Veszélyes héten vagyunk túl a Közel-Keleten, de úgy néz ki, hogy a legnagyobb félelmek nem igazolódtak be. Miután április elsején Izrael csapást mért Irán damaszkuszi követségére, a két ország között adok-kapok alakult ki, ami egy szélesebb háború kirobbanásának veszélyével járt. Végül Izrael az április 14-ei iráni csapásra öt nappal később visszafogottan reagált, és egy Iszfahán melletti katonai létesítmény ellen indított dróntámadást. Ezzel, úgy tűnik, mindkét ország lezártnak tekinti az ügyet.
Most, hogy a legrosszabbat – egy, az Európai Unió és a NATO határaihoz közel zajló, a világgazdaságot magával rántani képes, hatalmas emberveszteséggel járó háború kirobbanását – sikerült elkerülni, érdemes hátralépnünk egyet, és megvizsgálni, mit is tanulhatunk az elmúlt napok eseményeiből. Az eszkalációs veszély ugyanis nem múlt el, a gázai válság árnyékában bármikor ismét a háború peremére kerülhetünk, viszont akkorra már tanulhatunk a most elkövetett hibákból.
1. Az Egyesült Államok nem tudja hatékonyan elrettenteni a rivális államokat
A magyar és európai biztonság számára az egyik legfontosabb tanulság, hogy a korábbi évtizedekkel ellentétben nem tudjuk rábízni magunkat az amerikai elrettentési képességre. A hidegháború után kialakulhatott a biztonságérzet, hogy Washingtonnal, az egyedül talpon maradt szuperhatalommal senki nem akar ujjat húzni. Ez a kép az afganisztáni és iraki fiaskó után, majd még határozottabban az egyre agresszívebb orosz külpolitika miatt is megkérdőjeleződött, majd az elmúlt hét eseményeivel tovább gyengült.
Washington ugyanis az április 14-ei iráni támadás előtt mindent megpróbált megtenni, hogy megakadályozza Teherán fellépését. Ehhez hasonló eszközöket használt, mint 2021 végén és 2022 elején Oroszországgal szemben, hogy elrettentse Putyin elnököt Ukrajna megtámadásától. A hagyományos diplomáciai eszközök mellett mindkét esetben újdonság volt az amerikai kormány részéről, hogy elkezdtek hírszerzési információkat megosztani a nyilvánossággal, így az egész világ napokig kaphatta a híreket, hogy éppen mikor gondolja Washington, hogy Oroszország és Irán támadni fog.
Ezzel nemcsak azt lehet előre bejelenteni, hogy a másik fél mikor támadhat, de el is lehet rettenteni, azt jelezve, hogy az Egyesült Államok mindenről tud, ami a másik országban történik. Ráadásul, ha azt közli Washington, hogy holnap lesz a támadás, azzal a meglepetés ereje eltűnik, ezért okosabb elhalasztani az akciót.
Ahogy azonban ez a stratégia 2022-ben sem működött Oroszországgal szemben, úgy most sem Irán ellenében. Lehet, hogy pár nappal ki lehet tolni az akciót, de egyik ország sem állt el a támadástól.
2. Sem az izraeli, sem az iráni kormány nem akar háborút
Szerencsére ugyanakkor az elmúlt héten kiderült, hogy sem Teheránban, sem Jeruzsálemben nem akarnak háborúzni egymással. Ez nem nagy meglepetés – egy államközi fegyveres konfliktus mindig kiszámíthatatlan, hatalmas károkkal jár, ezért a legtöbb racionális politikus inkább elkerülné –, a jelenlegi helyzetben ennek ellenére fontos hangsúlyozni. Mind az iráni, mind az izraeli vezetésnek nagyon rossz a nemzetközi megítélése, és a két ország kritikusai gyakran hivatkoznak rá, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vagy Ebrahim Raíszi iráni elnök legfőbb vágya, hogy háború robbanjon ki a térségben.
Mindkét kormány kimérte a katonai akcióját, hogy jelezze, nem akar további eszkalációt. Ugyan április 14-én, az iráni rakétatámadást követően a pletykák szerint az izraeli háborús kabinet mérlegelte, hogy azonnali és komoly válaszcsapást mérjen Iránra, ettől elálltak – egyes hírek szerint Netanjahu is a mérsékeltebb véleményt képviselte.
3. Sem Izraelben, sem Iránban nem tudják, mik a vetélkedés új szabályai
Ennek ellenére továbbra sem múlt el a háborús veszély, és az évtizedes iráni-izraeli vetélkedés új szakaszába lépett. A 2010-es évek eleje óta kialakultak a rivalizáció szabályai, amelyekhez egészen mostanáig tartották magukat a felek, most azonban új játék kezdődött. A tavaly októberi Hamász-támadást követően az izraeli biztonságpolitikai gondolkodás teljesen átalakult, és a korábban tolerált veszélyeket már nem akarják elfogadni az ország vezetői.
Ennek következtében Izrael az idén több vörös vonalat is átlépett Iránnal és szövetségeseivel szemben: 2024 elején Bejrútban bombáztak, április elsején pedig a damaszkuszi iráni konzulátust vették célba.
Amikor a hadviselés és a rivalizálás szabályai megváltoznak, akkor egy ideig sem a külső szemlélők, sem a főszereplők nem tudják pontosan, hol húzódnak az új vonalak. Izrael nem tudta előre, hogy a damaszkuszi konzulátus megtámadásával átlép-e egy határt Iránnál, és Irán sem lehetett benne biztos, hogy az Izrael területe elleni akció milyen válaszlépéseket von maga után.
Ebből a szempontból kedvező fejlemény volt, hogy Izrael nem tolta ki tovább a határokat, és a két ország közötti rivalizálás 2024 előtti szabályainak megfelelő választ adott az akcióra. Gyakorlatilag e döntés miatt kerülhettük el rövid távon az eszkalációt. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a két fél mostanra megtanulta, meddig mehetnek el, ezt csak szépen lassan fogják megtanulni. Ezért a következő hónapokban ugyanúgy fennmarad a tévedés és az eszkaláció veszélye is.
4. Iránra érdemes több figyelmet fordítanunk
Az is bizonyossá vált, hogy az izraelihez hasonlóan az iráni biztonságpolitikai stratégia is változik, és ez minket, európaiakat is közvetlenül érinthet. Teherán nemcsak Izrael megtámadásával húzott újat, de korábban az is elképzelhetetlen volt, hogy egy európai konfliktusban az agresszor oldalára álljon. Pedig Ukrajna kapcsán ez történt. Ráadásul a napokban iráni vezetők azzal is fenyegettek, hogy a vezetés átgondolhatja a nukleáris fegyverek kifejlesztésének tilalmára vonatkozó politikáját.
Mostantól Európának nincs meg az a luxusa, hogy ne vegye komolyan az iráni kérdést. Eddig az európai országok az Egyesült Államokkal szemben a megbékélés hívei voltak, és abban a hitben ringatták magukat, hogy a gazdasági együttműködéssel sikerül pacifikálni Iránt. Ehhez azonban nem volt elég elszántságuk és lehetőségük, így muszáj volt igazodnunk az USA egyre erősebb Irán-ellenes fellépéséhez.
Függetlenül attól, hogy kit tekintünk felelősnek, egy biztos:
Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy meg kell támadnunk Iránt, sőt: az elmúlt hetekben látható volt, hogy több európai kormánynak még felveszik a telefont Teheránban. Az események azt is mutatják, hogy Irán nagyhatalomként kezelésével sok mindent meg lehetne vagy lehetett volna oldani. Például ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítéli Izrael damaszkuszi akcióját, akkor talán nem került volna sor további eszkalációra. Bármilyen utat választ is Európa, egy biztos: nem tudjuk többé a fejünket a homokba dugni, és eljátszani, hogy Irán csak az Egyesült Államok vagy a közel-keleti országok problémája.
5. Amíg a gázai válság zajlik, semmi nem garantálja a racionális döntéseket
Eddig is tudtuk, de most be is bizonyosodott: a gázai válság folyamatosan magában hordja az eszkaláció lehetőségét. Függetlenül attól, hogy sem az iráni támadás, sem a jemeni húszik fellépése nem segített semmit a palesztinokon, ezek a folyamatok összefüggenek egymással, és fűtik egymást. Amíg nem sikerül valahogy lezárni a gázai válságot, addig nemcsak az eszkaláció lehetősége marad meg, de a radikalizáció és a nemzetközi terrorizmus potenciális erősödésének veszélye is.
Egy tűzszüneti megállapodás esélye egyre kisebb, ahogy egyre bizonyosabbá válik, hogy a legtöbb izraeli túsz már nincs életben. Izrael rafahi offenzívája bármikor elindulhat – függetlenül a másfél millió civiltől, akik a területen tartózkodnak.
Jelenleg úgy tűnik, ma sem Izraelnek, sem a Hamásznak nincs más opciója, mint folytatni a harcot.
