2024. február 7-én a közösségi médiában több bejegyzés is megjelent a közép-oroszországi Udmurtiában, Izsevszk közelében lévő orosz rakétagyárban történt robbanásról. Ebben a gyárban számos ballisztikus rakétát gyártanak, köztük az Iszkander rakétát, amelyet rendszeresen használnak Ukrajna ellen – olvasható a brit védelmi minisztérium pénteki jelentésében.
Az első hírek szerint a robbanás a dolgozók hibájából következett be, bár később az orosz állami TASZSZ hírügynökség már azt közölte, hogy a rakétahajtóművek „tervezett tesztelése” volt az ok. Nem valószínű, hogy ukrán, pilóta nélküli légi járművek is érintettek lettek volna a robbanásban, tekintettel arra, hogy a gyár 1200 kilométerre van Ukrajnától, ráadásul a térségből nem is jelentettek ilyen támadást.
A britek kiemelik, hogy négy hónap alatt ez már legalább az ötödik megmagyarázhatatlan hadiipari gyárrobbanás volt. 2024. január 15-én a rosztovi Kamenszkij vegyi üzemben, 2023. november 26-án cseljabinszki tankgyárban, 2023. november 10-én és 2023. október 31-én a kotovszki, illetve a szolikamszki lőpor- és lőszergyárakban történ hasonló incidens.
Reális esély van arra, hogy a robbanás az erősen illékony, gyúlékony és robbanásveszélyes anyagok gondatlan kezelése és tárolása miatt következett be, de az ukrajnai háború támogatása érdekében a hadiipari termelési célok növelésére irányuló magas szintű politikai nyomás is az éjjel-nappal tartó termeléshez és a személyzet kifáradásához vezethet. Ez pedig a jövőben több hasonló robbanást is eredményezhet – teszi hozzá a jelentés.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 09 February 2024.
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/J67zk0ezE3#StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/sxU1qz28iI
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) February 9, 2024
