Egy nagy nemzet nem titkolja a történelmét; szembesül a hibáival és kijavítja azokat
– többek között ezt válaszolta George W. Bush volt amerikai elnök egyik asszisztense a Reutersnek, amikor a hírügynökség azzal kereste meg, hogy a kutatásaik alapján hat generációval korábban Bush ősei 25 rabszolgát tartottak. Az asszisztens megköszönte, hogy a Reuters rávilágított erre a fontos témára. A közleményben hozzátették azt is, hogy nem lehet közelebb kerülni az esélyegyenlőséghez anélkül, hogy ne emlékeznének a rabszolgaság bűnére. Megjegyezték:
ez a nyugtalanító múlt arra ösztönöz bennünket, hogy messzebbre és gyorsabban menjünk a szabadság és az igazságosság jobb jövője felé vezető úton.
A Reuters egy nagyszabású projekt egyik cikkében összesen 118 olyan közéleti szereplőt – volt és jelenlegi amerikai elnököket, szenátorokat, képviselőket, legfelsőbb bírósági bírákat, kormányzókat – azonosított, akiknek az ősei között akadtak rabszolgatartók.
Nem volt azonban mindenki olyan közlékeny, mint George Bush titkársága, a legtöbben egyáltalán nem reagáltak a Reuters megkeresésére, esetleg visszautasították a lehetőséget. Ugyan a rabszolgatartást 1865-ben betiltották az Egyesült Államokban, a szegregáció még a 20. század első kétharmadában is az amerikai élet szerves részét képezte, a hatásai pedig valójában máig érezhetők.
Hogy a téma aktualitását mi adja, arra a Reuters több példát is hozott. Miután 2020 májusában Minnesotában egy fehér rendőr igazoltatás közben megölt egy fekete férfit, George Floydot, a feketékkel szembeni rendőri bánásmód miatti tiltakozások az egész USA-t megrázták. Ezzel párhuzamosan aktivisták az amerikai polgárháború idején a déli (rabszolgatartó) államokat tömörítő konföderációnak szentelt emlékművek eltávolítását szorgalmazták, Donald Trump pedig 2020 szeptemberében arról rendelkezett, hogy szüntessék meg az olyan képzések szövetségi szintű finanszírozását, amelyek – az ő megfogalmazásában – az USA-t „alapvetően rasszistának vagy szexistának” állították be. A rendeletet utódja, Joe Biden 2021 januárjában visszavonta.
Mindezek az események az egykori rabszolgatartó rendszer következményei, de vannak sokkal személyesebb kapcsolódási pontok is. Az utóbbi egy évtizedben új erőre kapott a családfakutatás, részben a DNS-vizsgálatok elterjedésének köszönhetően, ezzel együtt pedig kellemetlen részletek is kiderülhetnek a múltból – például az, hogy valakinek a családjában rabszolgákat tartottak. Ifjabb Henry Louis Gates, a Harvard Egyetem professzora, aki egy népszerű, családfakutatással foglalkozó tévéműsort is vezet a PBS csatornán, a Reutersnek azt mondja, nem arról van szó, hogy bűntudatot kellene érezni az őseink tetteiért, hanem csak
nézzük meg, milyen szorosan kapcsolódunk a rabszolgaság intézményéhez, és hogy az miként befolyásolta az olyan emberek őseinek életét, akik ma az Egyesült Államok Kongresszusában képviselnek minket.
A történelmet nem lehet figyelmen kívül hagyni
A szakértők között nincs konkrét egyezség arról, hány olyan amerikai él ma, akiknek az ősei között voltak rabszolgatartók, de a fekete amerikaiak őseinek felkutatására szakosodott genealógus, Tony Burroughs szerint több millió emberről van szó. A Reuters által felkutatott, rabszolgatartó ősökkel rendelkező politikusok között egy jelenlegi és négy volt, még élő amerikai elnök szerepel, Donald Trump kivételével, akinek a szülei és nagyszülei a rabszolgaság eltörlése után vándoroltak be Európából.
George W. Bush mellett a listán szerepel Jimmy Carter, Bill Clinton és az USA első és eddig egyetlen fekete elnöke, Barack Obama is. Obama édesapja kenyai volt, édesanyja azonban fehér amerikai, akinek a családjában hat generációval ezelőtt két rabszolga volt. Biden és Clinton ősei között egy-egy rabszolgát talált a Reuters, míg Jimmy Carternél – négy generációra visszamenőleg – 54-et, amelyet részben magyarázhat az, hogy Carter családja régóta az egyik legdélibb, egykori rabszolgatartó államban, Georgiában él.
A Reuters minden érintettet megkeresett, hogy kommentálja a feltárt tényeket, George Bushon kívül azonban csak Carterék éltek a lehetőséggel. Szóvivője Carter halálos betegségére hivatkozva visszautasította az interjú lehetőségét, ám annyit megemlítettek, hogy Carter azóta harcolt a faji egyenlőségért, hogy Georgia kormányzója lett, és sokat írt arról, milyen hatással volt az életére és a munkájára ez a problémakör.
Tammy Duckworth illinois-i szenátor (Demokrata Párt) két jellemző amerikai értéket is megtestesít: a multikulturalizmust és a hazafiasságot. Thaiföldön született amerikai apától és thai anyától, majd katona lett, és az iraki háborúban szolgált helikopter-pilótaként. 2004-ben iraki felkelők lelőtték a gépét, amelynek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy jobb lábát csípő alatt, bal lábát pedig térd alatt amputálni kellett, és a jobb karja is maradandó károsodást szenvedett. A rabszolgatartással való kapcsolat azonban az ő ősei között is megjelent, ük-ük-ük-ük-ük-nagyapjáig visszamenőleg 54 rabszolga volt a családban. Duckworth a Reuters megkeresésére úgy reagált:
Úgy gondolom, rossz szolgálatot teszünk a nemzetünknek és történelmünknek, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk. Ha büszkén vallom azt, hogy az amerikai függetlenségi háború lánya vagyok, akkor azt is el kell ismernem, hogy olyan emberek lánya is vagyok, akik rabszolgasorba taszítottak másokat.
Duckworth hozzátette: „ha, mint ország, jobbá akarunk válni, fejlődni akarunk, akkor ezt el kell ismernünk, és tanulnunk kell belőle. Máskülönben nem lennénk Amerika.”
Az újságírók egészen más hozzáállást tapasztaltak Mo Brooks korábbi alabamai képviselő részéről. A republikánus politikus annak idején egyike volt a Kongresszus azon tizennégy tagjának, akik ellenezték, hogy a rabszolgaság eltörlését ünneplő Juneteenth napja szövetségi ünnep legyen. A szó a június (June) és a 19-e (nineteenth) összevonásából keletkezett, és arra a napra emlékezik, amikor 1865. június 19-én az utolsó rabszolgatartó államban, Texasban is eltörölték a rabszolgaságot.
Amikor a Reuters megkereste Brooksot, a politikus azt válaszolta, hogy „jó ismerni a történelmet”, de
hogy ez mennyit segít ebben a konkrét kérdésben, nem tudom, mert remélhetőleg Amerikában mindenki elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy a rabszolgaság irtózatos. Felmerül tehát a kérdés, hogyha már mindenki tudja, hogy irtózatos, akkor mit lehet még tanítani róla?
Szavaznék-e rabszolgatartó leszármazottjára?
De a történelem megismerésén kívül egyértelmű politikai vetülete is van a témának. A cikksorozathoz kapcsolódóan a Reuters egy közvélemény-kutatást is készített az Ipsos segítségével, amelyben az egyik kérdés az volt, amennyiben tudná, hogy egy politikai jelölt felmenői vagy családtagjai rabszolgákat dolgoztattak Amerikában, akkor az pozitívan vagy negatívan befolyásolná a szavazatát. Az összes megkérdezett 23 százaléka mondta azt, hogy emiatt kevésbé szavazna az érintett jelöltre, de a demokrata szavazók körében ez az arány már 31 százalékos volt, a fekete szavazóknál pedig 35 százalék.
Az USA-ban, ahol regisztrálni kell ahhoz, hogy valaki szavazni tudjon, 2022-ben közel 33 millió volt a választásra jogosult feketék aránya, ami azt jelenti, hogyha közülük mindenki regisztrálna, akkor az a 2024-es választáson már egy 11 milliós ingadozó tábort is jelentene. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez a téma mennyit nyom a latban olyan aktuális kérdések mellett, mint például az abortuszra vonatkozó szabályozás.
Egy másik szempont, amely mostanában foglalkoztatja az amerikai közéletet, a jóvátétel kérdése. A közelmúltban több helyen is kezdeményezték olyan programok elindítását, amelyek valamilyen formában jóvátételt nyújtanának azoknak, akiket
- hátrányosan érintett a rabszolgatartás,
- az abból fakadó szegregáció
- és a lakhatási diszkrimináció.
Dorothy Brown, a Georgetown Egyetem jogászprofesszora könyvet írt arról, hogy szerinte az Egyesült Államok adórendszere előnyben részesíti a fehér családokat a feketék rovására, és a tartós vagyoni szakadék gyökerei a rabszolgaságig nyúlnak vissza – így az egyetlen megoldás a jóvátétel.
Kaliforniában egy jelentés különféle lehetőségeket vázolt fel a jóvátételre a rendőrségi reformoktól kezdve a lakhatási támogatásig, hogy kártalanítsák például azokat a családokat, amelyeket parkok és autópályák építése miatt telepítettek ki az otthonukból.
A Pew Research tavaly novemberi felmérése szerint a feketék 77 százaléka támogatja az ötletet, a fehéreknek viszont csak a 18 százaléka. Politikai nézet szerint a republikánus szimpatizánsok 8 százaléka, a demokratáknak pedig a 48 százaléka tartja jogosnak a jóvátételt. A teljes lakosságon belül a támogatók aránya Azok közül, akik támogatják a jóvátételt, 75 százalék a szövetségi állam kezébe helyezné a kérdést, 65 százalék felelősségre vonná a rabszolgatartásból nyereséget szerző cégeket és bankokat, 53 százalék pedig az érintett egyetemeket is. 44 százalék mondta azt, hogy a rabszolgatartó családok leszármazottait kellene felelősségre vonni. A lehetséges jóvátételi formák közül az ösztöndíjak voltak a legnépszerűbbek (82 százalék), de a vállalkozás-indítási vagy lakhatási támogatás is sokak tetszését nyerné el (73–75 százalék), míg a készpénz a negyedik helyen szerepelt (57 százalék).
A fentiek fényében talán nem meglepő, hogy az amerikai lakosság többsége egyetért azzal, hogy a rabszolgatartásnak máig tartó hatásai vannak. Az összes megkérdezett 58 százaléka mondta azt, hogy a rabszolgaság még most is befolyásolja a feketék helyzetét az amerikai társadalomban, ebből 28 százalék pedig jelentős hatást vélt felfedezni. A politikai állásfoglalást tekintve látványos különbség figyelhető meg a válaszok között: míg a demokrata szavazóknak a 82 százaléka vélte úgy, hogy a hatás még most is jelentős vagy nagy, addig a republikánusoknak mindössze a 29 százaléka gondolta ezt.
