Nagyvilág

Georgia államfője megvétózta az ügynöktörvényt

Vano SHLAMOV / AFP
Vano SHLAMOV / AFP

Georgia államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a „külföldi ügynökökről” szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben.

Szalome Zurabisvili elnök már korábban bírálta a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt által beterjesztett törvény elfogadását, csütörtökön pedig jelezte, hogy élni fog vétójogával.

A georgiai elnök szombaton azzal indokolta döntését, hogy a törvény ellentétes az ország alkotmányával, és szembemegy „minden európai normával”.

A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökként regisztráltassák magukat.

A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a „káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit. A kormánypárt elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja Zurabisvili vétóját, és várhatóan ezt a következő napokban meg is teszi.

Az ellenzék és nyugati diplomaták a törvény elfogadásával kapcsolatban korábban arra figyelmeztettek, hogy az hátráltatja a 3,7 millió lakosú köztársaság európai uniós integrációját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik