Nagyvilág

Biden a vitáról: Nem volt jó estém, de Trumpnak sem

JIM WATSON / AFP
JIM WATSON / AFP

Joe Biden biztosította a demokraták támogatóit, hogy még mindig képes megnyerni az elnökválasztást Donald Trump ellen – írja a BBC. Az amerikai elnök annyira gyengén szerepelt a vitán, hogy a New York Times már vezércikkben kérte a visszalépésre.  A 81 éves elnök szombaton New Yorkban és New Jerseyben vett részt adománygyűjtő rendezvényeken, és igyekezett megvédeni a CNN elnökjelölti vitájában nyújtott teljesítményét.

Azt ugyan elismerte, hogy nem volt valami nagyszerű estéje, de szerinte Trumpnak sem.

Ígérem, hogy meg fogjuk nyerni ezt a választást

– tette hozzá.

Az elnök később azt mondta, megérti a csütörtöki vitán nyújtott teljesítménye körüli aggodalmakat, majd megígérte azt is, hogy keményebben fog küzdeni.

Egy New Yorkban tartott kampányeseményen Jill Biden first lady is biztatta férje támogatására az összegyűlteket. Szerinte

Joe nem pusztán a megfelelő személy az elnöki feladatra, hanem ő az egyetlen személy rá.

Joe Biden és Donald Trump első 2024-es elnökjelölti vitáját csütörtökön Atlantában, a CNN stúdiójában helyszíni közönség nélkül tartották. A demokrata és a republikánus jelölt 90 percen keresztül fejtette ki nézeteit, és reagált a másik megállapításaira, előre megállapított témákban. A CNN vita után készült felmérése szerint a nézők 67 százaléka Donald Trumpot látta a szópárbaj győztesének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik