Nagyvilág

Benyújtotta lemondását a francia miniszterelnök

JOEL SAGET / AFP
JOEL SAGET / AFP

Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, amit Emmanuel Macron köztársasági elnök el is fogadott, számolt be róla az MTI.

Miniszterelnök asszony, kedves Élisabeth Borne, az ön munkája a nemzetünk szolgálatában nap mint nap példaértékű volt. Ön az államasszonyok bátorságával, elkötelezettségével és elszántságával valósította meg projektünket. Teljes szívből köszönöm Önnek

–  írta az államfő az X közösségi oldalon, miután hivatalában fogadta a kormányfőt.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az új kormány kinevezéséig a húsz hónappal ezelőtt hivatalba lépett Élisabeth Borne és kormánya tagjai kezelik a folyó ügyeket. Az államfőnek átadott és az AFP hírügynökség által idézett lemondólevelében  Borne hangsúlyozta, minden eddiginél nagyobb szükség van a reformok folytatására.

Bár formailag a miniszterelnök mondott le, az elnöki hivatal hetek óta jelezte, hogy a heves parlamenti vitát kiváltott bevándorlási törvény elfogadását követően az államfő a kormányzat átszervezésével kíván új lendületet adni második mandátumának, amelynek végén, 2027-ben,  Macron az alkotmány szerint nem jelöltetheti magát elnöknek harmadik alkalommal. Élisabeth Borne távozása elnöki források szerint jelentős mértékű kormányátalakítást von maga után, amelynek megszervezése az új miniszterelnök feladata lesz.

A 62 éves Borne a második nő volt a francia miniszterelnöki székben, de elődje, Édith Cresson (1991. május – 1992. április) hivatali idejét duplán túllépte. A baloldalról érkezett, technokrataként kezelt kormányfő a közvélemény-kutatások szerint nem volt népszerű a franciák körében, és köztudott volt, hogy az államfővel sem találta meg a közös hangot. Macron várhatóan még hétfő este kinevezi az új miniszterelnököt. A francia hírtelevíziók és az AFP hírügynökség értesülése szerint a posztra Gabriel Attal oktatási miniszter a legesélyesebb, aki a közvélemény-kutatási adatok szerint jelenleg a legnépszerűbb francia politikus. A 34 éves tárcavezető lehet az 1958-ban kezdődött V. köztársaság legfiatalabb kormányfője. Emmanuel Macron 2016-ban alakult pártjának alapítói közé tartozik, egy ideig szóvivője is volt. A Reneszánsz nevű kormánypártnak és centrista szövetségeseinek nincs abszolút többsége a nemzetgyűlésben, és a háromosztatú képviselőházban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a törvénytervezetek elfogadása.

Kapcsolódó
„Afganisztán és Irán után Franciaország is előírja, hogy mit viselhetnek a nők, és mit nem”
A tanév kezdete előtt Franciaországban megtiltották a tanulóknak, hogy abaját viseljenek az iskolában. Az intézkedést a szekularizmus jegyében hozták, a törvény kritikusai viszont azzal érvelnek, hogy az abaja nem vallási, hanem kulturális szimbólum.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik