Élő Nagyvilág

Butának, szégyenletesnek és veszélyesnek tartja Biden Trump nyilatkozatát, melyben Oroszországot támadásra buzdította

ANNA MONEYMAKER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
ANNA MONEYMAKER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
  • Élesen elítélte Joe Biden amerikai elnök elődjét és republikánus kihívóját, amiért Trump Oroszországot NATO-szövetségesek elleni támadásra bátorította egy hétvégi kampánybeszédében.

Az orosz-ukrán háború február 13-i eseményeiről itt olvashat.

A behívó elől menekültek az ukrán fiatalok a Máramarosi-havasokon át, egyikük nem élte túl

A Máramarosi-havasokon keresztül szökött át Romániába három ukrán fiatal; kettőt közülük élve hoztak le a hegyimentők, a harmadikat azonban halálra fagyva találták meg szerda reggel a román határrendészek – közölte az MTI.

Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat (Salvamont) vezetője az Agerpres hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy egyikük felesége riasztotta a román hatóságokat: elmondása szerint férje másik két fiatalemberrel elszökött Ukrajnából, amint a katonai behívójuk megérkezett. „Sajnos a Máramarosi-havasok egyik legnehezebb részét választották az átkeléshez” – jegyezte meg a hegyimentők vezetője.

Az 1900 méter magas hegységben a mobiltelefonok sem működnek, az eltévedt fiatalokkal nem lehetett felvenni a kapcsolatot, a Salvamont csapata is csak műholdas telefonokkal tud a bázissal kommunikálni.

Amikor szerda hajnalban rátaláltak a két életben lévő fiatalemberre, ők azt állították, hogy harmadik társuk visszafordult. A holttestet azonban a közelben, szintén román területen, egy folyó medrében találták meg reggel a határrendészek.

„A fiút a másik kettő magára hagyta, és a hidegben megfagyott. Ha elmondták volna már akkor, amikor megtaláltuk őket, hogy feljebb hátrahagyták, szerintem lett volna még esély rá, hogy őt is megmentsük” – idézte Dan Bangát az Agerpres.

A hegyimentők és a határrendészek szerdán közös küldetésre indulnak a hegyre az ukrán fiatalember holttestének lehozatala érdekében – írta közösségi oldalán a máramarosi Salvamont.

A Kreml cáfolja, hogy Putyin tűzszünetet ajánlott volna

A Kreml szerdán cáfolta a Reuters azon jelentését, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetítőkön keresztül tűzszünetet javasolt Ukrajnában. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2023-ban közvetítőkön keresztül nyilvánosan és magánúton – többek között Moszkva közel-keleti arab partnerein keresztül – jelzéseket küldött Washingtonnak, hogy kész megfontolni egy ukrajnai tűzszünetet – mondták orosz források a Reutersnek.

Három orosz forrás szerint a közvetítők 2023 végén Törökországban találkoztak, és a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan januárban telefonon felhívta Putyin külpolitikai tanácsadóját, Jurij Uzsakovot ezzel kapcsolatban.

Több száz kulturális helyszín rongálódott meg Ukrajnában a harcok kezdete óta

Az ukrajnai háború kezdete, azaz 2022. február 24. óta összesen 341 kulturális helyszínt, köztük több, a világörökség részét képező épületet ért károsodás a megtámadott országban – tudatta kedden az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).

A párizsi székhelyű szervezet, amely tavaly szeptemberben fokozott védelmet ítélt meg húsz kiemelt ukrajnai kulturális örökségi helyszínnek, az elmúlt két évben súlyosan megrongálódott épületek között közleményében kiemelte az Odessza történelmi központjában található Krisztus színeváltozása székesegyházat. A világörökség részét képező ortodox templomot Sztálin 1936-ban leromboltatta, majd 2000 és 2002 között az eredeti épülethez hűen újjáépítették.

Az UNESCO szerint a több száz ukrajnai helyszínt ért károk értékét lehetetlen pontosan felmérni, a kulturális és turisztikai létesítményekben a háború kezdete óta keletkezett károk értékét azonban mintegy 3,75 milliárd dollárra (1360 ezer milliárd forint) becsülik.

Az elmúlt két évben az UNESCO mintegy 66 millió dollárt (24 milliárd forint) tudott mozgósítani a helyreállításokra, a legfontosabb adományozó Japán volt 25 millió dollárral – fűzte hozzá közleményében  a szervezet.

A képen az odesszai Szépművészeti Múzeum és egy rakétatámadás nyomai láthatók.

NINA LIASHONOK / NURPHOTO / AFP

Fokozódó diplomáciai feszültség a Baltikum és Oroszország között

Bekérették a lett külügyminisztériumba az orosz nagykövetség ügyvivőjét szerdán, miután a moszkvai belügyminisztérium előző nap körözést adott ki lett és észt kormánytagok ellen – írta az MTI.

Az orosz belügyminisztérium kedden adott ki körözést lett és észt kormánytagok ellen. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy a listán szereplő személyek a „történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért” felelősek, olyan emberek, akik „ellenséges” lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig Oroszország ellen.

„A külügyminisztérium együttműködik az európai uniós partnerekkel, hogy globális szinten foglalkozzanak az üggyel” – tudatta a lett külügyminisztérium. Evika Silina lett miniszterelnök (képünkön) szavai szerint a lett kormány törvénytelennek és politikailag motiváltnak tartja az orosz lépéseket.

Az orosz belügyminisztérium adatbázisából csak annyi derül ki, hogy a körözéseket az orosz büntető törvénykönyv alapján adták ki, de a konkrét cikkelyt nem tüntették fel a szövegben. A TASZSZ orosz állami hírügynökség bűnüldöző szervekre hivatkozva azt írta, hogy Kaja Kallas észt miniszterelnök és Taimar Peterkop észt államtitkár ellen szovjet katonai emlékművek megrongálása miatt indult eljárás, és ennek az ügynek a keretében körözik őket.

LUDOVIC MARIN / AFP

Orosz partraszálló hajót semmisítettek meg az ukránok

Az ukrán fegyveres erők a védelmi minisztérium hírszerző egységével együtt megsemmisítették a Csezar Kunikov nevű nagy partraszálló hajót. A találat idején ukrán felségvizeken tartózkodott Alupka közelében – közölte a hadsereg a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Az Ukrajinszka Pravda, a nagy ukrán média több videót is közzétett, amelyeken a Krím déli partjainál a tenger felett füstoszlopot, valamint a tenger felett repülő helikoptereket lehetett látni.

Biden szerint Trump mondatai buták és szégyenletesek

„El tudják képzelni? Ezt mondja az Egyesült Államok egykori elnöke? Az egész világ hallotta. És a legrosszabb, hogy komolyan is gondolja. Történelmünk során egyetlen elnök sem hajolt meg orosz diktátorok előtt” – ezekkel a szavakkal reagált Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke Donald Trump minapi nyilatkozatára. Trump ugyanis szombaton egy dél-karolinai gyűlésen arról beszélt, hogy néhány éve azzal fenyegetett meg bizonyos NATO-szövetségeseket, hogy ha nem költenek többet védelmi kiadásokra, az Egyesült Államok nem segítene nekik akkor sem, ha külső támadás érné őket.

Trump ehhez hozzátette, hogy még bátorítani is fogja Oroszországot, hogy azt tegyen ellenük, amit csak akar.

Biden butának, szégyenletesnek, veszélyesnek, amerikaiatlannak nevezte kihívója szavait.

Olvasói sztorik