Nagyvilág europoli

Túl sokáig tűrte a Néppárt a Fideszt, mi nem így járunk el – állítja az európai szocialisták csúcsjelöltje

Ronald Wittek / EPA / MTI
Ronald Wittek / EPA / MTI
Budapesten járt Nicolas Schmit, hogy a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listáját támogassa. Egy hónappal ezelőtt viszont még Pintér Sándorral találkozott, azt követően pedig felszabadították a Magyarországnak járó források egy részét. Az uniós biztos szerint nem akarták a magyar tanárokat büntetni, ezért tették elérhetővé a pénzt. Az uniós csúcsjelölt arról is beszélt, szerinte mi az európai baloldal nagy ötlete a mostani választásokra.

A pénz egy részét felszabadítottuk, többek között a tanárok részére is. A tanárok fizetésének ügyét én komoly problémának érzem, mert egy nemzet csak annyira jó, amennyire a tanárai jók. Meg kell fizetni őket, és nem értem azokat az országokat, amelyek ezt nem teszik meg. Ezt a döntést azután hoztuk meg, hogy rájöttünk, nem akarjuk büntetni a tanárokat. A magyar kormány közölte, hogy akkor lesz béremelés, ha megkapják a pénzeket. Azzal egyetértek, hogy a kormány nem tett eleget ezért, és folytathattuk volna még a kérdezősködést. Viszont ez a pénz közvetlenül a tanárokhoz megy, ezért elfogadtuk, amit a magyar kormány tett. A legfontosabb kérdés egyébként az volt, hogy ki felügyeli a tanárok számítógépét, belenézhetnek-e abba a munkáltatók. Ebben születtek módosítások. Erről a bizottság elnökével is nagy vita folyt, végül az döntött, hogy a tanárok jelezték, szükségük lenne a béremelésre. Meg fogjuk nézni, hogy a pénz valóban a tanárokhoz megy-e

– így nyilatkozott Nicolas Schmit, az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős biztosa a 24.hu-nak egy budapesti háttérbeszélgetésen. Schmit azért jött a magyar fővárosba, hogy a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd kongresszusán felszólaljon, így támogatva a magyar baloldali listát. Schmit ugyanis az Európai Parlament nagy baloldali pártcsaládjának, a Szocialisták és Demokratáknak a csúcsjelöltje az EP-választásokon. Ez azt jelenti, hogyha a szocialisták szereznék a legtöbb mandátumot az EP-választáson, Schmitet javasolnák a bizottság elnöki posztjára.

Vörös Szilárd Nicolas Schmit a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2024. április 14-én.

A tanárok fizetésével kapcsolatos kérdés azért merülhetett fel, mert Schmit a közelmúltban már járt Budapesten: nagyjából egy hónapja uniós biztosként tárgyalt Pintér Sándor belügyminiszterrel, ezt követően pedig az Európai Bizottság bejelentette, hogy felszabadítják a korábban blokkolt uniós pénzek egy részét. Ez körülbelül kétmilliárd euró, amelyet az oktatással és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos problémák blokkoltak. Erről itt írtunk részletesebben.

A pénzek felszabadítása egyébként nem azt jelenti, hogy ezeket a forrásokat rögtön odaadjuk. Azt jelenti, hogy ezeket fel lehet használni a jövőben a projektekre, le kell adni a számlákat

– magyarázta Schmit. A feloldás a gyakorlatban tényleg annyit jelent, hogy ezekre a forrásokra mostantól adhat majd le számlákat a magyar kormány, és a kétmilliárd eurónyi összeg a teljes hétéves ciklusra szól.

Ez egy hosszú és bonyolult eljárás volt, és még mindig van blokkolt pénz. Az első része az igazságügyi rendszer függetlenségéről szólt, hosszú párbeszédet folytattunk a magyar hatóságokkal, és a magyar kormány megváltoztatta a törvények egy részét. Jogállamban élünk, megmondtuk, hogy akkor kaphatják meg a pénzeket, ha teljesítenek bizonyos feltételeket. Utána nem csinálhatjuk azt, hogy politikai döntésből nem szabadítjuk fel a pénzeket, miután teljesítették az elvárásokat. Meg kell néznünk, hogy működnek majd ezek a törvények a gyakorlatban

– tette hozzá Schmit azzal kapcsolatban, miért oldották fel korábban a pénzek sokkal nagyobb részét, 10,2 milliárd eurót. Ezekről a pénzekről itt írtunk részletesebben. Azt viszont ő sem tudta megerősíteni, hogy az igazságügyi rendszer problémái miatt feloldott forrásokat a jövőben visszablokkolnák Varga Judit kiszivárgott hangfelvétele miatt, amelyen azt mondja, hogy a kabinet egyes tagjai kihúzatták magukat az ügyészség vádiratából.

Azt tanácsolnám az ezért felelős biztosnak, hogy alaposan nézzen ennek utána, mert ha egy volt igazságügyi miniszter ezt mondja, annak lehet következménye. Megeshet, hogy valójában nem az történik az igazságügyben, ami a törvényekben le van írva. Márpedig, ha a magyar igazságügyi rendszerben nem tudunk bízni, annak az uniós igazságügyi rendszerre is van hatása. Ezt a hangfelvételt ellenőrizni kell, mert persze mondani sok mindent lehet. Amivel kapcsolatban egyáltalán nem találom kielégítőnek a válaszokat, az a hírhedt szuverenitási törvény

– jelentette ki Schmit.

A biztos egyébként nem indul jó helyzetből, a szocialistáknak valamiért nem sikerül elérnie a jó reprezentációt az unió vezetői pozícióiban. A négy legfontosabb vezetői posztból jelenleg csak Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szocialista, a többiek az Európai Néppárthoz vagy a liberálisokhoz tartoznak, miközben a szocialistáké a második legnagyobb frakció a parlamentben.

Diego Ravier / Hans Lucas / AFP Josep Borrell

Meg kell nézni, mi lesz a választásokon. Természetesen a legjobb eredményért fogok küzdeni. A ciklus első felében a parlament elnöksége is a szocialistákhoz tartozott, de erről biztosan vita lesz a jövőben. Most azért vagyok itt, hogy támogassam a magyar baloldalt, a progresszív erőket. Örülök neki, hogy közösen indulnak, főleg a mostani magyarországi helyzetben. Kampányolniuk kell, és megmutatni, hogy Európa nem egy ellenség, hanem a magyarok, a magyar demokraták barátja. Mi megpróbáljuk megvédeni a magyar embereket az autoriter iránytól. Hiába mondja ezt a kormány, Európa nem a magyarok ellensége.

A 2019-es választásokon ugyan a centrista erők nyertek, az európai fősodor mégis a jobboldal felé tolódott. Nemrég az Európai Parlament is megszavazta az eddigi legjobboldalibb migrációs csomagot. Nehéz kihívás előtt áll az európai baloldal, hogy megmutassa, mi az átfogó elképzelése a kontinens jövőjéről.

Schmit szerint a baloldal nagy ötlete az, hogy megvédjék az értékeket, a demokráciát, hogy felhívják a centrista pártok figyelmét arra: ha a szélsőjobb felé próbálnak nyitni, veszteni fognak. Az Európai Néppárt szerinte túl sokáig fogadta el a Fideszt tagnak, miközben pontosan tudták, hogy mi történik.

Nem csináltak semmit, csak néztek. Egészen addig, amíg Orbán ott nem hagyta őket. Veszélyes dolog a szélsőségesekkel játszani. Mi azt mondjuk, hogy nincs szövetség a szélsőségesekkel, a szélsőjobbal. Ez nem politikai taktika, ezek az alapvető értékek, amelyekre Európa épül. Nekünk problémánk volt a szomszédos ország egyik pártjával, amely a szélsőjobbal szövetkezett. Azonnal felfüggesztettük őket. Az Európai Néppárt ezt nem tette meg, mi igen.

Schmit a szlovák kormányfő, Robert Fico Smer pártjára utalt, amelyet a szocialista frakció a kormányalakítás után szinte azonnal felfüggesztett. Igaz, kizárásra mostanáig még nem került sor. Arról kérdeztük a biztost, örülne-e, ha Ficóék pártja – a Fideszhez hasonlóan – kilépne a saját pártcsaládjából.

Azt csinálnak, amit akarnak. Ha kilépnek, nekem az is jó

– fogalmazott Schmit.

Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI Orbán Viktor az EU brüsszeli csúcstalálkozójának második napján 2022. június 24-én.

Szerinte a másik fontos baloldali ötlet, hogy megvédjék Európát. Úgy látja, egyszerűen nem lehet megegyezni Putyinnal.

Ez veszély Ukrajnára, veszély Európára, az értékeinkre, a biztonságunkra. A baloldalnak elképzelhetetlen a megegyezés az orosz elnökkel. Bízunk abban, hogy egy nap lesz lehetőség a békére, de egyelőre elképzelhetetlen Putyinnal egyezkedni, mert csak arról hajlandó tárgyalni, hogy az övé legyen minden.

A harmadik baloldali ajánlat Schmit szerint az, hogy az erős gazdaságot támogatják. Komoly befektetések kellenek, a gazdaságot modernizálni kell, különösen a karbonsemlegesség fontos.

De a társadalmi szolidaritás a biztonságunk alapja is, mert egy megosztott társadalom nem lehet biztonságos. Nem gondolom, hogy ez a Fidesz programjának része lenne.

Kapcsolódó
Ő Ursula von der Leyen legfőbb kihívója, de még Brüsszelben se nagyon ismerik
Egy még az uniós körökben is szinte ismeretlen luxemburgi politikus lett a legfőbb kihívója Ursula von der Leyennek. A szocialisták csúcsjelöltje klasszikus balos ígéretekkel megy neki a kampánynak az EU vezetéséért, de még pártcsaládjában is kevesen hisznek a sikerében. Akkor miért lett mégis Nicolas Schmit a PES csúcsjelöltje?
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik