A következő élő közvetítés része Egy nap alatt három gázai menekülttábort ért izraeli bombatámadás

Az iráni legfelsőbb vezető és a Hamász vezetője találkoztak

CEM TEKKESINOGLU / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP
CEM TEKKESINOGLU / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

A Hamász vezetője Iszmail Haníjeh és Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezető találkozott Teheránban – írja a Reuters az iráni állami média vasárnapi jelentésére hivatkozva. A Hamász egyik illetékese már szombaton közölte a találkozás hírét, amelynek napját nem jelölték meg.

Az iráni média szerint a 2019 óta Katarban és Törökországban tartózkodó Haníjeh „tájékoztatta Hámeneit a Gázai övezetben zajló legújabb fejleményekről és a cionista rezsim gázai bűneiről, valamint a ciszjordániai fejleményekről”.

Az Iráni Iszlám Köztársaság ugyan megerősítette, hogy támogatja a Hamászt, nem játszott semmilyen szerepet az októberben Izrael ellen végrehajtott meglepetésszerű támadásában.

Hámenei ajatollah dicsérte a gázai nép állhatatosságát, ellenállóképességét, és mély sajnálatát fejezte ki a cionista rezsim bűnei miatt, amelyet Washington és néhány nyugati ország közvetlenül támogat

– közölte az iráni állami televízió.

Az iráni Tasznim hírügynökség a találkozó időpontjának közlése nélkül azt írta, hogy az ország legfőbb tekintélye, Hámenei „hangsúlyozta Teherán következetes politikáját, amely a cionista megszállókkal szembeni palesztin ellenállási erők támogatására irányul”.

Az iráni teokratikus rendszer „kemény következményekre” figyelmeztette Izraelt arra az esetre, ha folytatódnak a Gázai övezet elleni támadások.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik