Nagyvilág

A jogállamiság felforgatásának kísérletével, politikai erőszakkal és összeesküvéssel vádolják Bolsonarót

Mateus Bonomi / ANADOLU / AFP
Mateus Bonomi / ANADOLU / AFP

Vádemelést javasol jelentésében a brazil parlament illetékes bizottsága Jair Bolsonaro volt elnök és további 60 személy ellen a kormányzati negyed idén év elején történt ostromával összefüggésben, írja az MTI.

A több mint 1300 oldalas jelentésben, amelyet a testület helyi idő szerint szerdán szavazattöbbséggel fogadott el, Bolsonarót

  • a jogállamiság felforgatásának kísérletével,
  • politikai erőszakkal
  • és összeesküvéssel vádolták meg.

A volt elnök mellett további 60 embert, köztük volt minisztereket és katonatiszteket is megvádoltak.

Az öt hónapos vizsgálat nyomán született jelentés alapján az ügyészség dönt majd a vádemelésről. Bolsonaro védői a jelentést hiányosnak és elfogultnak nevezték.

A kongresszusi testület nem idézte be a volt elnököt, hogy védekezhessen a vádak ellen.

A jobboldali Bolsonaro hívei január 8-án, néhány nappal az új baloldali elnök, Luiz Inácio Lula da Silva hivatalba lépése után, a szerintük meghamisított választási eredmények ellen tiltakozva megostromolták a brazil kongresszust, a kormány épületeit és a legfelsőbb bíróságot, jelentős károkat okozva. A biztonsági erők azonban néhány óra alatt visszaszerezték az ellenőrzést a kormányzati negyed felett.

Lula azzal vádolta Bolsonarót, hogy ő bujtotta fel követőit a támadásra.

A volt elnök, aki az ostrom idején az Egyesült Államokban tartózkodott, visszautasította a vádakat.

Június 30-án a brazil legfelsőbb választási bíróság úgy döntött, hogy a választási törvények megsértése miatt nyolc évre eltiltja Bolsonarót a közhivatalért való indulástól. Ez azt jelenti, hogy az exelnök legkorábban a 2030-as elnökválasztáson újrázhat. Bolsonarót emellett legalább fél tucat büntetőjogi ügyben is felelősségre vonás fenyegeti: a vádak a külföldről érkezett gyémántok elsikkasztásától kezdve a vesztegetésen át egészen az uszításig tartanak.

Kapcsolódó
Végül mégis az elektronikus szavazógépek okozták Bolsonaro bukását
Nyolc évre minden köztisztségtől eltiltották Jair Bolsonarót, ami azt jelenti, hogy legközelebb 2030-ban kísérelheti meg visszahódítani az elnöki széket. A trópusi Trumpnak becézett populista politikus fél éve még a világ negyedik legnagyobb demokráciáját vezette, most az eltiltás mellett börtönbüntetés is fenyegeti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik