Élő Nagyvilág

Szijjártó Péter a magyar-orosz együttműködésről: „nemzeti érdek”

A szerdai közvetítésünket ide kattintva tudja elolvasni.

Szibériai orosz alagútban robbanthatott vonatot az ukrán titkosszolgálat

Robbanószerkezeteket hozott működésbe az ukrán katonai titkosszolgálat egy olyan szibériai vasútvonalon, amelyet Oroszország hadiszállítmányok továbbítására használ – írja a Reuters hírügynökség saját forrásától származó, meg nem erősített értesülése alapján.

A magát megnevezni nem kívánó forrás azt állította: négy bombát robbantottak fel az éjszaka, amikor egy tehervonat haladt át a Mongóliával határos Burjátföldön lévő Szeveromujszkij alagúton.

Minthogy ez az alagút több mint négyezer kilométerre van Ukrajnától, a támadás – ha az értesülés igaznak bizonyul –

bizonyítékul szolgálhatna arra, hogy Kijev képes mélységi műveletek végrehajtására Oroszországban.

A Reuters ugyanakkor kiemelte, nem tudta ellenőrizni sem a beszámoló hitelességét, sem pedig azt, hogy a vasútvonalat tényleg hadiszállítmányok továbbítására használják-e. Orosz források mindenestre elismerték, hogy kigyulladt egy vonat a térségben. Robbanóanyagról azonban nem tettek említést.

Az orosz Nyomozó Bizottság egy közleményben arról számolt be, hogy szerda este egy üzemanyagot szállító vonat gyulladt ki az alagútban. Halálos áldozatokról nem szóltak. A közlemény szerint az eset okának előzetes vizsgálata folyamatban van.

Az orosz államvasutak azt írta, hogy miután füstöt észleltek egy gázolajat tartalmazó tartálynál, a vonatot megállították.  A közlés szerint a vasúti forgalmat átirányították, ami némileg meghosszabbítja ugyan a menetidőt, de a vasúti közlekedés nem szakadt meg.

Felszólította Putyint a háború leállítására a német külügyminiszter

Állítsa le azt a kimondhatatlan szenvedést, amelyet emberek millióinak okoz

– mondta Vlagyimir Putyinnak címezve Annalena Baerbock német külügyminiszter csütörtökön, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) konferenciáján, Szkopjéban.

Szergej Lavrov a német hivatali partnere beszédét az MTI szerint már nem várta meg. Lépését az orosz külügyminiszter Baerbockot minősítve így indokolta:

Hasonlóan más nemzetközi eseményekhez, csak akkor van jelen a teremben, ha ő maga beszél, és nem azért, hogy másokat meghallgasson.

Baerbock beszédéből a magyar állami hírügynökség azt emelte ki, hogy az általa elmondottak szerint a háború befejezéséhez „nincs szükség tárgyalásokra, és természetesen nincs szükség engedményekre Ukrajna részéről”.

„Amire szükség van, az egy döntés Oroszország részéről, hogy betartja az EBESZ alapelveit, kivonja csapatait, és újra elköteleződik a béke mellett” – idézték a német külügyi tárcavezető szavait.

Két ember meghalt, gyerekek sérültek, egy háromfős családot romok alá temetett több orosz támadás

Két ember meghalt, tíz másik megsebesült, és egy háromfős család tagjai még mindig a romok alatt lehetnek az éjszakai orosz rakétatámadások után Ukrajna keleti részén, a Donyeck régióban – közölték ukrán illetékesek csütörtökön. Korábbi értesülések szerint csak egy ember halt meg, amikor összesen hat rakéta csapódott be Pokrovszk, Novohrogyivka és Mijrnohrád településeken. Délutánra a mentők azonban  újabb holttestre bukkantak a törmelékek között az ukrán rendőrség szerint.

Novohrogyivkában egy harminchárom éves nő, egy harmincnyolc éves férfi és nyolcéves kislányuk rekedhetett a lebombázott lakóház maradványai alatt.

Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter korábban azt közölte, hogy tíz ember, köztük négy gyermek sebesült meg a támadásokban. Ugyanezen okból kilenc lakóház, egy rendőrségi épület, autók és garázsok részben vagy egészében elpusztultak. A Reuters független forrásból a részleteket azonban nem tudta megerősíteni.

Az ukrán hadsereg csütörtökön reggel közölte, hogy éjszakai orosz csapás során kilőtt húsz drónból tizennégyet sikerült lelőnie.

A cseh külügyminiszter még csak meg sem hallgatta Lavrov szkopjei beszédét

Szijjártó Péter cseh hivatali partnere, Jan Lipavsky cseh külügyminiszter még csak meg sem hallgatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szkopjei beszédét. A cseh diplomácia vezetője erről a közösségi médiában maga számolt be.

Úgy gondoltam, hasznosabb, ha inkább a dezinformációs folyamatok megfigyelésével megbízott kollégánk van ott akkor a teremben

– idézte a cseh külügyminiszter posztját a The Guardian című lap.

Mint azt korábban megírtuk, a magyar külügyminiszter – aki az orosz-ukrán háború kitörése előtt nem sokkal még Lavrov barátjaként hivatkozott magára – csütörtökön arról adott ki nyilatkozatot, hogy az oroszokkal fenntartott „stabil, kiszámítható, korrekt” együttműködés Magyarország számára „nemzeti érdek”.

A KDNP politikusa szerint Ukrajna felvétele az EU-ba óriási biztonsági kockázat

„Óriási biztonsági kockázatot jelent, hogy Brüsszel azt erőlteti, hogy a háborúban álló Ukrajna mielőbb csatlakozzon az Európai Unióhoz”  – közölte a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István egy Facebookon közzétett videónyilatkozatban.

Simicskó szerint Ukrajnának sem a pontos határa, sem a pontos népessége nem ismert, szerinte „a brüsszeli bürokraták és Alex Soros” úgy tárgyalnak az ország uniós csatlakozásáról, hogy az európai állampolgárokkal egy percig sem egyeztetnek. Mint mondta, az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő EU „belerokkanna a felvételbe”, hiszen az újjáépítésnek rendkívül nagy költségei lennének, gyakorlatilag valamennyi tagállam nettó befizető lenne – így Magyarország is.

„Ezért arra kérünk mindenkit, hogy hallassuk a hangunkat: töltsük ki a nemzeti konzultációt! Nem kérünk ebből a csatlakozásból!” – mutatott végül kiutat a helyzetből a KDNP politikusa.

Szlovák házelnök: Minden eszközzel támogatni fogjuk az oroszok ellen védekező ukránokat

Szlovákia már nem rendelkezik olyan fegyverekkel és fegyverrendszerekkel, amelyeket átadhatna Ukrajnának – mondta Peter Pellegrini (képünkön) újságíróknak azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott a cseh képviselőház és a szenátus elnökével, Markéta Pekarová Adamovával és Milos Vystrcillel.

Másfelől továbbra is minden eszközzel támogatni fogjuk az oroszok ellen védekező ukránokat – szögezte le a szlovák politikus, aki egynapos hivatalos látogatást tett Prágában. Peter Pellegrini délután találkozik Petr Fiala cseh kormányfővel, majd Petr Pavel államfő is fogadja.

Milos Vystrcil megerősítette, hogy Csehországnak hosszú távú koncepciója van Ukrajna támogatását illetően, beleértve a folytatódó fegyverszállításokat is.

Csehország számára Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának megőrzése elvi jelentőségű, mert szerintünk az a cseh állam biztonságát is érinti

– hangsúlyozta a cseh felsőház elnöke.

A felek véleményt cseréltek a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – együttműködéséről is. „A visegrádi együttműködést parlamenti szinten is meg kell erősíteni, az nem maradhat meg csak a kormányok, illetve a végrehajtó szervek szintjén” – mutatott rá Peter Pellegrini. A szlovák parlament elnöke jövő tavaszra együttes ülésre meghívta Szlovákiába a cseh parlament két házának vezetőit.

UNION EUROPEENNE / HANS LUCAS / AFP

A Kreml szerint Bulgária „abszurd és hülye” döntést hozott azzal, hogy nem engedték légterükbe Lavrov gépét

Bulgária abszurd és hülye döntést hozott – így kommentálta a Kreml, hogy a bolgár hatóságok nem engedték be az ország légterébe azt a gépet, amelyen Szergej Lavrov is utazott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri szintű tanácskozására Szkopjéba.

Az orosz külügyminiszternek több mint öt órán át tartó, mintegy négyezer kilométeres repülőutat kellett megtennie, a korábbi tervekkel ellentétben a gép ugyanis nem Bulgária, hanem Törökország és Görögország felett haladva érte el Észak-Macedóniát. A bolgár kormány az MTI közlése szerint azért tagadta meg a repülést, mert a gépen volt az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova (képünkön) is.

SEFA KARACAN / ANADOLU / AFP

Kerülőúton repült Szkopjébe az orosz külügyminiszter, Szijjártó Péterrel is találkozik

Több mint öt órán át tartó, mintegy négyezer kilométeres repülőút után megérkezett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri szintű tanácskozására Szkopjéba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A Vesti.mk északmacedón hírportál beszámolója szerint az orosz diplomácia vezetőjének azért kellett ekkora utat megtennie, mert a korábbi tervekkel ellentétben a gép nem Bulgária, hanem Törökország és Görögország felett haladva érte el Észak-Macedóniát. Ennek oka, hogy végül a bolgár kormány megtagadta, hogy az orosz gép használhassa a bolgár légteret, amennyiben a repülőn az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova is utazik. A tájékoztatás szerint a légtér használatát csak Szergej Lavrovnak és küldöttségének engedélyezték volna.

Az EBESZ szkopjei találkozóján több mint ötven ország diplomáciai vezetői vesznek részt, többen azonban bojkottálták a találkozót éppen azért, mert Szergej Lavrov bejelentette részvételi szándékát. Egyebek mellett Ukrajna, Észtország, Lettország és Litvánia külügyminisztere mondta le a látogatást, Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere viszont szerda este egy villámlátogatás erejéig megállt az északmacedón fővárosban, mielőtt továbbutazott Izraelbe.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint David Cameron brit külügyminiszter szintén csak a szerda esti informális vacsorán vett részt, és még Szergej Lavrov érkezése előtt elhagyta Szkopjét.

Szijjártó Péter is ott lesz az eseményen. A külügyminiszter a Facebookon azt írta, a világ számos súlyos biztonsági kihívással néz szembe, talán soha nem volt ilyen rossz a globális biztonsági helyzet a hidegháború vége óta. A kelet-nyugat kapcsolatok ellenségeskedéssé alakulása miatt egyszer már blokkokra osztották a világot, amiből mi, magyarok nagyon rosszul jöttünk ki, fogalmazott.

„A mi érdekünk az, hogy kelet és nyugat között civilizált együttműködés legyen, azzal ugyanis Magyarország jól jár. A civilizált együttműködés alapja a párbeszéd, a párbeszédhez pedig kommunikációs csatornák kellenek. Ha ezeket bezárjuk, akkor a békés együttélés lehetőségét semmisítjük meg” – folytatta.

Ezért van nagy jelentősége az EBESZ mai miniszteri tanácsülésének, melyre Szkopjében kerül sor, s melyen részt vesz az amerikai és az orosz kolléga is. Jó lenne, ha a jövőben többször beszélnének egymással, mert az elhozná egy békésebb jövő reményét. Irány Észak-Macedónia!

– zárta a bejegyzést Szijjártó.

Észak-Macedónia egyébként december 31-ig tölti be az EBESZ soros elnöki tisztségét.

Pokrovszkot bombázza Oroszország

Csütörtökre virradó éjjel orosz rakétatámadások érték az ukrajnai Pokrovszk városát, írja a Guardian.

Az incidensben legkevesebb három civil megsérült.

Pokrovszk a donyecki frontvonal közelében van.

A nemzetközi fotóügynökségek felvételein az látszik, hogy tűzoltók próbálnak meg eloltani egy lángoló épületet, amit vélhetően találat ért.

Marek M. Berezowski / ANADOLU / Anadolu via AFP

Kitették az oroszokat a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetből

Oroszország szerdán elveszítette helyét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vezető testületében.

Oroszország a voksoláson Ukrajnával, Lengyelországgal és Litvániával versengett a szervezet Végrehajtó Tanácsának három helyéért. A szervezet történetében ezzel Moszkva első ízben nem fog képviselettel rendelkezni a testületben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte az eredményt.

Az OPCW egy nagy tekintéllyel rendelkező nemzetközi szervezet, terroristáknak nincs benne helyük

– hangoztatta az X-en. Mint fogalmazott, Oroszország kizárása az OPCW Végrehajtó Tanácsából logikus következménye az Ukrajna elleni orosz agressziónak. Moszkva szerepe a nemzetközi viszonyokban egyre kisebb lesz, elszigeteltsége pedig növekszik – fűzte hozzá Zelenszkij.

Oroszország az OPCW tagja és hivatalosan már nincsen vegyifegyver-arzenálja.

A hágai székhelyű szervezet az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény végrehajtását felügyeli, amely tiltja vegyi anyagok bevetését a fegyveres konfliktusokban. 2013-ban az OPCW-t tevékenységéért Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Olvasói sztorik