Nagyvilág

A hírek szerint napokig az intenzíven volt az Egyesült Államok védelmi minisztere

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP

Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere szombaton kiadott egy közleményt, melyben elnézést kért az amerikaiaktól, egyben elismerte, hogy a kórházi ápolásáról nem megfelelően tájékoztatták a közvéleményt. Az MTI szemléje szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget, és fogadkozott, hogy a jövőben jobban odafigyel majd e téren. Köszöntetet mondott egyben az orvosoknak az ellátásért, és közölte, hogy készül a munka folytatására, a visszatérésre a Pentagonba.

Austin hétfő óta tartó kórházi kezelését pénteken késő este ismerte el a Pentagon szóvivője, aki jelezte, hogy a miniszter január 1-je óta a Washington melletti Walter Reed Katonai Kórházban tartózkodik. Pat Ryder annyit mondott, hogy a tárcavezetőt egy tervezett műtéti beavatkozás nyomán fellépett komplikáció miatt kellett ápolni. Miniszterének állapotáról a szóvivő pénteken nem adott tájékoztatást a változó helyzetre hivatkozva. Illetékesektől származó információ szerint ugyanakkor Lloyd Austin intenzív ellátást kapott. Közben az Egyesült Államok fegyveres erőit irányító tárca vezetését Kathleen Hicks miniszterhelyettes vette át.

Sajtóinformációk szerint az ügy megütközést keltett az adminisztráció vezetőinek körében, különösen, mert Joe Biden elnököt is csak csütörtökön délután tájékoztatta nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan, miután tudomást szerzett a védelmi miniszter kórházi tartózkodásáról. A Pentagon titkolózását tiltakozó levélben kifogásolta a védelempolitikával foglalkozó szakújságírókat tömörítő szervezet, a Pentagoni Sajtószövetség (Pentagon Press Association). Azt írták, önmagában a tény, hogy „a miniszter a Walter Reed Központban van, és a Pentagon csak négy nappal később riasztja a közvéleményt, felháborító olyan időkben, amikor egyre nagyobb veszély fenyegeti a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonákat, valamint az Egyesült Államok jelentős szerepet játszik az ukrajnai és az izraeli háborúban, különösen fontos, hogy az amerikai közvélemény tisztában legyen első számú védelmi vezetőjének egészségi állapotával és döntéshozatali képességével”. Felháborodásukat alátámasztja, hogy a Pentagon mostani eljárása, Lloyd Austin kórházi kezelésének eltitkolása valóban szembemegy az általánosan bevett tájékoztatási gyakorlattal az amerikai elnökről és a vezető tisztségviselőkről.

A 70 éves Lloyd Austin 41 év katonai szolgálat után, tábornoki ranggal 2016-ban vonult nyugállományba, 2021 januárja óta védelmi miniszter Biden kormányában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik