2014-ig a kínai Li Erju és felesége, Liu Suangfeng alig hagyták el a falujukat, még a közeli Handan városában sem jártak. A földművelésből élő házaspár élete akkor változott meg végérvényesen, amikor a fiuk, Janlin a Malaysian Airlines MH370-es repülőjének utasaként egyszerűen eltűnt.
Janlin volt a faluból az első, aki egyetemre ment, és az első, aki külföldön kapott munkát. 2014. március 8-án Kuala Lumpurból utazott volna Pekingbe, hogy meghosszabbítsa a malajziai vízumát, de soha nem érkezett meg. Szülei a repülőn tartózkodó másik 238 személy hozzátartozóival és barátaival együtt azóta is várják a választ arra, mi történhetett az MH370-essel.
A miértekre több lehetséges válasz is született – a hihetőktől az összeesküvés-elméletekig –, hivatalos magyarázat azonban nem, bár az utóbbi napokban felmerült annak a lehetősége, hogy a maláj kormány újra megnyitja a nyomozást.
Mi az, amit tudunk?
Közvetlenül az utasszállító eltűnése utáni időszakban nem sok információ állt rendelkezésre arról, hogy a gép pontosan hol és mikor tűnt el, ám a felfoghatatlan mennyiségű – műholdas és rádiós – adat feldolgozásának segítségével ma már tisztábban látni az ügynek ezt a részét. A repülő kapitánya, Zaharie Ahmad Shah helyi idő szerint éjjel 1 óra 19 perckor küldte az utolsó üzenetet, amikor belépett a vietnámi légtérbe, miután arra utasították a malajziai repülésirányítók, hogy a protokollnak megfelelően vegye fel a kapcsolatot Ho Si Minh várossal.
Shah azonban ezt nem tette meg, és a Boeing 777-es 1 óra 21-kor eltűnt a maláj hatóságok másodlagos radarjáról – ezt a tényt azonban nem vették észre azonnal Kuala Lumpurban, amikor pedig észlelték, azt gondolták, hogy a vietnámiak úgyis kezelik a dolgot. Ők azonban – bár látták a gépet a légtérben egy rövid időre – nem tudtak kapcsolatba lépni vele, így fordulhatott elő, hogy a két reptér több órás késlekedéssel jelentette a gép eltűnését a hatóságoknak.
A maláj légierő 2 óra 22 perckor észlelte a gépet utoljára a radaron, azonban három perccel később a repülő műholdas adóvevője újra bekapcsolódott, és minden műszer normálisan működött tovább, ám a gép ekkor sem reagált a hívásokra. A repülő még egy fordulatot tett dél felé, aztán feltehetőleg bekapcsolták rajta a robotpilótát, és örökre eltűnt.
Az eltűnt gép felkutatására nemzetközi összefogással, Ausztrália vezetésével indult nyomozás, amelybe rengeteg energiát és pénzt fektettek. A tragédiáról megemlékező közleményében Catherine King ausztrál közlekedési miniszter azt írta, hogy több mint 3 millió négyzetkilométert kutattak át a tengervíz felett és több mint 120 ezer négyzetkilométert a víz alatt. Összehasonlításképpen: Európa területe 10 millió négyzetkilométer, Magyarországé pedig 93 ezer.
A gépet azonban így sem sikerült megtalálni, ugyanakkor 2015 júliusában az Indiai-óceánban fekvő, Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén a víz partra sodorta egy Boeing 777-es szárnyának mozgatható részét, az úgynevezett csűrőt. Erről a szakértők később megállapították, hogy az MH370-eshez tartozott. A következő évben Mauritius, Tanzánia, Mozambik és Dél-Afrika partjainál is találtak ajtó-, motor- és szárnydarabokat, amelyek feltételezhetően szintén a maláj géphez tartoztak, ugyanis nem tudunk más Boeing 777-esről, amely az Indiai-óceánba zuhant volna.
A cég a maláj kormánnyal is szerződést kötött legfeljebb 70 millió dollárig olyan kikötéssel, hogyha nem találnak semmit, akkor nem kapják meg a pénzt, de a három hónapos, víz alatti szonárral felszerelt drónokkal végzett kutatás sem vezetett eredményre – idézi fel a Washington Post.
Az év júliusában a maláj hatóságok közzétettek egy közel 500 oldalas jelentést, amelyben azt a következtetést vonták le, hogy a gépet kézzel térítették le a repülési útvonaláról, és kizárták azt a lehetőséget, hogy a gép eltűnését mechanikai vagy számítógépes hiba okozta volna. Rámutattak azonban a légiforgalmi irányítás mulasztásaira is, amelynek következtében lemondott a polgári légi közlekedésért felelős tisztviselő.
Mi az, amit nem tudunk?
Ezek tehát a tények, de a roncsok pontos helye, illetve, hogy milyen eseménysor vezetett a tragédiáig, a mai napig rejtély. A lehetséges magyarázatokkal lapunk is foglalkozott két korábbi cikkben. Az egyikben William Langewiesche, az Atlantic amerikai magazin újságírójának és hivatásos pilótának az elméletét ismertettük, aki úgy véli, a felelőst a pilótafülkében kell keresni. Langewiesche egy 2019-es cikkében kifejtette, hogy a repülőt szándékosan kellett eltüntetni, mert az ismert repülési útvonal és a gép műszereiből érkező adatok alapján elképzelhetetlen, hogy egyszerre történt volna emberi és műszaki hiba, azonban arra nem utalt semmi, hogy elvették volna az irányítást a pilótától.
Az eltűnést vizsgáló nemzetközi csoport egyik tagja szerint, amikor a gép Malajzia és Vietnám között elkanyarodott, akkor a Boeinget 12 ezer méter magasságba emelték, miután szándékosan lecsökkentették a nyomást a kabinban, így az utasok néhány perc alatt, de fájdalommentesen elveszítették az eszméletüket, majd álmukban meghaltak anélkül, hogy levegőért kapkodtak volna. A pilótafülkében ugyanakkor nagyobb teljesítményű oxigénmaszkok vannak, így a kapitány vagy a másodpilóta még órákig a levegőben tudta tartani a gépet.
A figyelem ezek alapján Shah kapitányra terelődött, akivel kapcsolatban ugyan a hivatalos vizsgálat azt derítette ki, hogy nem volt nyoma apátiának, szorongásnak vagy ingerlékenységnek, és a személyes kapcsolataiban sem állt be jelentős változás, az ismerősei azonban egészen más képet festettek.
A pilóta szívesen használta a Microsoft egyik repülőgép-szimulátorát az otthonában, és az FBI szakértői a szoftverben találtak egy olyan útvonalat, amely nagyjából megegyezett az MH370 utolsó útjával. Az egyik szakértő szerint ez azért volt fontos, mert ez volt az egyetlen olyan szimuláció a gépen, amelyet Shah nem úgy játszott le, hogy beállította a kezdő és végpontokat, és hagyta, hogy a szimulátor végigmenjen az útvonalon, hanem közben többször is megváltoztatta a beállításokat, beleértve a hirtelen kanyart is.
A légi katasztrófát a Netflix is feldolgozta egy háromrészes dokumentumfilmben, abban azonban előkerültek ennél meredekebb elméletek is. Egy amerikai újságíró például az orosz titkosszolgálatot okolta, szerinte így akarták elterelni a figyelmet a Krím-félsziget megszállásáról, mégpedig úgy, hogy egy ügynök egy laptop segítségével átvette az irányítást a gép felett. Egy francia újságíró viszont azt állítja, hogy a Boeinget az amerikaiak lőtték le, mert szerinte olyan technológiát szállított Pekingbe, amelyhez a kínaiaknak nem volt szabad hozzáférniük. De a filmben szerepel egy asszony is, aki több társával együtt műholdfelvételek nézegetésével tölti az időt, és azt állította, mivel jó szeme van hozzá, felismerte a gép roncsait a tengerben, de senki nem hitt neki.
Új remények
A magyarázatok keresésével önmagában nincs baj, viszont azért, hogy a hozzátartozók még mindig nem kaptak megfelelő választ, a hatóságokat is felelősség terheli. A maláj légierő például tudta, hogy merre tartott a gép, mielőtt eltűnt az Indiai-óceán fölött, mégis napokig hagyta, hogy másik irányban folyjon a keresés, a légügyi hatóság csak akkor jelentette az eltűnést, amikor a gépnek Pekingben le kellett volna szállnia, a rendőrség pedig ugyancsak hallgat a rendelkezésére álló információkról.
Eközben a többségében kínai áldozatok gyászoló családtagjai arra várnak, hogy végre megnyugvást találjanak. Az egyik férfi arról panaszkodott a CNN-nek, hogy mivel az édesanyját még mindig csak eltűntként tartják nyilván Kínában, nem tudja meglátogatni a sírját, vagy egy helyet, ahol emlékezni tudna rá. Ráadásul ez a kora tavaszi időszak nem csak a szerencsétlenség évfordulója miatt nehéz számukra, hanem azért is, mert Kínában április elején van a halottak napja.
De olyanok is akadnak, akik az egyetlen gyermeküket veszítették el. Az AP megszólaltatott egy asszonyt, akinek a kínai „egy gyerek politika” idején született fia, ezért neki és a férjének nem engedélyeztek másikat. Gao tavaly elveszítette a férjét is, akinek a halálához az özvegy szerint hozzájárult, hogy nem tudja, mi lett a fiával, annak feleségével és a hároméves kislányukkal, akik mind a szerencsétlenül járt gépen ültek. Gao és mások ezért pénteken a kínai külügyminisztérium és a pekingi maláj nagykövetség előtt követeltek magyarázatot a történtekre.
Nekik jelenthet némi reményt a maláj közlekedési miniszter minapi ígérete, miszerint készen állnak arra, hogy tárgyalásokat kezdjenek egy újabb kutatóexpedícióról az Ocean Infinityvel. A gép megtalálása nem tűnik teljesen reménytelennek, Richard Godfrey brit repülőmérnök például azt állította a CNN-nek, hogy a WSPR nevű technológia alkalmas arra, hogy kövessük a rádiójelek erősségét, és az így gyűjtött adatokból kiszűrhetők a különféle interferenciák által okozott anomáliák, például, ha egy adott területen áthaladt egy repülőgép. Godfrey visszakövette ezeket az adatokat az MH370-es eltűnéséig, és arra jutott, hogy az utasszállító 3000–4000 méter mélyen lehet az Indiai-óceánban, mintegy 1500 kilométerre az ausztráliai Perth partjaitól. Ezt a területet eddig nem vizsgálták át.
Li Erju aki az elmúlt egy évtizedben körbeutazta a világot azért, hogy valamilyen módon rábukkanjon a fia nyomára, a napokban a tragédia évfordulója miatt a maláj fővárosba érkezett a feleségével. Ott egy emlékfalra a következő üzenetet írta:
Fiam, eltelt tíz év. Anyukád és apukád azért jött, hogy hazavigyenek.
