Nagyvilág europoli

Orbán szerint hiába győztek a választáson, Brüsszelben semmibe veszik az eredményt

Nikos Oikonomou / ANADOLU / Anadolu via AFP
Nikos Oikonomou / ANADOLU / Anadolu via AFP

Beszámoltunk róla, hogy az EP-választás óta először ült össze Brüsszelben az Európai Tanács, aminek alkalmából Orbán Viktor végig járta az európai jobboldal képviselőit, hogy a jövőről egyeztessenek. A magyar kormányfő tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel, Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnökkel, Janez Jansával, Szlovénia korábbi miniszterelnökével és Mark Rutte holland kormányfővel is. Orbán késő esti posztja alapján viszont minimum kérdéses, hogy ezek az egyeztetések sikeresek voltak-e.

A miniszterelnök ugyanis azzal kapcsolatban tett közzé egy bejegyzést, hogy Brüsszelben „semmibe vették az európai emberek akaratát”, és ebben a legnagyobb bűnös a kormányfő szerint az Európai Néppárt. Orbán szerint az EP-választás eredménye egyértelmű: a jobboldal megerősödött, a baloldal és a liberálisok teret vesztettek, a Néppárt viszont ennek ellenére alkut kötött utóbbiakkal és „leosztották egymás között az EU vezető pozícióit”.

Fittyet hánynak a valóságra, fittyet hánynak az európai választás eredményére, és fittyet hánynak az európai emberek akaratára. Ne legyünk naivak: tovább fogják támogatni a migrációt, és még több pénzt és fegyvert küldenek az orosz-ukrán háborúba

írta a miniszterelnök, kijelentve egyúttal azt is, hogy ők mindebbe nem nyugszanak bele, és egyesíteni fogják az európai jobboldalt.

A Fidesz korábban hosszú évekig tagja volt a Néppártnak, de a viszony annyira megromlott az évek alatt a felek között, hogy egy idő után már a kormánypárt felfüggesztése is szóba került. Ezt a Fidesz nem várta meg, inkább felfüggesztette a tagságát a pártcsaládban még 2021-ben. A kisebbik kormánypárt, a KDNP tag maradt, egészen múlt péntekig, amikor Semjén Zsolt kijelentette, hogy erkölcsi okokból nem fenntartható a KNDP-tagsága a Néppártban. Ennek oka pedig az volt, hogy a frakcióvezető, Manfred Weber Budapesten tárgyalt Magyar Péterrel a Tisza Párt esetleges csatlakozásáról.

Magyar nem is hagyta szó nélkül a miniszterelnök legutóbbi bejegyzését. Azt írta neki kommentben, hogy Brüsszelben úgy hírlik, nem akar senki a magyar kormánnyal közösködni.

Lehet természetesen jobboldali többség, de annak a fő ereje a Néppárt lesz majd 200 képviselővel és 13 állam- és kormányfővel. Ez az a Néppárt, ahonnan Önöket kitették, és ahova a TISZÁ-t pedig felveszik. További jó békeharcot!

– üzente meg.

Kapcsolódó
De sikerült elfoglalni Brüsszelt?
Győzött a béke Európában? Sikerül pártcsaládot találnia a Fidesznek? Orbán Viktor legfontosabb céljait elemeztük az EP-választás után.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik