Belföld

Dobrev: Ez a kormány a szégyen és a kudarc kormánya, megérett a bukásra, előrehozott választások kellenek

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

Kampánynyitót tartott a Demokratikus Koalíció, az eseményen felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is. A DK, az MSZP és Párbeszéd ugyanis közös, stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött, így az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is együttműködnek.

Dobrev Klára és Karácsony Gergely együtt lépett színpadra. A DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listájának vezetője kifejtette, hogy rengeteg munka volt megszervezni, hogy ez a nagy csapat összejöjjön, és hogy szerte az országban polgármestereket és képviselőjelölteket tudjanak indítani. – Nem kiegyezni akarunk, hanem megküzdeni akarunk, nem kormányváltást, hanem az Orbán-rendszer bukását akarjuk – mondta Dobrev Klára. „A Fidesszel eddig sem és ezután sem fogunk össze, soha” – hangsúlyozta, majd hozzátette, szerinte ma ők jelentik a reményt.

Beszélt arról is, hogy erős, felkészült országos közösség képes csak legyőzni a rendszert, és egy felkészült közösség képest majd vezetni az országot, amelyben szakpolitikusok, civilek, hazafiak vannak, akik képesek félretenni nézeteltéréseiket, pártérdekeiket.

Ez a szövetség nem csak a mának szól, ez Orbán rendszerének lebontásáról és egy élhető európai Magyarország megteremtéséről szól

– mondta, hozzátéve, hogy magabiztosan vállalja ennek a feladatnak a vezetését.

Szerinte ez a kormány a szégyen és a kudarc kormánya, és megérett a bukásra. – Okkal várják el, hogy előrehozott választások legyenek, és mielőbb eltakarítsuk a rendszert – fogalmazott. Mostanra minden szinten bedőlt az állam, erre egyetlen fideszes sem lehet büszke. Említette a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás területét, és azt, hogy elszabadultak a megélhetési árak. Az embercsempészek elengedése, a külföldi munkavállalók Magyarországra szállítása pedig a migrációellenes szólamok csődjét jelentik.

Repedeznek az alapok, nem tudnak mivel érvelni – közölte. Azzal hitegetik a választókat, hogy majd Orbán Viktor lesz Európa vezetője, miközben az uniós döntéshozatal helyett a mosdóba menekül – tette hozzá. Szerinte a nagyszájú helyi fideszes kiskirályok is csendesednek, egymással veszekszenek a hatalom birtokosai, a jegybankelnök a pénzügyminiszterrel, támadják a propagandaminisztert, a fideszes kultúrharcos a fideszes filmkészítőt.

Recseg ropog a rendszer, az egész országban érezni ezt

– mondta. Szerinte egy átütő siker a DK vezetésével megteremtheti a lehetőséget az előrehozott választásoknak, hosszú tömött sorokban kell szavazni az ellenzékre. – Nincs időnk várni – jelentette ki és utalt az egészségügy helyzetére, majd hozzátette: „tönkre teszik földjeinket, vizeinket az akkumulátorgyárak”.

A politikus szerint sokan mondják, hogy az összefogás 2022-ben megbukott, nem így van, nem az összefogás bukott meg, 2022-ben az önfeladás miatt buktak. Páran ugyanis – mondta Dobrev Klára – arra jutottak az elmúlt években, hogy váltsuk le az ellenzéket, és legyünk olyanok, mint a kicsit jobb Fidesz.

A politikus arról is beszélt, hogy erős államot, tisztességes állami szolgáltatásokat, mindenki számára elérhető ingyenes oktatást és egészségügyet szeretne, olyan országot, amely nem kifelé tart Európából, hanem ott van Európa közepén. – Mi Európai Egyesült Államoknak hívjuk, lehet máshogy is nevezni, mert az így is úgy is meg fog alakulni, és csak rajtunk múlik, hogy velünk vagy nélkülünk – fogalmazott. Olyan országot szeretne, ahol politikusok nem adhatják parancsba, hogy mit nevezhetnek családnak és mit nem.

A főpolgármester arról beszélt, hogy az elmúlt öt évből számtalan története van, amely jelképezi, mivel is kell szembe nézniük: nem csak azokat kell képviselniük, akik a különböző világválságoktól félnek, például az ökológiai katasztrófától, hanem azokat is, akik a mindennapi megélhetéssel küzdenek és a hónap végétől félnek. A politikus szerint első ciklusára büszke lehet, és pontosan tudják, hogyan kell felszámolni a szegénységet. Kifejtette, az elmúlt tíz évben senki nem ültetett annyi fát, mint ők, senki nem cserélt le annyi buszt, mint ők, emellett megbecsülték a munkavállalóikat.

– Európa nem az ellenségük, hanem a szövetségesük, aktív lobbizásba kezdtek, Budapesten 300 milliárd forint értékben tudnak uniós forrásokat használni a lakhatási és klímaválság enyhítésére, a közlekedés javítására, a kultúra támogatására – mondta.

Szerinte emellett Budapest őrzi a köztársasági eszmét, akkor tud fejlődni, ha megmarad szabadnak. Az igazságosságot szolgálják, a most élők és a jövő generációk szempontjából – jelentette ki. – Hajrá zöldek, hajrá szociáldemokraták, éljen a köztársaság éljen a haza – zárta beszédét.

Molnár Csaba, a DK alelnöke, európai képviselője többek között arról beszélt, a legfrissebb legenda „a rogánozás legendája”, Orbán Viktor nevét szinte nem is hallani, annyit beszélnek Rogán Antalról. Az EP-képviselő szerint ennek a legendának egyetlen célja van: Orbán Viktor mentegetése, mert valójában ő a NER létrehozója. Szerinte legendaépítés zajlik, az „igazi ellenzékiekről” például ma azt híresztelik, hogy az igazi ellenzéki az, aki minimum egyszer a Fideszre szavazott, aki még tavalyelőtt is benne volt Orbán világában (itt vélhetően Magyar Péterre utalt), de – szögezte le – „az bizony az, aminek tűnik: igazi, hithű fideszes”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik