazonáltal a 2023. októberi Hamász-terrortámadás és az azt követő háború valamelyest megváltoztatta a haredi közösség véleményét is. Egyes vezetők arról kezdtek beszélni, hogy aki nem tanul jesivában, az menjen harcolni.
A kérdés sürgető, hiszen a legfőbb ügyész már el is rendelte a határozat végrehajtását azzal, hogy háromezer ortodox zsidó besorozását irányozta elő a közeljövőre. Az erről szóló levél arra is felhívja a figyelmet, hogy mindez hosszú távon nem elégséges, a kormánynak tervet kell kidolgoznia további haredik besorozására. Előreláthatólag a hatóságok fő eszköze azonban nem az akár erőszakos sorozás lesz, hanem például a jesivák állami támogatásának korlátozása, amit szintén elrendelt a bíróság.
Ultraortodox fiatalok már a döntés bejelentése előtt utcai tüntetésekbe kezdtek: volt, ahol rendőri erővel kellett fellépni velük szemben. A mozgalom akár radikalizálódhat is, vagy felszínre hozhatja a haredik Izrael-ellenes vonalát.
Az Izraelben az igazságügyi reform, a Netanjahu-kormány más lépései és a gázai konfliktus miatt kialakult feszült helyzetre tehát most egy vallási-kulturális konfliktusforrás is rakódik. Az ultraortodoxok és a szekulárisok továbbra is egymásnak feszülnek, és egyelőre nem látszik világosan, ki engedne. Nem sok reményre ad okot például egy ortodox rabbi nyilatkozata, aki kijelentette:
A Tóra fiait nem sorozhatják be. Aki ma belép a hadseregbe, az holnap megtöri a sábeszt!
