A következő élő közvetítés része Elrendelték Gáza ostromát, ismét Izraelben járt a honvédség egyik Airbusa

Információja van az izraeli hadseregnek a Gázázában foglyul ejtett túszokról

AFP
AFP

Nincs terrorista, akik átlépné a kerítést Gázából Izrael felé

– idézi az izraeli hadsereg szóvivőjét a Times of Israel. Akik megpróbálják, azokra lecsapják a légierő – tette hozzá. Sajtótájékoztatóján Daniel Hagari a lap szerint közölte azt is, a hadsereg továbbra is házról házra jár a gázai határhoz közeli településeken, és „terroristák után kutatnak”.

A szóvivő azt mondta, lassan befejezik „Dél-Izrael megtisztitását a terroristáktól”, és van információjuk a Gázában túszul ejtett izraeli állampolgárokról is.

Eddig harminc családot értesítettünk. Ha befejezzük a családok értesítését, a gázai túszok számát a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tesszük

– közölte. Mint fogalmazott, a hadseregnek „teljes és részletes” képe van mindazokról a személyekről, akik a Hamász fogságába estek.

Daniel Hagari arról is beszélt, hogy az izraeli légierő Gázai övezet elleni támadásainak mértéke ötszöröse a Hezbollah ellen a 2006-ban végrehajtott támadásokénak. Ebben az órában mintegy hatvan vadászgép hajt végre légicsapásokat a Hamász célpontjai ellen – közölte.

Délután arról is érkeztek hírek,  hogy Libanon felől fegyveresek kisebb csoportja lépett Izrael területére. Erről a szóvivő azt mondta, a fegyveresek kilétét még vizsgálják. Tudatta ugyanakkor, hogy a határsértők közül három fő életét vesztette, egynek pedig sikerült visszaszöknie Libanonba.

Ezt a támadást a Palesztin Iszlám Dzsihád vállalta magára.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik