Nagyvilág

Vizsgálat indul a K2-n elhunyt serpa ügyében, akit több tucat hegymászó került ki segítségnyújtás nélkül

JOE STENSON / AFP
JOE STENSON / AFP

Vizsgálatot indítanak a pakisztáni K2 csúcsa alatt történt tragédia miatt, amely során meghalt egy 27 éves serpa – jelentette be Karrar Haidri, a Pakisztáni Hegymászó Klub titkára. A vizsgálat célja, hogy kiderüljön, mi is történt pontosan július 27-án a világ második legmagasabb hegycsúcsa alatt.

A világ második legmagasabb hegycsúcsára aznap közel száz ember jutott fel, köztük az a Kristin Harila is, aki ezzel rekordot döntött, három hónap és egy nap alatt mászta meg a világ összes nyolcezresét. A norvég hegymászónő eredményeit a hegymászóközösség egyrészt azért is fogadta vegyes érzelmekkel, mert Harila a korábbi rekorderhez, Nimsdai Purjához hasonlóan komoly asszisztenciával, helikopteres segítséggel és pótlólagos oxigénnel mászott. Másrészt azért, mert miközben a csúcssikerét ünnepelte, a nemzetközi sajtóban megjelent értesülések szerint a csúcsra vezető úton kikerültek és magára hagytak egy haldokló teherhordót, aki később életét vesztette.

A 27 éves Mohammad Hasszan 150 méterrel a csúcs alatt zuhant néhány métert, a beszámolók szerint ugyan kötéllel felhúzták, összehangolt mentőakcióra annak ellenére sem került sor, hogy kifejezetten zsúfolt volt aznap az út, több serpa és hegyi vezető is elment mellette. A férfi végül néhány órával később meghalt, holott a szemtanúk szerint menthető állapotban volt.

A közösségi médiában gyorsan terjedt a megdöbbentő esetről készült videót arról, ahogyan a csúcs felé sorban álló hegymászók átlépnek a földön fekvő férfin. Az esetről többen többféleképp számoltak be: a legtöbb elbeszélés szerint a haldokló serpán senki sem segített, legalább ötven hegymászó lépett át a testén, maga Harila viszont tagadta a vádakat, sőt, azt állította, órákig próbálták megmenteni a serpa életét.

A Pakisztáni Hegymászó Klub által indított vizsgálat célja, hogy feltárja a tragédia körülményeit, kiderüljön, hogy valóban az emberi mulasztás vezetett-e a férfi halálához. Ebben nagy segítség lesz az, hogy Philip Flämig operatőr drónfelvételeket készített a helyszínen, amelyen Flämig szerint egyértelműen látszik, hogy legalább ötven hegymászó lépett át a tehetetlen serpán.

Kapcsolódó
„Egy élő embert hagytak hátra, hogy csúcsokat döntsenek” – tragédia a K2-n
Egy pakisztáni teherhordó halála miatt forrong a hegymászóvilág.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik