Nagyvilág

Harcosokat kellett kivezényelni a megtámadott keresztény városba Pakisztánban

Aamir QURESHI / AFP
Aamir QURESHI / AFP

Kordonokkal és szögesdróttal kellett elbarikádozni azt a kelet-pakisztáni keresztény települést, ahol két katolikus templomot és több házat is felgyújtottak feldühödött muszlim tömegek, miután két lakost a Korán meggyalázásával gyanúsítottak – írja a Reuters a rendőrségre és szemtanúkra hivatkozva.

A brutális támadás még szerdán történt Jaranwalában, és több mint tíz órán át zajlott anélkül, hogy a rendőrség beavatkozott volna – közölték a helyi keresztény közösség vezetői. A rendőrség tagadta a vádat, mondván, a biztonsági erők azon voltak, hogy a helyzet ne forduljon még rosszabbra.

A zavargók azt követelték, hogy adják át nekik a két vádlottat, akik időközben elmenekültek otthonról. A helyi lakosság beszámolói szerint több ezer ember vett részt a zavargásokban, vasrudakat, botokat, késeket és tőröket vittek magukkal.

A tartományi kormány közleménye szerint félkatonai csapatokat vezényeltek ki a rendőrség mellé a helyzet kordában tartása érdekében. Ezek a csapatok kordonnal zárták le a keresztény kolóniát, és szögesdróttal zártak le minden be- és kijáratot. A zavargásokkal összefüggésben több mint száz embert őrizetbe vettek – derül ki a kormány közleményéből. Az ügyben vizsgálatot rendeltek el.

Pakisztánban a törvény halálbüntetéssel sújtja az istenkáromlást, és bár hivatalosan még senkit sem végeztek ki ez alapján, sok ilyen vádlottat lincseltek meg már eddig is a felháborodott tömegek. Még egy volt tartományi kormányzót és egy kisebbségügyi minisztert is lelőttek korábban istenkáromlás vádja miatt.

Jogvédő csoportok szerint a blaszfémia vádját gyakran leszámolásra használják. Ilyen vádak alapján több százan vannak őrizetben. Ha valakit megvádolnak, a bírák gyakran elhalasztják inkább a tárgyalást, mert megtorlástól tartanak, ha túlságosan engedékenynek ítélik őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik