Nagyvilág europoli

Varga Judit: Magyarország 1500 százalékra teljesítette a jogállamisági házi feladatot

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Az urópai Uniós Civil Együttműködési Tanácsának (EuCET) konferenciáján szólalt fel pénteken Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, és erős kritikát fogalmazott meg az Európai Unió felé, amely véleménye szerint letért az ész ösvényéről.

Az MTI összefoglalója szerint Varga arról beszélt az eseményen, hogy az európai szuverenista erőknek vissza kell vezetniük Európát erre a bizonyos ösvényére, mert az Unió letért eredeti útjáról, kifodult magából és a többi között „háborús eszkalációt sürget, a demokráciát jogállamisági dzsihádra cserélte, a párbeszédet pedig pénzügyi zsarolásra”.

„Amikor a klubba beléptünk, elfogadtunk egy szabályrendszert, és most azt tapasztaljuk, hogy a klub nem ezen szabályok szerint működik” – ecsetelte Varga Magyarország és az EU viszonyát, célként megjelölve, hogy Európát vissza kell vezetni a saját jogi keretei közé. A politikus – aki a miniszteri posztról távozva jelenleg az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöki posztját tölti be – kijelentette azt is, hogy szerinte a magyar kormány és az EuCET közössége társadalmi iránytűként szolgál, és egész Európa számára szeretné a legjobb intézkedéseket érvényesíteni.

Európa lelkiismereti iránytűje a kereszténység felé kell, hogy mutasson, mert a kereszténység a bölcsőnk

– jelölte ki az irányt Varga Judit, aki szerint a két formációnak ennek érdekében közösen kell kijelölne az európai parlamenti választásokat megelőző közös célokat, amelyek legfontosabb eleme, hogy birodalom helyett szuverén államok erős szövetségét szorgalmazzák.

„A jogállamisági boszorkányüldözés mindenkire vonatkozik, aki nem áll be a sorba. Ezt jelzi a Magyarországgal szembeni eljárás, ugyanis

Magyarország már 1500 százalékra teljesítette a jogállamisági házi feladatot

– zárta szavait az egykori miniszter hangsúlyozva, hogy 2024-ben konzervatív fordulat szükséges az Európai Parlamentben.

A volt igazságügyi miniszter később a nap folyamán a Facebookon is jelentkezett egy bejegyzéssel, melyben a nemzeti konzuktáció kitöltésére buzdította követőit.  Varga Judit szerint a „brüsszeli baloldal” próbálja lejáratni, nevetségessé tenni a konzultációt, mert félnek attól, hogy a magyar emberek és az európai emberek véleménye nem illeszkedik az európai fősodorba.

Az európai és a magyar baloldal úgy fél a demokráciától, mint a tűztől, és nem véletlenül félnek a nemzeti konzultációtól, ami a csodafegyvere a magyar kormánynak, hiszen egy nagyon erős mandátumot tud felépíteni akkor, amikor a legfontosabb nemzeti kérdésekben védi az álláspontját Brüsszelben

– fejtegette Varga, hogy neki mit jelent a konzultáció.

Kapcsolódó
A bizonytalanság éve következik Európában
2023 a fontos választások éve volt, vegyes eredményekkel. Azt, hogy merre megy tovább az Európai Unió politikája, egészen a jövő év végéig nem fogjuk tudni. Az Orbán-kormánynak automatikusan nem lesz jobb a helyzete, de az idő segíthet.
Kapcsolódó
Simán lehet, hogy csak jövőre érnek ide az uniós pénzek
Valóban feloldhatják az egyik nagy csomagot a befagyasztott pénzekből, de így is előfordulhat, hogy csak jövőre fognak fizetni. Így állnak most a pénzügyeink.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik