Élő Nagyvilág

Török elnök: az izraeli kormányfőt háborús bűnök miatt bíróság elé fogják állítani

MTI/EPA/Filip Singer
MTI/EPA/Filip Singer

Az izraeli háború előző napjának fontosabb eseményeiről itt írtunk.

Lemondott az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver osztályának vezetője

Lemondott hétfőn az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver-engedélyezési osztályának vezetője, Jiszráél Aviser – jelentette a Kan közszolgálati médium.

Múlt héten Aviser az állami számvevőszék előtti meghallgatásán beismerte, hogy megfelelő képesítés nélküli neveztek ki tisztségviselőket arra a feladatra, hogy mely civileknek adható ki fegyvertartási engedély. Gali Baharav-Miara főügyész hivatalában vizsgálják, hogy minden fegyvertartási engedélyt megfelelő feltételekkel adták-e ki.

A nemzetbiztonsági minisztérium tisztségviselői szerint Aviser az utóbbi napokban arra kérte Itamár Bengvír minisztert, hogy vizsgálja felül a fegyverengedélyezési eljárásokat. Amikor a miniszter ezt megtagadta, a lőfegyverosztály vezetője egy másik tisztséget kért a minisztériumban, és ebbe Bengvír beleegyezett.

A miniszter fegyverkiadási politikája világos, csak a kritériumoknak megfelelő izraeli civil állampolgárok kaphatnak fegyvert. Aki nem a miniszter utasítása és a fenyegetettségi térkép szerint folytatja ennek a politikának a megvalósítását, és akire nyomást gyakorolnak mindenféle bizottságokban a baloldaliak, az valóban nem folytathatja a lőfegyverosztály vezetőjeként olyan időszakban, amikor Izrael háborúban áll, és minél több, a kritériumoknak megfelelő civilt fel kell fegyverezni

közölte Itamár Bengvír hivatala.

„Nem kell mindenkinek megadni a fegyverviselési engedélyt, ugyanis a biztonságot nem akarjuk privatizálni. Márpedig az állami számvevőszék legutóbbi meghallgatásán világossá vált, hogy a miniszter tanácsadói is részt vesznek az engedélyek kiadásában” – jelentette ki Joáv Szeglovics, a kneszet képviselője, korábbi belbiztonsági miniszterhelyettes hétfő reggel a közszolgálati rádióban.

Az izraeli közmédiában november közepén közzétett adatok szerint csaknem öt hét alatt mintegy negyedmillió lőfegyverhasználati engedély iránti kérelmet nyújtottak be Izraelben, szinte ugyanannyit, mint az elmúlt húsz évben összesen. November eleje óta átlagosan napi ezerhétszáz fegyverviselési engedélyt adtak ki.

(MTI)

Izraeli védelmi miniszter: Nem hagyjuk abba a harcot a végső győzelemig

A Gázai övezet határára látogatott az izraeli védelmi miniszter a Hamász terrorszervezet elleni háború 59. napján, és a harcok folytatását ígérte a hadicélok eléréséig – jelentette a helyi média hétfőn.

Joáv Galant az övezet határáról szemlélte meg a Szadzsaijában és Dzsebáliában, Gáza északi részén zajló csatákat. Hangsúlyozta, hogy az izraeli csapatok nem hagyják el a térséget a terrorista infrastruktúra teljes felszámolása előtt. A védelmi miniszter elismerően szólt a hadsereg tevékenységéről, és kijelentette: harcolni fognak a kitűzött célok eléréséig.

Palesztin források szerint legalább ötven ember meghalt és több százan megsebesültek a Gáza Daradzs negyedében két iskolát érő légi csapásokban; az épületekben civil menekültek tartózkodtak.

A jelentés szerint a mentőcsapatok súlyos nehézségekbe ütköztek az intenzív tüzérségi harcok miatt, amikor megközelítették az iskolákat, hogy evakuálják a sebesülteket és elszállítsák a holttesteket.

Az izraeli repülőgépek súlyos és folyamatos légicsapások sorozatát indították Hán-Junisz és Rafah ellen is az övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében. Több tucat harckocsit és páncélozott szállító járművet lehetett látni Hán-Junisztól északra.

A palesztinok egyszerre lőtték rakétákkal Izrael középső részét és északi határvidékét. A vaskupola védelmi rendszer a támadást elhárította. Egy repesz egy iskola udvarára zuhant Gané Tikva városban.

Az izraeli hadsereg megtámadta a Hezbollah hadianyagraktárát Libanon területén, al-Aramsa térségben, válaszul az onnan Izraelbe lőtt aknákra.

(MTI)

Kapcsolódó
A hétnapos tűzszünet után Izraelnek valószínűleg már nincsenek hónapjai se a Hamász elpusztítására
Miután a Hamász felrúgta a tűzszüneti feltételeket, az amerikai külügyminiszter figyelmeztette az izraeli kormányt: nem biztos, hogy sok ideje van ekkora pusztítás mellett folytatni a háborút.

ENSZ: A gázai lakosság több mint 80 százaléka földönfutóvá vált

Csaknem két hónappal a Gázai övezeti háború kirobbanása után a terület csaknem 1,9 millió lakosa, vagyis az emberek több mint 80 százaléka volt kénytelen elmenekülni otthonából – hívta fel a figyelmet hétfőn az ENSZ palesztin menekülteket támogató ügynöksége (UNRWA).

Hozzávetőleg egymillió ember talált menedéket az övezet központi részein található ENSZ-létesítményekben, valamint a déli Hán Júnisz és Rafah városokban. Nem sokkal korábban még 1,8 millió belső menekültről lehetett tudni.

Izrael hétfőre a Gázai övezet egész területére kiterjesztette hadjáratát a radikális iszlamista Hamász ellen, válaszul a palesztin szélsőségesek október 7-i összehangolt támadására, amely több mint 1200 ember életét követelte Izrael déli részén. A zsidó állam válaszul először csak légicsapásokat mért a radikálisok uralta Gázai övezetre, majd szárazföldi offenzívába fogott. Gázai egészségügyi források legfrissebb közlése szerint a halálos áldozatok száma 15 899-re nőtt, a sebesületeké pedig 42 ezerre a harcok kirobbanása óta. Több ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Segélyszervezetek az izraeli hadművelet drámai humanitárius hatásaira figyelmeztetnek. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője, James Elder a BBC-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy senki sem érezheti magát biztonságban, ha tízpercenkét bombák hullanak körülötte. „Sem a kórházakban, sem az óvóhelyeken nincsenek biztonságban az emberek, pedig számtalan sebesült gyereket és mellettük szülőket is szállítanak be” – hangsúlyozta Elder.

Mirjana Spoljaric Egger, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke pedig arra panaszkodott, hogy lehetetlen megfelelő humanitárius segélyezést folytatni. „Az emberi szenvedés mértéke elviselhetetlen” – húzta alá a palesztin területen tett látogatása során. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a civil lakosság számára nincsenek biztonságos menedékhelyek.

(MTI)

Izrael utazási figyelmeztetést adott ki több tucat országra

Izrael utazási figyelmeztetést adott ki több tucat országra, köztük az Egyesült Királyságra, Németországra, Franciaországra és Ausztráliára – jelentette a helyi média hétfőn.

Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács a nem alapvető fontosságú utak elhalasztását javasolta. A hatóság honlapján több tucat országra vonatkozóan frissítették az utazási figyelmeztetéseket az antiszemitizmus erősödése miatt. A zsidókkal szembeni ellenszenv azóta növekszik, hogy Izrael háborút indított Gázában a Hamász terrorszervezet ellen, miután az véres támadásokat követett el zsidó civilek és a fegyveres erők tagjai ellen – írja az MTI.

Számos nyugat-európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, Dél-Amerikában Argentína és Brazília, Ausztrália és Oroszország második figyelmeztetési szintű besorolást kapott, vagyis a hatóság azt javasolja, hogy az izraeliek tegyenek óvintézkedéseket ott tartózkodásuk alatt.

Afrikában Dél-Afrikát és Eritreát, valamint Közép-Ázsiában Üzbegisztánt, Kazahsztánt és Türkmenisztánt a harmadik szintre emelték, vagyis a nem feltétlenül szükséges utazások elhalasztását javasolják.

A nemzetbiztonsági tanács megismételte azt az általános ajánlását is, hogy az izraeliek fontoljanak meg minden külföldi utazást, és felszólította a mégis távozókat, hogy kerüljék a zsidó és izraeli identitás külső jeleit.

16 ezer palesztin halhatott meg eddig a háborúban

A Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint a gázai halálos áldozatok száma megközelíti a 16 ezret – írja a BBC. Közleményük szerint 349 ember halt meg az izraeli csapásokban a legutóbbi, vasárnapi frissítés óta. A Hamász szerint a halálos áldozatok 70%-a nő és gyermek.

Izrael szerint a konfliktus célja a Hamász eltávolítása a Gázai övezetből, miután palesztin fegyveresek átlépték a határt Izraelbe, és 1200 embert megöltek, 240-et pedig foglyul ejtettek október elején.

Eddig több mint száz túszt engedtek szabadon a múlt pénteken megszakadt hétnapos ideiglenes tűzszünet során.

Török elnök: az izraeli kormányfőt háborús bűnök miatt bíróság elé fogják állítani

Az izraeli miniszterelnököt háborús bűnök elkövetése miatt bíróság elé fogják állítani Izrael Gázai övezet ellen indított offenzívája miatt – jelentette ki hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Gáza palesztin föld és mindig a palesztinoké marad

– jelentette ki az MTI szemléje szerint Erdogan az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) isztambuli ülésén.

Meghalt egy 21 éves izraeli, akit a Hamász ejtett túszul

Az izraeli média alapján a BBC arról számolt be, hogy a 21 éves Jonathan Samerano, aki október 7-én eltűnt, meghalt.

A férfi részt vett a Szupernova zenei fesztiválon Dél-Izraelben, amikor a Hamasz megtámadta a Gázai övezetből a rendezvényt. Szüleit azt mondták, hogy feltételezzék, hogy túszul ejtették, és Gázában tartózkodik.

A jelentések szerint az izraeli védelmi erők értesítették a családot a haláláról.

Az izraeli hadsereg a Gázai övezet több részén is támad

Az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezet több részén is támad egy időben a harcok 58. napján – jelentette a helyi média hétfőn.

A palesztin sajtó jelentései szerint az IDF éjjel a levegőből a Gázai övezet több pontján folytatott harcokat, a többi között Gázavárostól keletre és Dzsabálíjában, az övezet északi részén, az övezet közepén található Nuszeriat menekülttáborban, valamint a déli részen fekvő Hán-Juniszban és Deir al-Balahban.

Hivatalos tájékoztatás szerint értesítették az egyik, a zenei fesztiválról október 7-én elhurcolt fiatal családját, hogy Jonatán Szamarno meghalt a Hamász fogságában. Az elhurcolt nők és gyermekek nagy részének kiszabadulása óta hat másik túsz meggyilkolásáról számoltak be az izraeli hatóságok.

Az IDF szóvivője bejelentette, hogy szombaton három katona vesztette életét a Gázai övezetben vívott harcokban.

400 ezer palesztin veszíthette el munkáját a háború miatt

Ciszjordániai palesztinok százezrei veszítették el állásukat, vagy befagyasztották a fizetésüket, miután az izraeli hatóságok az október 7-i támadások után visszavonták munkavállalási engedélyeiket és szigorú korlátozásokat vezettek be az átkelésekre – írja a The Guardian a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései alapján.

Ezek szerint hozzávetőleg 182 000 Izraelben és a telepeken dolgozó gázai lakos munkaviszonyát szüntették meg, miközben Ciszjordániában a foglalkoztatás mintegy 24 százaléka – ami 208 ezer állásnak felel meg – szintén megszűnt.

Az ILO szerint további 160 ezer ciszjordániai munkavállaló veszítette el állását Izraelben és a telepeken, legalábbis átmenetileg, vagy fennáll annak a veszélye, hogy elveszíti „a palesztinok izraeli munkaerőhöz való hozzáférését korlátozó szabályok következtében.”

Ketten meghaltak rajtaütésekben és összecsapásokban Ciszjordániában

Az elmúlt néhány órában palesztin és izraeli hírügynökségek beszámoltak az izraeli erők által végrehajtott razziákról és Ciszjordániában történt összecsapásokról – írja a BBC.

A GLZ rádió izraeli rádióhálózat tudósítása alapján közölték, két embert megöltek izraeli katonák Kalkilában.

A Wafa palesztin hírügynökség jelentése szerint az izraeli katonák 16 palesztint tartóztattak le Dheishában, és legalább egy embert Qalqilyában.

További kilencet Jeninben, hatot pedig Jerikóban tartóztattak le – közölte az ügynökség.

Az izraeli hadsereg állítja, megölték a Hamász egyik zászlóalj parancsnokát

Az izraeli erők megölték a Hamász Haitham Khuwajari nevű parancsnokát – közölte a hadsereg az X közösségi médián hétfő hajnalban.

A BBC tudósításában az áll, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állítják, hogy Khuwajari egy zászlóaljat vezetett, amely részt vett a Hamász október 7-i Izrael elleni támadásaiban.

Azt is elmondták, hogy Khuwajari volt felelős a Hamász tevékenységének biztonságáért Gáza fő kórházában, az Al-Sifában, és az IDF-erők elleni harcot irányította Camp Shattiban, egy palesztin menekülttáborban Gáza északi részén.

„Könyörtelen bombázások éjszakája”

James Elder, az Unicef ​​szóvivője jelenleg a Gáza déli részén fekvő Khan Younis városában tartózkodik, egy X-nek küldött hangjegyzetben közölte „teljesen könyörtelen bombázások éjszakáját” élte át.

„Nem tudom megállni, hogy ne gondoljak arra az 1,8 millió emberre itt délen” – mondta. „Szerintem nem volt több öt-tíz percnél az éjszaka folyamán, amikor ne repült volna el valami a fejem felett, vagy ne világította volna meg valami az eget”.

Izrael kiterjeszti szárazföldi hadműveleteit az egész Gázai övezetre

Izrael folytatta intenzív bombázását Gáza északi és déli részén a Hamásszal kötött fegyverszünet lejárta után, miközben helyi tisztségviselők szerint 24 óra alatt több száz palesztin életét vesztette. A The Guardian tudósítása szerint vasárnap este az izraeli hadsereg azt is közölte, hogy Gáza egészére kiterjesztette szárazföldi hadműveletét.

A célpontok között volt az északon lévő Jabaliya menekülttábor is. Súlyos bombázásról számoltak be a déli Khan Younis városában is, amely egyre inkább az izraeli támadások középpontjában áll, miközben hadserege a civilek további evakuálását követelte a város területeiről, és felszólította őket, hogy induljanak délre Rafahba vagy nyugatra.

Olvasói sztorik