Nem újdonság, hogy egy olimpiának akad politikai vetülete. Ez történt 2018 februárjában, a Dél-Koreában rendezett téli olimpián is, amikor a sportesemény olyanok figyelmét is magára vonhatta, akiket egyébként nem különösebben köt le a síelés vagy a műkorcsolya. A dél-koreai lelátókon ugyanis felbukkant egy észak-koreai küldöttség is, élén egy fiatal nővel, aki nem volt más, mint az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun húga.
A dél-koreai elnökkel és más politikusokkal is parolázó Kim Jodzsong valósággal „elvarázsolta a közvéleményt”, írja nemrég megjelent könyvében Sung-Yoon Lee (mivel a szerző neve magyar nyelvterületen még nem ismert, az egyszerűség kedvéért cikkünkben a nevének angol átírását használjuk – a szerk.). A szerző elmondása szerint sokan reménykedtek abban, hogy Jodzsong, a szerényen mosolygó és visszafogottan öltözködő fiatal nő, aki egyben Észak-Korea legbefolyásosabb családjának második legbefolyásosabb tagja, elindíthatja azokat a reformokat a kommunista diktatúrában, amelyekre évtizedek óta vár a Nyugat.
A könyvből azonban kiderül, hogy a valóság ennél kiábrándítóbb: a jelek szerint ugyanis Jodzsong pont ugyanolyan keménykezű, mint a diktátor nagyapja, apja és bátyja, továbbá Észak-Korea helyettes vezetőjeként egyáltalán nem törekszik arra, hogy megváltoztassa a status quót. Sőt.
Az eredetileg a The Sister (A húg) címet viselő kötet, amely az első életrajzi könyv Kim Jodzsongról és amely novemberben Észak-Korea hercegnője – Kim Dzsongun húgának története címmel magyarul is megjelenik, nem csak azt próbálja bemutatni, hogy ki ő, hanem az észak-koreai társadalomról és politikai közegről is igyekszik képet adni. Bár a rendkívül zárt országból nehéz közvetlen információkat szerezni, Sung-Yoon Lee hosszú évek óta folytat Észak-Koreával kapcsolatos kutatásokat, és többször adott már tanácsokat az Egyesült Államok kormányának is.
Lee úgy véli, a Nyugat számára az észak-koreai rezsimmel kapcsolatban az erős, részben gazdasági nyomásgyakorlás lenne a leghatékonyabb módszer, miközben humanitárius segélyt nyújt az észak-koreai állampolgároknak, megkönnyíti a disszidálásukat, valamint elősegíti, hogy minél több információ jusson el a külvilágból a zárt országba. A szerzőnek ez az álláspontja a könyvben is érződik, rendre kemény kritikával illeti a szerinte túl sokat engedő dél-koreai vezetést, amely hibás politikát folytatva nem úgy állt hozzá Kim Jodzsonghoz, mint egy diktátor autoriter tulajdonságokkal rendelkező testvéréhez, hanem úgy, mint egy fiatal nőhöz, akivel „gyengéden” kell bánni.
Alsóosztálybeli királyi család
A könyv elején egy családfát találunk, amelynek a segítségére szükségünk is van, ugyanis az Észak-Koreát megalapító Kim Ir Szennek három, míg fiának, Kim Dzsongilnek már öt felesége, illetve szeretője és élettársa volt, Mivel a Kimek királyi családként tekintenek magukra, amelyet – a saját maguk által kitalált és terjesztett legenda szerint – isteni erő ruházott fel a hatalommal, van trónörökös is, akinek a kiválasztását megnehezíti, hogy nagy a család. Ezt úgy szokták áthidalni, hogy szükség esetén megöletik azt, aki veszélyt jelenthet az öröklésre, mint ahogy Kim Dzsongun tette a korábban emigrációt választó féltestvérével.
Bár az 1984-ben született Dzsongun nem a legidősebb Dzsongil gyerekei közül, az apja mégis őt jelölte ki utódjául. Ahogy arról korábban hosszabban írtunk, annak ellenére, hogy Észak-Korea hivatalosan az ellenségének tartja a Nyugatot, Dzsongun és nála három évvel fiatalabb húga is Svájcban járt iskolába álnéven, gyerekként pedig többször jártak a japán Disneylandben hamis útlevéllel, otthonaikban pedig luxuskörülmények között élnek.
A szongbun, azaz születési állapot nevű politikai osztályrendszerben három nagyobb osztály és mintegy ötven alosztály létezik.
- A hierarchia tetején a barátságos osztály áll, itt vannak legmegbízhatóbbnak tartott emberek, mint a japánellenes forradalmárok, a koreai háború veteránjai és családjaik, a felszabadulás előtti parasztok, a pártban, a kormányban és a hadseregben dolgozó fehérgallérosok, értelmiségiek, bár utóbbiakat azért időnként „meg kell figyelni”.
- A második, ingadozó osztály tagjai a felszabadulás utáni munkások, független földművesek, kisvállalkozók és idénymunkások – sokukat megfigyelés alatt tartják.
- A harmadik, legalsó osztályba az ellenséges és leginkább üldözött egyének tartoznak, úgy mint a Japánban született, de onnan hazatelepített koreaiak, gazdag földbirtokosok, keresztények, buddhisták és más vallásos emberek, illetve az ő leszármazottjaik, függetlenül attól, hogy hányadik generációról van szó.
Kim Dzsongun és Kim Jodzsong édesanyja, Ko Jonghuj Japánban született, így automatikusan kirekesztettnek kellene lenniük. Kónak azonban szerencséje volt azzal, hogy annak idején a trónörökös Kim Dzsongil élettársa lett, mert a királyi család megteheti, hogy nem tartja be az általa megalkotott szabályokat.
A főcenzor
Ugyan Kim Dzsongun előtt már 8 éves korában hajlonganiuk kellett apja beosztottjainak, amikor húsz évvel később, apja viszonylag hirtelen halálakor hatalomra került, meglehetősen felkészületlenül érte a feladat, mert tényleges kormányzati munkát sosem végzett. Kim Jodzsong ugyanakkor jóval felkészültebb arra, hogy egy napon esetleg átvegye a hatalmat – fejtette ki Lee.
A Phenjani Egyetemen informatikát tanuló, férjezett, és valószínűleg gyereket is nevelő Jodzsong 2014-től Kim Jedzsong álnéven a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának Tájékoztatási és Nyilvánossági Osztályaként is ismert Propaganda és Agitáció Osztályán aligazgatóként, aztán apja nyomdokaiba lépve főcenzorként dolgozott, de családi háttere miatt a kezdetektől övé volt a döntő szó. Lee megjegyzi, hogy az osztály elnevezés kicsit sem jelzi, mekkora hatalommal is bír a testület. Gyakorlatilag egy minisztériumról van szó, amelynek az a feladata, hogy az észak-koreai emberek a lehető legnagyobb mértékben tudatlanok maradjanak a külvilággal kapcsolatban.
Jodzsong propagandistái normalizálták a Dél-Koreai első női elnöke, Pak Kunhje elleni szexista és trágár hangnemet, többek között prostituáltnak nevezve az államfőt. Észak-Korea legfőbb, a külföldnek szóló propagandaüzeneteket megfogalmazó és a cenzúraminisztérium irányítása alatt álló ügynöksége, a KCNA Barack Obamát „gonosz fekete majomnak” nevezte, akinek „egy csoport majommal kellene együtt élnie” egy afrikai állatkertben.
2020-ban aztán Kim Jodzsong egyre fontosabb szerephez jutott az ország irányításában, és gyakorlatilag az ország második embere, „kedves vezető-helyettes” lett. Tovább lépkedve apja nyomdokain, a Szervezési és Irányítási Osztály de facto vezetője lett, így felügyelete alá kerültek a kulcsfontosságú személyi kérdésekkel kapcsolatos napi ügyek, beleértve a katonaságot is. Ebben a pozícióban
Jodzsong előjoga volt a politikai megfigyelés, a büntetés és a dicséret
– fejti ki a kötet. Elméletileg Jodzsong dönthette el, hogy ki az, akit megfigyelnek, lefokoznak, előléptetnek, megbüntetnek, megjutalmaznak, száműznek vagy kivégeznek. A végső szó azzal kapcsolatban, hogy melyik tisztviselő vagy rokon legyen a politikai tisztogatás áldozata, továbbra is a bátyjáé, de hosszú évek óta egyértelmű, hogy Dzsongun figyel húga szavára: Jodzsong állítólag több magas rangú kormányzati tisztviselő kivégzését is elrendelte, csak azért, mert „az idegeire mentek”.
A külügyér
Jodzsong munkájára – és politikai hatalmára – saját maga is rávilágított, amikor 2020 júniusában kijelentette, „a Legfelsőbb Vezető, a párt és az állam” őt hatalmazta fel arra, hogy az ellenséggel – Dél-Korea, Japán, Európa nagy része és különösen az Egyesült Államok – szembeni politikát meghatározza. Vagyis Kim Jodzsong a „legfelsőbb helyettes” lett, testvére után a második legfontosabb ember Észak-Koreában, egyúttal a külpolitikai döntéshozó.
Hatalma, hatóköre és a láthatósága egyre nőtt, 2021 elején visszatért régi munkahelyéhez, a Propaganda és Agitációs Osztályhoz, ez azonban nem lefokozást jelentett, inkább egy plusz eszközt adott a külpolitikai szerepvállalásához. Jodzsong irányításával az osztály rasszista, szexista és homofób elemekben addig sem szűkölködő külpolitikai üzenetei egyre keményebbé váltak, időnként nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőztek.
2021 szeptemberében aztán Kim Dzsongun még magasabbra emelte, amikor kinevezte húgát a tizenhárom tagú Állami Ügyek Bizottságába, amely Észak-Korea legfőbb irányító testülete. Ezzel Kim Jodzsong hivatalos címet is kapott a külföldi politikusokkal való kapcsolattartáshoz, de Észak-Koreában az ilyen címek vajmi keveset jelentenek. Már eddig is Jodzsong volt a második számú vezető, és a bizottságból való távozása után is az marad.
A politikai-közéleti előképzettsége tehát megvan ahhoz, hogy Kim Jodzsongból egyszer az országa vezetője lehessen, de vannak más tényezők is, amelyek alapján egyszer majd vérbeli diktátorrá válhat – Lee szerint akár még könyörtelenebbé is, mint az apja vagy a nagyapja. Írásbeli nyilatkozataiban többször szidalmazta a dél-koreai elnököt, szemtelennek, szégyentelennek, zavartnak, „ijedt kutyának”, hülyének és bolondnak nevezte, aki bedugta a nyakát az USA hurkába. Jodzsong 2020 nyarán azzal fenyegetőzött, hogy katonákat küld a demilitarizált határrégióba, amelyet aztán testvére nem váltott be, de ez is elég volt ahhoz, hogy Dél-Korea meghunyászkodjon, nem első és nem utolsó alkalommal.
A párt első titkára
2020. június 4-én hajnalban Jodzsong politikai nyilatkozatot adott ki, amelyben azt követelte Dél-Koreától, törvényben tiltsa be, hogy dél-koreai aktivisták Észak-Korea-ellenes szórólapokkal, Bibliákkal, fogkefével, fogkrémmel, szappannal, zoknival, készpénzzel, rizzsel, arcmaszkokkal és egyéb, északon hiánycikknek számító dolgokkal töltött léggömböket engedjenek át a határon. Aznap délelőtt a szöuli Egyesítési Minisztérium bejelentette, hogy fontolgatják a törvények felülvizsgálatát, majd délután már azt közölte a dél-koreai védelmi minisztérium, hogy a civilek által felbocsátott léggömbök veszélyeztetik a határ mentén élők életét és vagyonát, ezért azt be kell szüntetni.
2020 decemberében aztán el is fogadták az erről szóló törvényjavaslatot, és ezzel Kim Jodzsong elérte azt, hogy az észak-koreai cenzúra az egész Koreai-félszigetre kiterjedjen – jegyzi meg Lee, hozzátéve:
Ha Kim Dzsongun parancsot adott volna a szólásszabadság kriminalizálására a határon túlról északról, kétséges, hogy Dél-Korea ilyen hevesen válaszolt volna. A dél-koreaiak megszokták, hogy az észak-koreai vezetők – akik mindmáig férfiak voltak – fenyegetőznek és észszerűtlen követeléseket fogalmaznak meg. De az uralkodó hercegnőnek csak csettintenie kellett az ujjával, és a déli vezetők olyan lendülettel és szofisztikáltan tettek eleget a kérésnek, nem is beszélve az emberi jogok megsértéséről, hasonlót ritkán, ha egyáltalán valaha is megfigyelhetünk más fejlett demokráciában.
Talán ez az akció is közrejátszott abban, hogy a következő évben Jodzsong nem csak a pályafutása csúcsára ért fel, hanem bátyja bebiztosította a jövőjét is. A 2021 elején tartott pártkongresszuson Kim Dzsongun főtitkári címet adományozott magának, és egyúttal létrehozta a főtitkár rangidős helyettesének számító „párt első titkára” címet is. Abban az esetben, ha a főtitkár cselekvőképtelenné válna, vagy idő előtt elhalálozna, a párt első titkára veszi át a feladatait, és így Észak-Korea vezetőjévé válik. És akinek Dzsongun odaadományozta ezt a címet, nem más volt, mint Kim Jodzsong.
