Az Izrael és Hamász közötti konfliktusnak alacsonyabb intenzitású szakaszba kell érkeznie – jelentette ki szerdán az amerikai külügyminiszter.
Antony Blinken évzáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „elmozdulást várunk, és akarunk látni a jobban célzott katonai műveletek irányába, kisebb létszámú haderővel, amely igazán a Hamász vezetőire és az alagúthálózatára összpontosít”. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a civil lakosságot érő veszteségek is jelentősen mérséklődnek majd.
Az amerikai külpolitika irányítója az ENSZ Biztonsági Tanácsában a katonai konfliktusról szóló határozat körüli vitát illetően megállapította, hogy az amerikai diplomácia aktív tárgyalásokat folytat a dokumentum tartalmáról, és egyetért azzal a törekvéssel, hogy az a Gáza övezetbe szánt humanitárius segélyek bejutását elősegítse. Olyan határozat elfogadását szeretné megakadályozni, amely ennek a célnak az elérését akadályozza – mondta Antony Blinken.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az Egyesült Államok is részt vesz azokban az erőfeszítésekben, amelyek egy újabb humanitárius tűzszünetre irányulnak, mely lehetővé tenné további túszok kiszabadulását.
Joe Biden elnök az Izrael és Hamász közötti újabb átmeneti fegyvernyugvás lehetőségéről szerdán újságírók előtt annyit mondott, az Egyesült Államok sürgeti, hogy legyen megegyezés, de nincsenek erre irányuló várakozásai jelenleg.
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora előzőleg úgy fogalmazott, hogy nagyon komoly megbeszélés és alku zajlik, valamint reményét fejezte ki, hogy ezek „valahova vezetni fognak”.
(MTI)