Nagyvilág

A kongresszusból is távozik a pártársai által megpuccsolt republikánus házelnök

SAUL LOEB / AFP
SAUL LOEB / AFP

December végén elhagyja a kongresszust a korábbi republikánus házelnök, Kevin McCarthy, akit saját pártjának jobbszárnya mozdított el a székéből tíz hónappal a kinevezése után. Az elmozdított házelnök egy Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében jelentette be, hogy tizenhat év után távozik az amerikai törvényhozásból, írja a BBC.

McCarthy évtizedek óta vágyott a házelnöki posztra, és amikor a 2022-es félidős választás után ez lehetővé vált, hajlandó volt szinte mindent megtenni érte. Idén januárban csak a tizenötödik próbálkozásra sikerült annyi szavazatot szereznie, hogy elnyerje a tisztséget egy olyan Képviselőházban, ahol a Republikánus Párt szűk többséggel rendelkezik.

Kaotikus házelnöki pályafutása október elején ért véget, miután egy pártársa kezdeményezésére többségi szavazáson eltávolították a pozíciójából. A demokraták mellett nyolc republikánus is a leváltás mellett voksolt.

Az akadály a  10–20 tagúra becsült, ultrakonzervatív, szélsőjobboldali képviselőcsoport volt, amely, ha arról van szó, a Republikánus Párt fővonalával is hajlandó szembemenni. A pártnak 221 képviselője van a 435 tagú Házban, szemben a demokraták 212 képviselőjével, a többséghez 218 szavazat kell. Vagyis néhány rebellis republikánus is elég ahhoz, hogy megváltoztassa egy szavazás eredményét.

Véleménycikkében McCarthy kijelentette, hogy a kongresszusból való távozása után a legrátermettebb politikusaspiránsokat fogja segíteni abban, hogy választást nyerjenek.

Kapcsolódó
Párttársainak köszönheti történelmi bukását az amerikai Képviselőház elnöke
Kevin McCarthy élete célja az volt, hogy házelnök legyen, végül abba bukott bele, hogy mindenáron meg akarta tartani posztot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik