A 2024. január 1-jén belépő országok – amelyek közül ketten, az Emírségek és Egyiptom már korábban is részvényesei voltak a BRICS fejlesztési bankjának – gazdasági lehetőségeket, politikai és biztonsági egyeztetéseket, valamint presztízsnövekedést várnak a tagságtól, a régiek pedig a szervezet globális befolyásának növelését. Azt, hogy pontosan milyen szerepet fog betölteni ez az új és kibővített BRICS, még nem látjuk – nemcsak az új tagok miatt, hanem a szervezet kettős jellege és a régi tagok között meglévő ellentétek miatt sem.
Nyugatellenes együttműködés vagy a Globális Dél érdekvédelme?
A BRICS eredetileg BRIC néven, Dél-Afrika nélkül tartotta első találkozóját 2009-ben (Pretoria csak egy évvel később csatlakozott). Az együttműködés elsődleges céljává a nagy gazdasági potenciállal rendelkező nem nyugati államok közötti kapcsolatok mélyítése, valamint a nyugati nagyhatalmaktól és intézményektől független fejlődés előmozdítása vált. Ráadásul a szavakat bizonyos mértékben tettek is követték – ha nem sikerült is a hagyományos intézményeket leváltani, a főleg kínai pénzzel feltőkésített Új Fejlesztési Bank vagy a valutatartalékokkal kapcsolatos együttműködés tényleges segítséget jelentett a globális dél államai számára. Igaz ez akkor is, ha sokak szerint a formátum messze nem váltotta be a tényleges potenciált – különösen annak fényében, hogy az öt ország a világ lakosságának 40 százalékát, gazdaságának pedig negyedét adja.
Azóta két nagy narratíva bontakozott ki a BRICS világpolitikai és világgazdasági szerepével kapcsolatban.
- Az egyik szerint a csoport kifejezetten nyugatellenes, és az Egyesült Államok vezette világrend kihívójaként működik, gyakorlatilag Kína (és kisebb részben Oroszország) külpolitikai projektjeként.
- A másik szerint ennél egyszerre kevesebbről és többről is van szó. A BRICS nem Peking vagy Moszkva játékszere, hanem a fejlődő világ, vagyis a globális dél nagyhatalmai érdekeinek képviselője. Nem az Egyesült Államok ellen, hanem egy már létező multipoláris világrend megerősítéséért dolgozik, hogy csökkentse az egyenlőtlenségeket a fejlett és fejlődő világ között.
A két értelmezés persze nem egymást kizáró, sőt valószínűleg akkor járunk legközelebb a valósághoz, ha mindkét megközelítést egyszerre használjuk. Az Egyesült Államok globális kihívójaként Kína és a saját elszigetelődését tagadó Oroszország számára a BRICS kifejezetten az USA elleni diplomáciai eszközként értelmezhető. Ezzel szemben a Washingtonnal szorosabb viszonyt ápoló India, Brazília és Dél-Afrika nem akar Peking vagy Moszkva mellett elköteleződni, ugyanakkor ők is érdekeltek a nyugati dominanciától független, többpólusú világgazdasági és világpolitikai rend megerősítésében.
A két narratíva között igazából gyakorlati kérdésekben nagy átfedés van – mindenki támogatja például a dollár nemzetközi szerepének visszaszorítását – , néha azonban tud ellentmondásokat okozni. Különösen igaz ez az orosz–ukrán háború kitörése óta: Oroszország megkérdőjelezhetetlenül tagja az együttműködésnek, de az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vehetett részt a találkozón.
Ellentétes érdekek a bővítéssel kapcsolatban
Új tagok felvétele már régóta napirenden volt. Ugyan egy nagyrészt informális csoportról van szó, mégis szimbolikus és tényleges politikai tőkével és gazdasági lehetőségekkel jár a benne való részvétel. Ha bekerülsz a klubba, akkor könnyen tudod magadat a globális dél képviselőjeként pozícionálni. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedben több mint negyven ország jelezte a csatlakozási szándékát.
Ugyan mind az öt BRICS-ország hivatalosan támogatta a csoport bővítését, azzal kapcsolatban, hogy milyen kritériumok alapján és kiket vegyenek fel, már nem volt egyetértés. Még mostani csúcson sem sikerült azonnal megállapodni – egy szerdai javaslattervet például India rúgott fel az utolsó pillanatban.
A bővítéssel kapcsolatos vita alapvetően a BRICS-tagok közötti ellentétes stratégiára vezethető vissza. Beszámolók szerint Kína és Oroszország lép fel a bővítés támogatóiként, ezen országok akár több tucat állam felvételét is el tudták volna képzelni. Ezzel szemben India lassabban haladna, és nem akarná, hogy a klubban való többséget Kína jobban ki tudja használni. Az együttműködés gyengébb szereplőiként Brazília és Dél-Afrika is óvatos politikát folytattak – számukra nagy presztízst jelentett, hogy egy lapon kezelték őket a három óriással, ezt az exkluzív helyzetet pedig nem akarják feladni.
A hat új tag felvétele ebből a szempontból kompromisszumos számnak tűnik – a formátum életét ugyan alapvetően meg fogja változtatni, de a negyven jelentkezőhöz képest mégis csekély számnak tűnik.
A Közel-Kelet felértékelődése
A felvettek listájából egy dolog rögtön feltűnik: a hat új csatlakozóból négy – Egyiptom, Szaúd-Arábia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek – a Közel-Keleten található. Etiópiát ugyan nem szokták hagyományosan ehhez a térséghez sorolni, Afrika szarvának egyik legfontosabb államaként ugyanakkor szoros kapcsolatokat ápol a Perzsa-öböllel, valamint meghatározó szereplője a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl biztonságának. Argentínát leszámítva tehát mindegyik új BRICS-tag a tágan értelmezett közel-keleti és afrikai térség része.
Ebből számos következtetét tudunk levonni nemcsak a szervezet, de az átalakulásban lévő világrend szempontjából.
Különösen igaz ez a Perzsa-öböl térségére, amelyet három ország is képviselni fog az együttműködésben – hasonló reprezentációt csak Afrika és Ázsia többi része tud felmutatni. Az Öböl-államok megerősödése nemcsak a hatalmas kőolaj- és földgázkészleteknek köszönhető, hanem szaúdi és emírségi oldalról az évtizedes külpolitikai stratégiának is, amely a konnektivitáson alapuló gazdaságpolitikára, a globális kormányzásban való részvételre és az aktív, többirányú politikai kapcsolatrendszerek felépítésére épült.
BRICS helyett BRICSSEUIA?
Azzal egyelőre csak viccelődni tudunk, hogy mi lesz az együttműködés új neve – ha azt egyáltalán meg akarják változtatni.
Ugyanakkor a rövidítésen való viccelődés egy komoly problémára hívja fel a figyelmet. A BRICS eddig sem volt egységes szervezet: a már meglévő tagok abban egyetértettek, hogy támogatják a világrend többpólusúvá válását, de mindegyiküknek megvolt a maga víziója, hogy ezt miként képzelik el. Az USA-ellenes kínai és orosz vízió nem teljesen összeegyeztethető sem az indiai, sem a brazil koncepciókkal (ráadásul a világpolitika számos kérdésében Peking és Moszkva sem ért egyet).
Ez az inkoherencia az új tagok felvételével csak nőni fog – Irán egyértelműen nyugatellenes, a többiek ugyanakkor inkább egyensúlyoznak, és nem várják az amerikai hatalom radikális meggyengülését. A felvett közel-keleti országok ugyan szorosan együttműködnek Kínával, de India is elsődleges partnerük, nem beszélve az Egyesült Államokról.
Persze egy többnyire informális csoport tagjainak nem kell mindenben egyetérteniük. Így viszont nagy kihívás lesz megtalálnia az új, nagyobb klubnak a saját világpolitikai szerepét úgy, hogy ez a régi BRICS-nek sem sikerült teljesen.
