A következő élő közvetítés része Moszkva az emberiség jövője miatt aggódik a zaporizzsjai támadások után

Önmérsékletre szólított fel az ENSZ atomfelügyelete a zaporizzsjai dróncsapás után

Olga MALTSEVA / AFP
Olga MALTSEVA / AFP

Vasárnap az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű közölte, hogy az ukrán fegyveres erők drónnal intéztek támadást a létesítmény hatodik blokkjának kupolája ellen. A támadásban hárman megsérültek, Ukrajna tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz.

Az ENSZ atomügyi szervezete, az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége (NAÜ) szerint a támadás miatt megnőtt egy „jelentős nukleáris baleset” kockázata. A NAÜ régóta felszólal a mostanihoz hasonló támadások ellen.

Rafael Grossi, a szervezete vezetője közölte, hogy legalább három találat érte az erőművet. A szervezet helyszíni megfigyelői elmondták, hogy a támadásnak „fizikai hatásai voltak” az erőműre, beleértve a reaktort, ám a nukleáris biztonság nem került veszélybe. Ugyanakkor kiemelték, hogy a reaktort védő konténmentrendszer meggyengülhetett a csapás miatt.

Grossi a vasárnapi dróncsapás „meggondolatlannak” nevezte, és óva intette a harcoló feleket az erőmű elleni akcióktól.

Az atomerőművek elleni támadásokból senkinek sem származhat katonai vagy politikai haszna. Ezek a támadások tabuk

– mondta Grossi.

Oroszország még a háború elején foglalta el az erőművet, melyet az óta megszállás alatt tart. Az erőmű jelenleg nem termel áramot.

(The Guardian / BBC)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik