Élő Nagyvilág

Oroszország katonai konfrontációt tervez a Nyugattal az észt hírszerzés szerint

AFP
AFP

Oroszország katonai konfrontációt tervez a Nyugattal az észt hírszerzés szerint

Oroszország katonai konfrontációra készül a Nyugattal a következő tíz évben, de a fegyveres erők ellenlépései elrettenthetik ettől – közölte kedden az észt hírszerzés a Reuters beszámolója szerint.

Az észt szolgálatok vezetője, Kaupo Rosin szerint az értékelés alapja, hogy Oroszország a tervei szerint megduplázza a Finnországgal és a balti államokkal közös határa mentén állomásozó haderő létszámát.

Oroszország olyan utat választott, amely hosszú távú konfrontációt jelent. A Kreml valószínűleg számol egy lehetséges NATO elleni konfliktussal a következő tíz évben vagy később

– fogalmazott a nemzetbiztonsági fenyegetésekről szóló jelentésének nyilvánosságra hozatalakor tartott sajtótájékoztatón.

Szerinte egy orosz katonai támadás rövidtávon ugyanakkor „nagyon valószínűtlen”, részben mert Oroszországnak Ukrajnában kell csapatokat tartania, és továbbra sem tűnik valószínűnek, hogy az orosz haderőfejlesztés az európaihoz hasonlóan erősödne.

Kitüntetésnek nevezte a litván külügyminiszter a baltikumi politikusok ellen kiadott orosz elfogató parancsot

Kitüntetésnek nevezte Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter, hogy kedden elfogatóparancsot adott ki Oroszország több baltikumi politikus, többek mellett Kaja Kallas ellen.

Ez egyfajta kitüntetés azok számára, akik támogatják Ukrajnát és a jó harcát a gonosz ellen

– mondta Landsbergis a BNS balti hírügynökségnek nyilatkozva.

Kaja Kallas észt miniszterelnök mellett Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairys litván kulturális miniszter és Arvydas Vaitkus, a litván kikötőváros, Klaipeda polgármestere szerepel az orosz belügyminisztérium új körözési listáján.

Az  orosz állami TASZSZ bűnüldöző szervekre hivatkozva azt írta hogy Kallas és Peterkop ellen szovjet katonai emlékművek megrongálása címén indult eljárás, és ennek az ügynek a keretében körözik őket.

Landsbergis megjegyezte, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a balti politikusok nem kívánnak Oroszországba utazni, így az orosz lépés jelképes jelentőségű. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az érintetteknek meg kell fontolniuk, hogy elutaznak-e olyan harmadik országba, amely esetleg végrehajtja az orosz elfogatóparancsot.

(MTI)

Jóváhagyta az amerikai Szenátus Ukrajna támogatását

Hajnalban nagyobb többséggel és jelentős republikánus támogatással fogadta el az Ukrajnának szánt, 61 milliárd dolláros katonai segélyt az amerikai Szenátus. A törvényhozás felsőháza ezzel egyidőben Izrael katonai támogatásáról is döntött, nekik 14,1 milliárdot szánnak.

A szavazás 70:29 eredménnyel zárult. Összesen 22 republikánus szavazott igennel, köztük a republikánusok vezetője, Mitch McConnell. A csomag 9,2 milliárd humanitárius segélyt különít el a gázai, ciszjordániai és ukrajnai civileknek, továbbá 4,8 milliárd dollárt irányoz elő az USA indo-csendes-óceáni térségbeli partnereinek támogatására.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en üdvözölte a Szenátus döntését. Mint írta, az amerikai támogatás közelebb hozza a békét Ukrajnában és a stabilitást az egész világon.

A csomagra a Kongresszus alsóházának is áldását kell adnia. A republikánus többségű képviselőház szélsőjobboldali házelnöke, Mike Johnson máris kritikával illette a szenátusi döntést.

(CNN / The Guardian)

Az orosz belügyminisztérium körözést adott ki észt és lett kormánytagok ellen

Körözést adott ki Kaja Kallas észt miniszterelnök és Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairis litván kulturális miniszter ellen kedden az orosz belügyminisztérium.

Ők a történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért felelősek. Olyan emberek, akik ellenséges lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig az országunk ellen

– jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a döntést kommentálva.

Az orosz belügyminisztérium körözési adatbázisából csak annyi derült ki, hogy a körözéseket az orosz büntető törvénykönyv alapján adták ki, de a konkrét cikkelyt nem tüntették fel a szövegben. A TASZSZ orosz állami hírügynökség bűnüldöző szervekre hivatkozva azt írta hogy Kallas és Peterkop ellen szovjet katonai emlékművek megrongálása miatt indult eljárás, és ennek az ügynek a keretében körözik őket.

Peszkov szerint nem létezik orosz propaganda, csupán „megpróbálnak egy másik oldalról tudósítani az eseményekről”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elutasította az orosz propagandával kapcsolatos európai figyelmeztetéseket. Szerinte mindent, „ami a mainstream narratívával ellentétes, a Nyugat propagandának bélyegez”.

Peszkovot a francia, német és lengyel külügyminiszterek hétfői találkozójáról kérdezték, amelyen arra figyelmeztettek, hogy a júniusi európai parlamenti választások előtt az európai országokban megugrik az orosz propaganda. A Kreml szóvivője az újságírókkal folytatott telefonbeszélgetésen elmondta:

Most már nyilvánvaló, hogy minden olyan internetes forrást, médiát vagy anyagot, amely nem felel meg a kritériumoknak, nem az információs fősodron belül működik, és megpróbál különböző oldalról tudósítani az eseményekről, azonnal propagandaeszköznek ismerik el.

Ez teljesen ellentétes a szabad sajtó eszméivel, és ismét bebizonyítja, hogy a hatóságok készek megbüntetni a nekik nem tetsző médiumokat. Ez mostanában gyakran előfordul Európában – mondta Peszkov.

Meglepő felelőst talált a háborúnak egy orosz kormányzó

Immanuel Kant XVIII. századi német filozófust nevezte az ukrajnai háború egyik felelősének hétfő este a kalinyingrádi kormányzó, írja az MTI. Anton Alihanov egy politológiai konferencián tett felszólalásában azt mondta az akkor Königsbergnek nevezett város leghíresebb szülöttéről, hogy munkásságával „egyike volt a modern Nyugat értelmi szerzőinek”.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a csaknem 300 évvel ezelőtt ezen a helyen született Immanuel Kant gyakorlatilag majdnem közvetlenül érintett a globális káoszban, amellyel szembenézünk. Ráadásul közvetlenül kapcsolódik az ukrajnai katonai konfliktushoz is

– fogalmazott a kormányzó. Mint mondta, Kant „megágyazott annak az erkölcsi relativizmusnak, melynek segítségével a Nyugat minden tettét igazolja”, ellentétben Oroszországgal, „mely az örök etikai értékekhez igazodik”.

Königsbergbe 1945-ben vonult be a szovjet hadsereg, ezt követően nevezték át a várost Kalinyingrádra. A tiszta ész kritikája és Az örök béke szerzője nem először vált ki vitát az ott élők körében. 2018-ban az Orosz Történettudományi Társaság internetes szavazást írt ki a város repülőterének új nevéről, a lehetőségek között pedig a filozófus nevét is felsorolta. Ezt követően utcai tiltakozások robbantak ki a légikikötő Kantra történő átnevezése ellen, és dühös emberek egy csoportja Kant műemlékét is megrongálta. Az ügyben felszólalt Igor Muhametsin ellentengernagy is, aki árulónak nevezte a filozófust.

Írt néhány érthetetlen könyvet, melyeket senki az itt lévők közül nem olvasott és soha nem is fog

– jelentette ki Muhametsin a matrózaihoz intézett beszédében, mely az internetre is felkerült.

Észtország szerint Oroszország katonai konfrontációra készül a Nyugattal

Oroszország katonai konfrontációra készül a Nyugattal a következő évtizedben – ezt közölte az észt hírszerző szolgálat.

Egyre több nyugati tisztviselő figyelmeztetett arra, hogy Oroszország katonai fenyegetést jelent a Nato keleti szárnya mentén fekvő országok számára

– jelentette a Reuters.

A hírszerző szolgálat vezetője elmondta, hogy az értékelés alapja az az orosz terv, mely megduplázná a Nato-tag Finnországgal és a balti államokkal, Észtországgal, Litvániával és Lettországgal közös határán állomásozó erők számát.

Oroszország olyan utat választott, amely a hosszú távú konfrontációt jelenti… és a Kreml valószínűleg számol egy lehetséges konfliktussal a Natóval a következő évtizedben vagy azon belül

– mondta Kaupo Rosin újságíróknak Észtország nemzetbiztonsági fenyegetésekről szóló jelentésének nyilvánosságra hozatalakor.

Szerinte egy orosz katonai támadás rövid távon nagyon valószínűtlen, részben azért, mert Oroszországnak Ukrajnában kell csapatokat tartania.

Az ukránok szerint az oroszok Musk-féle Starlink-terminálokat vásároltak

Az Elon Musk tulajdonában álló Starlink szolgáltatása eddig Ukrajnának nyújtott kulcsfontosságú segítséget a harctéri kommunikációban, de ukrán források szerint az orosz erők is egyre inkább kezdenek erre a műholdas internetszolgáltatásra hagyatkozni. Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége (GUR) kedden közzétett egy hangfelvételt, amelyen orosz katonák arról beszélnek, hogy 200 ezer rubeles (mintegy 800 ezer forint) egységáron vásárolnak Starlink-terminálokat arab szállítóktól.

Andrij Juszov, a GUR szóvivője hétfőn a Reuters hírügynökségnek még azt mondta, Oroszország meg nem nevezett harmadik országokon keresztül szerez be internetszolgáltató terminálokat. A Starlink saját állítása szerint nem üzletel Oroszországban, és nem nyújt szolgáltatást orosz területen. A Kreml szerint a Starlink-terminálok nincsenek hitelesítve Oroszországban, így azokat nem is tudják használni.

Dróntámadás érte Dnyipro város hőerőművét

A közel egymillió lakosú várost egy rakéta és négy, délről, keletről és északról közeledő dróncsoport támadta – közölte az ukrán légierő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Jelentésük szerint az indított 23 drónból 16-ot lelőttek.

Ukrajna legnagyobb privát energiaszolgáltatója, a DTEK tájékoztatása alapján egy hőerőmű jelentős károkat szenvedett, de áldozatok nem voltak. A DTEK nem nevezte meg az érintett erőművet, a dnyiprói vízművek Telegram csatornán tett bejelentése alapján viszont a vízellátás áramkimaradás miatt részben szünetelt. Az ukrán médiában megjelent jelentésekből pedig az derül ki, hogy egy dnyiprói erőművet ért találat.

Szerhij Liszak Dnyipropetrovszk megye kormányzója keddi tájékoztatása alapján csapás érte az energetikai infrastruktúrát, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Tájékoztatása szerint az áramellátást azóta már helyreállították. Elmondta, hogy 10 drónt semmisítettek meg a város felett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik