Nagyvilág

Felgyorsult Kína népességcsökkenése

CFOTO / NurPhoto / NurPhoto via AFP
CFOTO / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Második éve csökkent tavaly Kína népessége, a folyamat ráadásul felgyorsult, írja a Guardian.

A kínaiak lélekszáma 2.75 millióval, 0.2 százalékkal csökkent, így teljes népessége 1 milliárd 409 millió volt 2023-ban a kínai statisztikai hivatal közlése szerint.

2022-ben 1961 után először csökkent a lakosság száma, akkor még csak 850 ezerrel.

Tavaly 6.6 százalékkal 11,1 millióra nőtt az elhalálozások száma, miközben a születésszám 5.7 százalékkal 9.02 millióra csökkent.

Az egy gyermek politika miatt már egy ideje érezhető volt, hogy Kínának népességproblémái lesznek, 2023-ban India át is vette tőlük a legnépesebb ország címet.

Kína gazdasági helyzetéről kedden írtunk bővebben az alábbi cikkben:

Kapcsolódó
Viharfelhők gyülekeznek a kínai gazdaság fölött – véget érhet a példátlan sikertörténet?
A bizonytalanság abból fakad, hogy az elmúlt évtizedek kínai növekedésének forrásai egyre kevésbé lesznek meghatározók a Covid utáni időszakban, de az is kérdéses, hogy a sajátos kínai gazdasági modell képes lesz-e megteremteni a termelékenység növekedésén alapuló, intenzív gazdasági növekedés feltételeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik