A következő élő közvetítés része Újabb izraeli légicsapás érte az egyik gázai menekülttábort, sok a halott

Izraeli jogvédők szerint embertelen körülmények között tartanak fogva palesztinokat

MTI/EPA/Maxar Technologies
MTI/EPA/Maxar Technologies

Bebörtönzött palesztinok jogait képviselő izraeli aktivisták arra hívták fel a figyelmet szombaton az ENSZ genfi székhelyén, hogy az emberi jogokat sértő körülmények között tartanak fogságban palesztinokat Izraelben. Tal Steiner ügyvéd, egy kínzásellenes izraeli civilszervezet vezetője az EFE hírügynökségnek elmondta, hogy a napokban találkozott az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó több testületének tagjaival és diplomatákkal, akiknek feltárta a bebörtönzött palesztinok helyzetét. Hivatkozva az izraeli börtönszolgálat adataira, közölte, hogy jelenleg mintegy tízezer palesztint tartanak börtönben, kétszer annyit, mint a Hamász palesztin terrorszervezet tavaly októberi támadását megelőzően.

Körülbelül 3500-5000 palesztint tartanak fogva Ciszjordániában, és mintegy 600-at börtönöztek be magában Izraelben október 7-e óta.

A fogvatartottak másik csoportjához a Gázai övezetben őrizetbe vett palesztinok tartoznak, akiket fogolytáborokká alakított laktanyákban tartanak fogva. Róluk a hatóságok nem adnak tájékoztatást Steiner szervezetének állítása szerint, de úgy becsülik, jelenleg 800-1000 ember lehet ezekben a táborokban.

A laktanyákban fogva tartott palesztinokat a jogvédők nem látogathatják, viszont a szabadon engedett palesztinok elmondásából dokumentálták az ezekben a létesítményekben történt jogsértéseket. E beszámolók szerint embertelen körülmények között tarják fogva a bebörtönzötteket, szabadtéri ketrecekbe zárják őket, megbilincselve és bekötött szemmel, és az idő nagy részében térdepelniük kell – állította.

„A hadseregtől származó információkból tudjuk, hogy 27 palesztin halt meg tavaly október 7-e óta a katonai táborokban” – mutatott rá Steiner, megjegyezve, hogy sejtésük szerint ennél többen is lehetnek az áldozatok. „A mi felelősségünk is, ezért fel kell emelnünk a szavunkat az ellen, hogy Izrael állam megengedi ezeknek a fogolytáboroknak a működését, és a nevünkben követ el visszaéléseket és kínoz foglyokat” – hangsúlyozta a jogvédő.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik