Nagyvilág europoli

Manfred Weber: Nyitva van az ajtó a Tisza Párt előtt

Nyitva van az ajtó a Tisza Párt részére, de a döntés nem az én kezemben van

– mondta sajtótájékoztatóján Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, aki Magyar Péterrel és Semjén Zsolttal is tárgyalt pénteken Budapesten.

A hvg írása szerint a német politikus hangsúlyozta, hogy a döntés nem az ő kezében van, a frakció fog dönteni jövő héten Magyarék csatlakozásáról, ezzel együtt elismerően nyilatkozott a Tisza Párt képviselőiről.

Weber „tényfeltáró misszióként” jellemezte budapesti látogatását, ismeretei pedig bővültek is, hiszen a Semjénnel folytatott megbeszélés végén világossá vált, hogy a KDNP képviselői kilépnek a pártcsaládból. Semjén Zsolt erről úgy nyilatkozott, hogy a Néppárt részéről érthető, hogy a minél magasabb létszám miatt felveszik magukhoz a Tiszát, a kisebbik kormánypártnak viszont ezek után nincs maradása, Semjén szavai szerint erkölcsileg elfogadhatatlan a számukra a Tisza-tagság.

Magyar Péter azt mondta, örömmel csatlakoznak a Néppárthoz, és reméli, hogy ez egy gyönyörű európai barátság kezdete. Magyarék egyelőre csak a frakcióhoz csatlakoznának, a pártcsaládhoz még nem. Jövő héten ott lesznek Brüsszelben tárgyalni, ezzel kapcsolatban megígérte, konstruktívak leszenek. Emlékeztetett, hogy vannak nagyon érzékeny témák Magyarországgal kapcsolatban az Európai Parlamentben. Számukra prioritás, hogy lezárják a hetes cikkelyes eljárást, amit az Európai Parlament Magyarország ellen indított, mert az uniós pénzek hazahozatala létfontosságú Magyarország számára.

Tisza Párt: Sem a Néppárt, sem Manfred Weber nem háborúpárti.

Péntek este közleményt adott ki a Tisza Párt a délutáni találkozóról, melyben történelminek minősítik Weber látogatását, megjegyezve, hogy az utóbbi öt évben nem járt Magyarországon magas rangú néppárti delegáció.

A közleményben arról írnak, hogy Weber és Magyar Péter „egy barátságos és nyitott légkörű találkozón” megállapodtak, hogy a néppárti frakció jövő heti ülésén a Tisza Párt képviselői megerősítik a frakcióba való belépési szándékukat, amelyet a frakció elnöke támogatólag fog döntésre előterjeszteni. Magyar Péter kijelentette, hogy a Tisza Párt konstruktív, a magyar választók érdekeit képviselő módon fog dolgozni a Néppárti frakcióban és az Európai Parlamentben, hogy a lehető leghamarabb lezáruljanak azok az eljárások, amelyek akadályozzák az EU-s támogatások Magyarországra érkezését.

„A megbeszélések során ismét egyértelművé vált, hogy ellentétben a kormányzati propaganda által sulykolt hazugsággal sem a Néppárt, sem annak frakcióvezetője, Manfred Weber nem háborúpárti. Manfred Weber ismét megerősítette, hogy a Fidesz által neki tulajdonított kijelentés a sorkatonaság bevezetésével kapcsolatban soha nem hangzott el, azt egyszerűen álhírnek minősítette” – olvasható még a kommüniké végén.

Kapcsolódó
A KDNP kilép az Európai Néppártból
Hölvényi György sem lesz a frakció tagja.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik