HIRDETÉS
Nagyvilág

Észak-Korea értesítette Japánt, hogy katonai műholdat fog felbocsátani

MTI / EPA / KCNA
MTI / EPA / KCNA
November 22-e és december 1-je között pályára állítja katonai fejlesztésű műholdját Észak-Korea. Közben hadgyakorlat keretében amerikai repülőgép-hordozó érkezett Dél-Korea partjaihoz.

Észak-Korea értesítette Japánt egy kémműholdat hordozó rakéta fellövéséről, melyet a Sárga-tenger és a Kelet-kínai-tenger felé tervez indítani – közölte a japán parti őrség kedden az MTI tudósítása szerint. A bejelentést Kisida Fumio japán miniszterelnök elítélte, és mindenkit biztosított a japán védelmi rendszer teljeskörű felkészültségéről.

Phenjan terveivel kapcsolatban Szöul és Washington is felszólaltak, és figyelmeztették az országot: az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai tiltják a ballisztikus rakéták kilövését. Kang Hopil altábornagy bejelentette: Szöul megtesz minden szükséges intézkedést, ha Észak-Korea folytatja a rakéta kilövésével kapcsolatos terveit. Dél-Korea és Washington korábban már közös stratégiát dolgozott ki Észak-Korea sorozatos fenyegetései ellen, erről alábbi cikkünkben számoltunk be.

A hordozó rakéta kilövésére nem ez lesz az első próbálkozás, először márciusban jelentettek be hasonló terveket, de májusban és augusztusban is kudarcba fulladtak az indítási kísérletek.

Eközben amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó érkezett Dél-Korea partjaihoz a hónapok óta tartó közös katonai gyakorlat keretében.

 Az amerikai 1. repülőgép-hordozó csapásmérő csoport érkezése bizonyítja a dél-koreai-amerikai szövetség közös védelmi pozíciójának és azon elhatározásának szilárdságát, hogy reagáljon az egyre erősödő észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetésre

– közölte Kim Dzsihun, a Dél-Korea tengeri hadműveleti központjának igazgatója. (MTI)

Kiemelt kép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2023. november 15-én közreadott kép egy új típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta kilövéséről egy szintén újonnan kifejlesztett, szilárd üzemanyaggal működő hajtóművel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen. MTI/EPA/KCNA

Ajánlott videó

„Lehet ez a legjobb, de ne nevezzük humánus megoldásnak” – gyérítik a vaddisznókat a Hegyvidéken
Elszaporodtak a vaddisznók a budapesti Hegyvidéken, amelyek rendszeresen nagy csapatba verődve vonulnak a környező utcákon. A helyi lakók abban egyetértenek, hogy ritkítani kellene az állományt, a „hogyan” kérdése azonban nagy vitát kavar. Az önkormányzat csapdába csalná, és elaltatná az állatokat. A helyiek közül van, aki a kilövést szorgalmazza, mások viszont visszacsalogatnák a vaddisznókat az erdőbe. A sertéspestis óta azonban nem lehet csak úgy áttelepíteni a vadakat máshová: a problémától szabadulni emiatt nem is olyan egyszerű.
0 seconds of 9 minutes, 46 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Igazságérzet kontra jogállam – ezért lehet sikeres a Bűnvadászok
14:40
00:00
09:46
09:46
 
Olvasói sztorik