A jelenlegi izraeli-palesztin konfliktus kezdete óta a korábbiakhoz képest túl kevés, összesen 117 teherautónyi humanitárius segélyszállítmány jutott be a Gázai övezetbe – közölte az MTI az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) alapján.
Noha a genfi székhelyű hivatal szerint a több mint három hét alatt bejutott mennyiség messze elmarad a szükségestől, a szállítmányok „döntő szerepet játszanak” a gázai övezet alapvető egészségügyi ellátásában.
Az ENSZ számításai szerint naponta legkevesebb száz kamionra lenne szükség a Gázai övezetben élő 2,2 millió ember alapvető szükségleteinek biztosítására.
A Hamász Izrael elleni támadása előtti héten naponta átlagosan 500 teherautó jutott be a területre, ehhez képest vasárnap 33 teherautó érkezett az övezetbe, ami napi bontásban a legnagyobb – főként vizet, élelmiszert és gyógyszereket tartalmazó – szállítmány a jelenlegi ellenségeskedés kezdete óta.
Az OCHA üdvözölte a segélyszállítmányok mennyiségének növekedését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a humanitárius helyzet további romlása, illetve a zavargások elkerülése érdekében az eddigieknél sokkal nagyobb mennyiség folyamatos biztosítására van szükség az övezetben. Az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA) pedig attól tart, hogy az alapvető ellátmány fokozódó hiánya miatt a területen felbomlik a közrend.
Vasárnap több ezer gázai tört be a segélyelosztó pontokra, ahonnan lisztet és egyéb élelmiszert, valamint egészségügyi készítményeket vittek el.