Belföld

Szijjártó Péter a magyar-orosz együttműködésről: „nemzeti érdek”

Szijjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter / Facebook

Nemzeti érdek a stabil, kiszámítható, korrekt együttműködés megőrzése Magyarország és Oroszország között, a kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan

szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szkopjéban. A tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott megbeszélését követően arról beszélt, hogy továbbra is nemzeti érdek a kétoldalú együttműködés fenntartása bizonyos területeken.

„Mi a külpolitikánkat a nemzeti érdek alapján hajtjuk végre, nem fogadunk el semmi nyomásgyakorlást kívülről, ezért Oroszországgal az elkövetkezendő időszakban ugyanúgy együttműködünk Magyarország energiaellátásának biztosítása terén, mint eddig” – hangsúlyozta a külügyminiszter, aki ezután a paksi bővítésről kezdett beszélni. Szavai szerint a projekt jól halad, „továbbra is reális az a célkitűzés, hogy a jövő esztendőben az úgynevezett első beton ünnepségére sort tudunk keríteni, és a 2030-as évek legelején a paksi atomerőmű új blokkjait rá tudjuk kapcsolni a hálózatra”.

Szijjártó szerint Szergej Lavrov biztosította, hogy Oroszország és az orosz vállalatok teljes mértékben teljesíteni fogják a megkötött szerződésekben foglalt kötelezettségeiket, menetrend szerint fogják szállítani a szükséges földgázt és kőolajat. „Sőt, arról biztosított engem Szergej Lavrov, hogy az ellenséges bolgár lépés dacára a Gazprom teljesíti a Magyarországra szánt földgázszállításokat a szerződés és a menetrend szerint” – jelentette ki.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az egyeztetésük során tudatta orosz kollégájával, hogy Magyarország továbbra is kiáll az ukrajnai béke mellett.

Nekünk fontos, hogy térségünkben ne a fegyverek ropogjanak, hanem a béketárgyalások kezdődjenek meg végre. Magyarország minden nemzetközi szervezetben kiáll a kommunikációs csatornák nyitva tartása, a mielőbbi tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése mellett

– zárta szavait.

Kapcsolódó
Szijjártó Péter a magyar-orosz együttműködésről: „nemzeti érdek”
A 24.hu hírfolyama az orosz-ukrán háborúról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik