Nagyvilág

ENSZ: etnikai tisztogatás történhetett Szudánban

AFP
AFP

Április óta 10-15 ezer embert gyilkolhattak meg a szudáni Nyugat-Dárfúr székhelyén, el-Genejnában a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű kormányellenes félkatonai szervezet és a vele szövetséges arab milíciák egy ENSZ-jelentés szerint. A dokumentumban az MTI híre szerint az áll, hogy emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök elkövetése sem zárható ki.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által felállított, a Szudán elleni szankciók betartását ellenőrző bizottság a jelentésben

etnikai tisztogatásokat sem zár ki.

El-Genejna júniusban került az RSF kezére, a bizottság szerint pedig ezt követően a szervezet és a milíciák szándékosan követtek el támadásokat lakónegyedek, menekülttáborok, iskolák, mecsetek és kórházak, valamint az ENSZ és emberi jogi szervezetek helyi irodái ellen.

Emellett kiemelik, hogy az RSF és a milíciák atrocitásokat követtek el a nem arab etnikumú, a város többségét alkotó masszalit közösség tagjai ellen és azt vetik a fegyveresek szemére, hogy a civilek elleni agresszióval, beleértve a nemi erőszakot, kínzást, tömeges őrizetbe vételeket, megsértették a nemzetközi humanitárius jogot.

A szakértők kiemelték a fegyverembargó megsértését. Név szerint pedig az Egyesült Arab Emírségeket említették, mint olyan államot, mely segédkezet nyújtott az RSF-nek.

A jelentés szerint a fegyvereket az Emírségekből Csádon keresztül juttatják el Szudánba, azon a határmenti régión keresztül, ahol az RSF elődjének tartott Dzsandzsavíd-milíciák a kétezres évek elején – Omar el-Besír akkori szudáni diktátor hallgatólagos jóváhagyásával – feltehetően már követtek el népirtást az ott élők ellen.

Néhány hónapja már a szudáni hadsereg egyik magas rangú tagja, Jasszer Atta tábornok is azt vetette Abu-Dzabi szemére, hogy fegyverekkel segíti az RSF-et.
A jelentést – melynek tartalmát a BT tagállamai már megkapták – a tervek szerint később hozzák nyilvánosságra.

Szudánban tavaly áprilisban fegyveres konfliktus tört ki a hadsereg emberei és az RSF között, a harcok miatt országszerte több mint tizenháromezren haltak meg, legalább 6,5 millióan kényszerültek elhagyni lakhelyüket. A konfliktusról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Megállítják az anyákat, ellenőrzik a gyerekeik nemét, és a fiúkat meggyilkolják – egy elfelejtett háború borzalmai
Az orosz–ukrán háború és a Gázában dúló konfliktus miatt kevés figyelmet kap az április óta dúló szudáni polgárháború, pedig a világ legnagyobb belső menekültválságát indította el, és ismét népirtás kezdődött az ország leginkább instabil régiójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik