Nagyvilág

A belga bíróság engedélyezte Orbán Viktorék kedden betiltott brüsszeli konferenciáját

Dursun Aydemir / ANADOLU / AFP
Dursun Aydemir / ANADOLU / AFP

Egy brüsszeli civil szervezet felkarolta a nemzeti konzervatívok ügyét és megtámadta a bíróságon a konferencia megtiltásáról szóló határozatot: a bíróság helyt adott a keresetnek, a belga alkotmányban foglalt szabad gyülekezés jogára hivatkozva – vette észre a hvg.hu.

Mint írják, a Conseil d’État, Belgium legfelsőbb közigazgatási ügyekkel foglalkozó bírósága kedden este hozta meg a döntését arról, hogy nem tiltható be az a brüsszeli konferencia, amelynek keddi napján a belga rendőrség is megjelent, és amelyen szerdán várhatóan Orbán Viktor is felszólal.

A bírósághoz a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia szervezői, vagyis a magyar kormányzati háttérintézmény Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája az AFD International nevű emberi jogi szervezet fordult, amelynek igazgatója szintén a konferencia egyik felszólalója.

A rendezvényt kedden az érintett brüsszeli kerület polgármestere tiltotta be, aki tartott az esetlegesen erőszakos ellentüntetőktől, de nem titkolta azt sem, hogy elítéli a szélsőjobboldali eszmék terjesztőit és nem kívánatosnak tartja őket a városrészben. Ezt követően a rendőrök félbeszakították a rendezvényt.

A most döntést hozó belga bíróság arra hivatkozott, hogy a belga alkotmány 26. cikke mindenkinek biztosítja a békés gyülekezés jogát. A polgármesternek ugyan joga van a betiltásról döntést hozni „súlyos esetekben”, „a köznyugalom megzavarása vagy más előre nem látható esemény” miatt, de ebben az esetben nem volt elegendő erőszakkal való fenyegetés, mivel a bíróság szerint maga a kongresszus nem fenyegetett azzal, hogy rendbontás történik.

Közleményében Paul Coleman, az ADF International ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy

a történtek sötét nyomot hagynak az európai demokrácián. Egyetlen tisztviselőnek sem lehetséges, hogy leállítsa a szabad és békés gyülekezést pusztán azért, mert nem ért egyet az elhangzottakkal.

Korábban a belga miniszterelnök is elfogadhatatlannak nevezte a rendezvény betiltását, amely sérti a belga alkotmányos jogokat. De még a Fidesz politikai ellenfele, a momentumos Cseh Katalin is rossz döntésnek nevezte, hogy Brüsszelben leállították Orbán konferenciáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik