A következő élő közvetítés része Izrael és a Hamász is háborús bűncselekményeket követett el az ENSZ jelentése szerint

Már 500 egészségügyi dolgozót öltek meg Gázában

Jalaa MAREY / AFP
Jalaa MAREY / AFP

Mintegy 498 egészségügyi dolgozó halt meg az izraeli támadásokban Gázában a konfliktus október 7-ei kezdete óta, tájékoztatott a Hamász által kontrollált, gázai egészségügyi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a 90 gázai kórházból mindössze 16 kórház működik részlegesen, miközben több mint 130 rendelő megsemmisült.

Gázában 25 ezren kérvényezték, hogy a blokád alá vont területen kívül kaphassanak orvosi kezelést, ám ebből csak 6645-öt hagyott jóvá Izrael, és végül közülük is csak 4895-en tudták elhagyni Gázát.

A minisztérium megjegyezte, hogy 1,5 millió fertőző betegséget regisztráltak azóta, hogy Izrael megkezdte támadását Gáza ellen.

(al-Dzsazíra)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik