Élő Nagyvilág

Irán több mint kétszáz drónt és rakétát lőtt ki Izraelre

Tomer Neuberg / MTI / AP
Tomer Neuberg / MTI / AP
  • Vasárnapra virradó éjszaka Irán több száz harci drónból, cirkáló- és ballisztikus rakétából álló támadást indított izraeli katonai létesítmények ellen. Az első hírek több mint kétszáz lövedékről szóltak, de az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap hajnalban már háromszáz lövedékről beszélt.
  • Izrael példátlannak nevezte a támadás súlyosságát és volumenét. A lövedékek túlnyomó részét sikerült elhárítani, halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.
  • Izrael szűk két héttel ezelőtt intézett légitámadást Damaszkuszban található iráni létestítmények ellen. Irán szerint a csapás elpusztította a damaszkuszi konzulátusának épületét, és megölt hét tisztségviselőt, közöttük az iráni Forradalmi Gárda két magas beosztású parancsnokát. Az Izrael elleni támadást erre adott válaszcsapásként értékelték.
  • Izrael tagadta, hogy a támadás diplomáciai épületre irányult volna, szerintük az iráni Forradalmi Gárda bázisát célozták meg.
  • Az Izrael elleni éjszakai támadás miatt vasárnapra összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.
  • Az Izrael elleni légitámadást több nyugati ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok és Németország is elítélte.
  • Más országok, többek között Brazília és Kína, illetve Oroszország önmérsékletre szólított fel.
  • Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap összehívta a Védelmi Tanácsot.
  •  Joe Biden amerikai elnök acélszilárdságúnak nevezte az USA elkötelezettségét Izrael védelme mellett, egy CNN által idézett amerikai forrás szerint ugyanakkor az USA nem szándékozik részt venni semmilyen, Irán elleni válaszcsapásban.

Az EU és a G7 irán elleni szankciókon gondolkodik

A világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) és az Európai Unió (EU), partnereinkkel szoros együttműködésben további szankciókat fontolgat Iránnal szemben, a büntetőintézkedések az ország drón- és rakétaprogramjait érintenék – jelentette be vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő G7-csoport, valamint az Európai Unió révételével videókonferencia keretében tartott rendkívüli ülést követően Ursula von der Leyen videóüzenetében példátlannak nevezte, hogy Irán közvetlen támadást indított Izrael ellen.

Mi, a G7 vezetői a támadást a leghatározottabban elítéltük ma. Kifejezzük szolidaritásunkat és támogatásunkat Izrael népével, és megerősítjük rendíthetetlen elkötelezettségünket az ország biztonsága mellett

– fogalmazott.

Az uniós bizottság elnöke kijelentette: Irán lépései ellenőrizhetetlen regionális eszkalációt idézhetnek elő, amit – szavai szerint – „el kell kerülni”. „Továbbra is dolgozunk a helyzet stabilizálásán” – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a G7 országok felszólították Iránt, hogy teljesen hagyjon fel a támadásokkal. Minden félnek teljes fokú önmérsékletet kell tanúsítania – szögezte le.

Elmondta, a G7-csoport és az EU egyetértenek abban, hogy a lehető leghamarabb véget kell vetni a gázai válságnak. Ennek magában kell foglalnia az azonnali tűzszünetet és a Hamász iszlamista terrorszervezet által elfogott összes túsz azonnali szabadon bocsátását, továbbá a humanitárius segítségnyújtás fokozását a rászoruló palesztinok számára – tette hozzá videóüzenetében az uniós bizottság elnöke.

A tanácskozást követően közösségi oldalán közzétett üzenetében Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke kijelentette: az EU és partnerei továbbra is minden erőfeszítést meg fognak tenni a helyzet elmérgesedésének elkerülésére. A gázai válság mielőbbi lezárása, nevezetesen az azonnali tűzszünet változást fog jelenteni – húzta alá.

Michel bejelentette továbbá: a közel-keleti konfliktus, ezen belül Libanon helyzete felkerül az Európai Tanács jövő heti, szerdán és csütörtökön tervezett ülésének napirendjére.

Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő üzenetében közölte: az Izrael elleni iráni támadást követően keddre összehívta az EU külügyminisztereinek rendkívüli ülését. A videókapcsolaton keresztül tervezett tanácsülés célja, hogy az EU hozzájáruljon a térségben kialakult helyzet lecsillapításához és a biztonsághoz – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

(MTI)

Izraelben az iráni csapásokra adható válaszon gondolkodnak

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal.

Vasárnap délután összeült a szűk hadikabinet Tel-Avivban az IDF főhadiszállásán, hogy megvitassák Izrael válaszát, amelyet a szombat éjszakai iráni drón- és rakétatámadásra adhat.

Izrael valaha is megtapasztalt egyik legdrámaibb éjszakáját élte át. Iránból több száz, különféle típusú rakétát lőttek ki Izraelre, köztük több mint száz ballisztikus rakétát, egyenként több száz kilogramm robbanóanyaggal

– nyilatkozta Joáv Galant védelmi miniszter korábban vasárnap.

Galant a Nyíl 3 légvédelmi rendszer ütegénél tett látogatásán beszélt, amely egység részt vett az iráni támadás megfékezésében. „Az Egyesült Államokkal és más országokkal együtt erős és erőteljes szövetséget hoztunk létre, amelyben koordinációban és szinkronban működnek Izrael, az Egyesült Államok és partnereink biztonsági rendszerei. Az eredmény nagyon-nagyon csekély mozgástértől eltekintve a fenyegetések teljes visszaszorítása volt” – tette hozzá a védelmi miniszter.

Lehetőségünk van stratégiai szövetség létrehozására a súlyos teheráni fenyegetés ellen

– visszhangozta Galant Beni Ganz miniszter szintén vasárnap elhangzott szavait.

Teherán találkozott az izraeli biztonsági rendszer erejével

– mondta Beni Ganz miniszter, a Nemzeti tábor nevű centrista párt elnöke az éjszakai támadásról. „Irán globális gond, regionális kihívást és veszélyt jelent Izraelre, és tegnap a világ egyértelműen kiállt Izrael mellett a veszély ellen” – tette hozzá Ganz, és hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés olyan stratégiai vívmány, amelyet Izrael biztonsága érdekében kamatoztatni kell.

„Ennek az eseménynek még nincs vége, épp most kell megerősíteni a létrehozott stratégiai szövetséget és regionális együttműködési rendszert, amely jelentős próbát állt ki az iráni fenyegetéssel szemben” – hangsúlyozta a miniszter, a szűk hadikabinet tagja.

Regionális koalíciót építünk, és Irántól úgy és abban az időben szedjük be az árat (támadásáért), ahogyan jónak látjuk” – vélekedett. “Emlékeznünk kell arra, hogy még nem végeztük el feladatainkat: mindenekelőtt az elraboltak visszahozását, és az északi és déli lakosok elleni fenyegetés megszüntetését

– hangsúlyozta Beni Ganz.

Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter, a szélsőségesen nacionalista Zsidó Erő párt elnöke ugyanakkor súlyos válaszlépéseket követelt az iráni légitámadásra. „Az elrettentés megteremtéséhez a Közel-Keleten a háziúrnak őrült módján kell viselkednie”- vélekedett.

Bengvír kifejtette, hogy szerinte az önmérséklet és az arányosság fogalma október 7-én lekerült a napirendről. „Izrael válasza nem lehet olyan, amilyen egy madárijesztőé, a korábbi években Gázában tapasztalt homokdűnék lerombolásának stílusában” – mondta.

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a szélsőségesen jobboldali Vallásos cionisták párt elnöke is kemény izraeli választ sürgetett. „Az egész Közel-Kelet és az egész világ szeme Izraelen van” – mondta. „Ha az elkövetkező nemzedékekig visszhangzik válaszunk a Közel-Keleten, akkor győzni fogunk. Ha ne adj isten megfékezzük magunkat, akkor közvetlen egzisztenciális veszélynek tesszük ki magunkat és gyermekeinket” – vélekedett Szmotrics.

(MTI)

120, 30, 170

Peter Lerner, az izraeli haderő szóvivője elmondta a CNN-nek, mit lőtt ki Irán Izraelre múlt éjjel. Összesen 120 ballisztikus rakétát, 30 cirkálórakétát és 170 drónt.

Voltak kisebb fegyverek is, amelyeket a jemeni húszik lőttek ki. Ezek sem voltak sikeresek is. És reggel a Hezbollah is támadta az állásainkat, ezeket megtoroltuk.

– tette hozzá.

A brit légierő és védte Izraelt

A brit királyi légierő (RAF) is részt vett az Izrael ellen végrehajtott iráni támadás elhárításában, és számos iráni drónt lelőtt – közölte vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök (képünkön).

Sajtónyilatkozatában Sunak kijelentette: az összehangolt nemzetközi akcióban, amelynek Nagy-Britannia is részese volt, az Irán által Izrael felé indított csaknem összes légi támadóeszközt sikerült megsemmisíteni, és Izrael mellett a szomszédos országokban, köztük Jordániában is emberéleteket mentett meg. A konzervatív párti brit miniszterelnök elmondta: az RAF harci repülőgépei is számos iráni támadó drónt lelőttek. Hozzátette: az iráni támadás esetére kidolgozott cselekvési tervről már pénteken döntött a brit kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA).

BENJAMIN CREMEL / POOL / AFP

A török külügyminiszter arról beszélt az iránival, hogy nem akar eszkalációt

Hakan Fidan török külügyminiszter telefonon beszélt iráni kollégájával, és elmondta neki, hogy nem akarja a térségben a feszültség további eszkalációját az iráni dróntámadást követően.

Az iráni külügyminiszter választként azt mondta, hogy a megtorló művelet véget ért Izrael ellen, és Irán nem indít újabb támadásokat, ha nem támadják meg.

Behívatta a brit, francia és német nagykövetet az iráni külügyminisztérium

Behívatta a brit, a francia és német nagykövetet az iráni külügyminisztérium miután a három európai hatalom elítélte a teheráni vezetést az Izrael elleni eddig példa nélküli éjszakai támadás miatt.

A minisztérium Nyugat-Európáért felelős igazgatója szerint a három állam kettős mércét alkalmaz, ugyanis azt az esetet nem ítélték el, amikor Izrael hajtott végre légitámadást Irán damaszkuszi konzulátusa ellen április elsején.

A három nyugat-európai ország ráadásul ellenezte azt az Oroszország által kezdeményezett javaslatot, amelynek értelmében az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilatkozatban ítélte volna el az Izrael által végrehajtott támadást.

Izrael tagadta, hogy az általa Szíriában lerombolt épület diplomáciai épület lett volna, szerintük az az iráni Forradalmi Gárda bázisául szolgált. Az április 1-i, határon átnyúló izraeli támadásban mindenesetre meghalt az iráni forradalmi gárda hét tagja, közöttük két vezető beosztásul tábornok is. Az izraeli támadásnak – mint később az iráni állami médiában közölték – szíriai állampolgárok is áldozatául estek.

(Al Jazeera / BBC)

Rakétákkal felszerelt orosz hadihajó hatolt be a Földközi-tengerre

Szuperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó hatolt be a Szuezi-csatornán keresztül a Földközi tengerre egy tervezett haditengerészeti gyakorlat részeként – közölte az orosz védelmi minisztérium. A Vörös Hadsereg egykori vezérkari főnökéről, Saposnyikov marsallról elnevezett fregatt érkezéséről azt írták, hogy folytatja az expedíciós terv szerint rá bízott feladatok végrehajtását, ám e feladatok mibenlétét nem részletezték.

Iranian Army office / AFP Az iráni védelmi minisztérium által 2024. március 12-én rendelkezésre bocsátott képen az orosz haditengerészet Saposnyikov marsall nevű fregattja látható az Irán, Oroszország és Kína közösen végrehajtott, Tengeri Biztonsági Övezet 2024 elnevezésű kombinált haditengerészeti gyakorlatán az Ománi-öbölben.

A Kreml már a múlt héten felszólította a közel-keleti országokat, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, és akadályozzák meg, hogy a térség „teljes káoszba csússzon”, miután Izrael április 1-jén halálos légicsapást mért damaszkuszi iráni létesítményekre. Irán szerint a támadásban elpusztult a damaszkuszi konzulátusa épülete, és több magas rangú iráni tisztségviselő életét vesztette. Izrael szerint szó sincs diplomáciai épületről, ők katonai létesítményeket támadtak. A jelek szerint azonban a szombat éjjel Izrael ellen végrehajtott nagyszabású iráni légitámadás erre, a két héttel ezelőtti izraeli akcióra adott válaszként értelmezhető.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap újfent önmérsékletre szólította fel a közel-keleti konfliktusban részes feleket, és aggodalmát fejezi ki a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt.

Kifejezzük rendkívüli aggodalmunkat a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt. Többször figyelmeztettünk arra, hogy a Közel-Keleten, elsősorban a palesztin-izraeli konfliktusövezetben kialakult számos válság megoldatlansága, amelyeket gyakran felelőtlen provokatív akciók szítanak, a feszültség fokozódásához vezet

– áll az orosz külügyi tárca közleményében.

Mint írták, bíznak abban, hogy a régió államai politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg a fennálló problémákat.

Irán újabb, lényegesen nagyobb csapással fenyeget

Amennyiben Izrael megtorolja az iráni drón- és rakétatámadást, Teherán sokkal súlyosabb válaszcsapást fog végrehajtani – a Guardian beszámolója szerint ezt az iráni fegyveres erők vezetője jelentette ki.

„A mi válaszunk sokkal nagyobb lesz, mint a ma esti katonai akció, ha Izrael megtorolja Iránt” – mondta Mohammad Bagheri vezérkari főnöke az iráni állami tévének. Közölte azt is, hogy ha az Egyesült Államok segíti Izraelt egy Irán elleni megtorló akcióban, akkor Irán az amerikai katonai támaszpontokat is célpontnak fogja tekinteni.

Hosszein Szalami, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka (képünkön középen) arra is figyelmeztetett, hogy Teherán megtorol minden érdekeit, tisztségviselőit vagy állampolgárait ért izraeli támadást.

FATEMEH BAHRAMI / ANADOLU / AFP

Iráni Forradalmi Gárda: Sokkal nagyobb támadást is indíthattunk volna

Várakozásaikat meghaladó mértékű sikert ért el az Izrael ellen vasárnapra virradóra végrehajtott, nagyszabású iráni támadás – erről Hoszein Szalami, az Iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka beszélt az iráni állami médiának.

Közlése szerint az Egyesült Államok és Franciaország is légvédelmi támogatást nyújtott Izraelnek Irakban, Jordániában, sőt Szíria egyes részein is, de az iráni drónoknak, cirkáló- és ballisztikus rakétának sikerült átütnie a védelmi képességek rétegeit.

Sokkal nagyobb támadást is indíthattunk volna, de korlátoztuk azt azokra a képességekre, amelyeket a cionista rezsim az iráni konzulátus megtámadására és kedves parancsnokaink vértanúvá tételére használt

– ismertette álláspontját az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.

Izrael szerint a példátlan iráni támadás azt bizonyítja, hogy Irán a gázai konfliktus eszkalálására törekszik, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa összehívását kérte, valamint azt, a tagállamok minősítsék terrorszervezetté az Iráni Forradalmi Gárdát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett levelében Irán ezzel szemben azt állítja, hogy nem törekedett az eszkalációra, és a támadással a damaszkuszi konzulátusa elleni izraeli támadásokra válaszolt.

Izrael szűk két hete intézett légicsapást Irán damaszkuszi konzulátusa ellen, igaz, Izrael tagadta, hogy a célpont diplomáciai épület lenne, szerintük katonai bázis ellen irányult a támadás. A légitámadás az iráni külügyminisztérium szerint mindenesetre lerombolta a szíriai fővárosban található iráni konzulátus épületét, és legalább hét tisztségviselőt megölt, köztük Mohammed Reza Zahedit, az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) egyik legmagasabb rangú parancsnokát és Mohammed Hadi Hadzsi Rahimi parancsnokot is.

Az izraeli támadásban legalább hat szíriai állampolgár is meghalt – jelentette a támadás másnapján az iráni állami televízió.

Reza Zahedi, a Forradalmi Gárda szárazföldi erőinek és légierejének korábbi parancsnoka a legmagasabb rangú iráni áldozat volt Kászim Szulejmáni főparancsnok 2020-as megtámadása óta. Utóbbi likvidálását Donad Trump amerikai elnök közvetlen utasítására hajtották végre egy amerikai harci drón segítségével, négy évvel ezelőtt januárban, Bagdadban. Szulejmáni megölése után Irán arányos válaszcsapást ígért, ám ennek végrehajtása elmaradt.

A két héttel ezelőtti izraeli támadásért szintén megtorlást ígértek. Az izraeli katonai létesítmények elleni szombat éjszakai támadást Irán a „Beváltott Ígéret Művelet” néven hajtotta végre.

(Al Jazeera / CNN)

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

A közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is. Ezért ma délutánra összehívtam a Védelmi Tanácsot!

– közölte vasárap reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.

A kormányon belül működő Védelmi Tanácsot 2022 nyarán hozták létre, amit akkor az elhúzódó ukrajnai háborúval és a nyomában járó európai gazdasági válsággal, valamint a fokozódó migrációs nyomással indokoltak. Íme a részletek:

Kapcsolódó
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot
A közel-keleti konfliktus kiterjedése szerinte súlyos veszélyt jelent Magyarország biztonságára is.

Izrael szerint a Hamász elutasította a legújabb tűzszüneti megállapodást

A Hamász elutasította a közvetítők által előterjesztett legújabb tervezetet – közölte az izraeli hírszerző ügynökség, a Moszad.

Az izraeli titkosszolgálat közleményében azt írja: mindez azt bizonyítja, hogy a Hamász gázai vezetője, Yahya Sinwar nem akar humanitárius megállapodást, és nem akarja szabadon bocsátani a túszokat.

A Moszad közleménye szerint a Hamász továbbra is kihasználja az Iránnal fennálló feszültséget, és arra törekszik, hogy általános eszkalációt érjen el a térségben.

Izrael továbbra is arra törekszik, hogy teljes erővel megvalósítsa a Hamász elleni háború célkitűzéseit, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a 133 túszt haladéktalanul visszahozzák Gázából

– fogalmaztak.

CNN: Az USA nem vesz részt semmilyen Irán elleni támadó műveletben

Megtorló akciókra számítanak Izrael részéről elemzők az eddig példa nélküli támadás után, melynek során Irán mintegy háromszáz drónt és rakétát lőtt ki Izrael területére vasárnapra virradó éjszaka – számolt be a BBC.

Az amerikai CNN-t idézve egy kormányzati forrásra hivatkozva ugyanakkor azt íták, Joe Biden elnök már közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem fog részt venni semmilyen Irán elleni támadó műveletben.

Ezzel párhuzamosan egy izraeli forrás a New York Timesnak azt mondta, hogy Izrael bármilyen válaszlépését is szövetségeseivel összehangolva képzel el.

Izrael az iráni támadás után újranyitott a légterét

Az iráni légitámadást követően Izrael helyi idő szerint vasárnap reggel fél nyolckor újranyitotta a légterét – közölte az Izraeli Légiközlekedési Hatóság.

A tájékoztatás szerint a Tel-Avivból induló járatok menetrendjét várhatóan még érintik a változások, és az utasoknak érdemes ellenőrizniük a járatok menetrendjét.

(Al Jazeera)

Mit lehet tudni eddig az Izrael elleni iráni támadásról?

Íme a legfontosabb tudnivalók vasárnap reggel:

  • Vasárnapra virradóra Irán nagyobb volumenű rakéta és dróntámadást indított Izrael állam ellen.
  • Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő szerint az éjszaka Izraelre kilőtt mintegy háromszáz lövedék kilencvenkilenc százalékát semlegesítették.
  • Az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett levelében Irán azt állítja, hogy nem törekedett az eszkalációra, és a támadással a damaszkuszi konzulátusa elleni izraeli támadásokra válaszolt.
  • Joe Biden amerikai elnök acélszilárdságúnak nevezte az USA elkötelezettségét Izrael védelme mellett.
  • Antony Blinken külügyminiszter azt mondta, hogy az USA „nem törekszik eszkalációra”, de továbbra is támogatni fogja Izrael védelmét.
  • Brazília és Kína kormánya a támadást követően többek mellett önmérsékletre szólított fel.
  • Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Izrael kérésére vasárnap New York-i idő szerint 16 órakor rendkívüli ülést tart.
  • A támadás abban az érzékeny pillanatban érte Izraelt, miután a Hamász közölte, hogy átadta a tűzszüneti tárgyalásokra vonatkozó válaszát az egyiptomi és katari közvetítőknek.

Biden: Amerika elkötelezettsége acélszilárdságú

Korábbi posztunkban említettük, hogy Joe Biden amerikai elnök telefonon beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. A vasárnapra virradóra Izraelt ért iráni légitámadásról a telefonhívás során azt mondta: az Amerikai Egyesült Államok elkötelezettsége Izrael mellett acélszilárdságú.

Elmondtam neki, hogy Izrael figyelemre méltó képességet mutatott a példa nélküli támadások elleni védekezésben

– közölte Joe Biden a telefonhívás után.  Az amerikai elnök hozzátette: Izrael egyértelmű üzenetet küldött ellenségeinek, hogy nem fenyegethetik Izrael biztonságát.

(BBC)

Rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap rendkívüli ülést tart Irán Izrael elleni drón- és rakétatámadása miatt – közölte a testület elnöke. A tanácskozást Izrael kérte.

Az ezt kezdeményező levélben azt írták, hogy a támadások súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra. A levél azzal vádolja Iránt, hogy megsértette nemzetközi kötelezettségeit, és hogy a gázai Hamász, a libanoni Hezbollah és a jemeni húszik támogatása révén évek óta az instabilitás építője a térségben.

A támadások súlyossága és volumene példátlan

– fogalmazott a levél, amely szerint ez Izrael szuverenitásának, a nemzetközi jognak és a Biztonsági Tanács határozatainak durva megsértését jelenti.

A levél egyúttal arra kéri a Biztonsági Tanácsot, hogy minősítse terrorszervezetnek az iráni Forradalmi Gárdát.

Mint azt korábbi posztunkban írtuk, Irán a támadással összefüggésben arra hivatkozott, hogy az ENSZ Alapokmányának 51. cikkében foglaltak szerint önvédelemből cselekedett Izrael ismétlődő katonai agressziójára válaszul.

(BBC)

Semlegesítették az Izraelre kilőtt iráni rakéták és drónok túlnyomó többségét

Több mint kétszáz gyilkos drónból, cirkálórakétából és ballisztikus rakétából álló „hatalmas rajt” indított Irán Izrael ellen – erősítette meg vasárnap hajnalban, egy televíziós nyilatkozatban David Hagari ellentengernagy, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Közlése szerint Izrael védelmi rendszerei és a térségbeli szövetségesek elfogták a rakéták és drónok „túlnyomó többségét”, amelyek közül több tucatot izraeli területen kívül sikerült semlegesíteni.

Irán több tucat ballisztikus rakétát is indított Izrael ellen, melyek tizenkét perc alatt érnek el célpontjaikhoz, s ezek nyomán légiriadó volt az ország azon településein, melyek felé tartottak, de földet érésük előtt a légvédelem ellenrakétái elfogták a lövedékeket.

Az Umm al Fahem nevű arab faluban sérülést okozott egy lezuhanó rakétatöredék, és a Negev-sivatag egyik beduin falvában is súlyosan megsebesült egy tízéves kisfiú egy ilyen alkatrész miatt, de más kárról vagy sérülésről nem számoltak be. A BBC szerint a mentősök egy hétéves kislányt láttak el, akit a lehulló törmelékből származó repeszek sebesítettek meg az Arad környéki beduin területen.

Az Egyesült Államok hadserege Izrael határain kívül elfogott több tucat kamikaze drónt és robotrepülőgépet, s Jordánia katonai repülőgépei is részt vettek a drónok elcsípésében.

Egy meg nem nevezett vezető tisztviselő azt nyilatkozta a 12-es televíziónak, hogy Izrael jelentős választ ad majd az iráni támadásra.

Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli miniszterelnöki hivatal közlése szerint az éjszaka folyamán telefonon egyeztetett, ám ennek részleteiről egyelőre nincs hír. Joe Biden egy közleményben később úgy fogalmazott:

A lehető leghatározottabban elítélem ezeket a támadásokat.

Elítélő nyilatkozatot adott ki Olaf Scholz német kancellár is szóvivője útján. Eszerint Scholz arra figyelmeztette Teheránt, hogy ezzel egy teljes regionális háborút kockáztat kockáztat, Németország pedig „szorosan Izrael mellett áll”.

Az iráni külügyminisztérium vasárnap hajnalban közölte: Irán az ENSZ Alapokmányának jogos önvédelemről rendelkező 51-es cikkelyével élt, ennek keretében mért csapást Izrael területére.

Olvasói sztorik