A következő élő közvetítés része Csecsemőket is meggyilkolt a Hamász egy izraeli kibucban

A Hamász vezetőit is meglepte, hogy mekkora vérengzés kerekedett Izraelben

ANWAR AMRO / AFP
ANWAR AMRO / AFP

Az Izrael ellen indított akcióról csak a Hamász maroknyi parancsnoka tudott, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah nem vett részt benne – jelentette ki Ali Barake a Hamász legfelsőbb vezetéséből, hozzátéve ugyanakkor, hogy az említett felek csatlakozni fognak a harchoz, ha Gáza ellen „népirtó háború indul”.

Barake az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a műveletet mintegy féltucatnyi Hamász-vezető tervezte, még a szervezet legszorosabb szövetségeseit sem tájékoztatták arról, hogy mi készül. Tagadta, hogy Irán részt vett volna a tervezésben vagy előzetesen jóváhagyta volna az akciót.

Barake tagadta, hogy a művelet céljai között szerepelt volna az izraeli-szaúdi kapcsolatok rendezésének kisiklatása. Elmondta azt is, hogy az akciót több mint egy éven át készítették elő. Mint mondta, azért követték el a támadást, mert az izraeli kormány tagjai provokatív látogatásokat tettek muszlim szent helyeken és egyre fokozták a nyomást a fogva tartott palesztinokon. Emellett úgy tudják, hogy a Hamász vezetőinek likvidálására készültek.

A Hamász-vezető elmondása szerint őket is meglepte, hogy mit sikerült végrehajtaniuk az Al-Aksza vihar névre keresztelt műveletben. Mint mondta: arra számított, hogy Izrael visszaveri vagy jelentősen akadályozza a Hamász fegyvereseinek akcióit.

Minket is meglepett ez a nagy összeomlás

– foglamazott Barake.

A Hamász-vezér szerint a szervezet 40 ezer harcossal rendelkezik, akik közül eddig csak mintegy kétezren vettek részt a harcokban. Leszögezte, hogy az iszlamista szervezet készen áll akár egy elhúzódó konfliktusra is. Kitért arra is, hogy a túszokat arra akarják felhasználni, hogy elérjék az izraeli börtönökben fogva tartott összes arab elengedését, és az Egyesült Államokban a szervezet támogatása miatt elítéltek szabadon bocsátását.

A Barake által elmondottakat, melyek szerint a Hamász segítség nélkül követte el a támadást, alátámasztja az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivőjének, John Kirbynek a korábbi nyilatkozata is, miszerint bár bizonyos fokú összejátszás véleménye szerint van Irán és a Hamász között, Washingtonnak nincs bizonyítéka arra, hogy Irán közvetlenül részt vett volna az Izrael elleni akció tervezésében, kivitelezésében, végrehajtásában.

Charles Q. Brown amerikai vezérkari főnök ezzel együtt óva intette Iránt, hogy ne avatkozzon be a konfliktusba.

„Szeretnénk nagyon világos üzenetet küldeni. Nem akarjuk, hogy ez a konfliktus kiszélesedjen, és szeretnénk, hogy ez az üzenet kristálytisztán érthető legyen Irán számára” – szögezte le Brown, aki Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőhöz hasonlóan az Iszlám Állam terrortámadásaihoz hasonlította a Hamász által elkövetett atricotásokat.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik