Nagyvilág

Megint vádat emeltek Trump ellen

MTI / AP / Charlie Neibergall
MTI / AP / Charlie Neibergall

Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt – adta hírül az MTI.

Az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith indítványa négy vádpontot tartalmaz, többi között az Egyesült Államok rovására bűnszövetkezetben elkövetett csalást és hivatalos eljárás akadályozását.

A vád szerint Donald Trump hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást, és állítása valótlanságával ő is tisztában volt. Továbbá a vádirat szerint 2021. január 6-án a tüntetések jelentette káoszt a volt elnök arra próbálta felhasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.

A 45 oldalas vádirat Donald Trump mellett hat bűntársat említ, köztük a volt elnök jogászait és egy politikai tanácsadót, de neveket nem tartalmaz.

Donald Trump az újabb vádemelést a választási kampányba való beavatkozásnak nevezte, a vádiratot pedig „hamisnak”. Közleményében azt a kérdést tette fel, hogy az ügyészség miért várt két és fél évet, hogy vádat emeljen ellene a 2020 végén és a 2021 elején történtek miatt. Azt írta, hogy ügyészségi hatalommal való visszaélés történt.

Donald Trumpnak csütörtökön, helyi idő szerint a délutáni órákban kell megjelennie a fővárosban, Washingtonban a bíróságon, hogy hivatalosan ismertessék vele a vádakat.

Jack Smith különleges ügyészt tavaly nevezte ki Merrick Garland igazságügyi miniszter a Donald Trump elleni folyó vizsgálatok felügyeletére. Ennek keretében indult júniusban szintén szövetségi bűnvádi eljárás a volt elnök ellen az otthonában tárolt, elnöki időszakából származó minősített iratok ügyében. A vádirat 37 vádpontot tartalmazott, amelyet az ügyész a múlt héten további hárommal egészített ki.

Még áprilisban New Yorkban egy kerületi ügyész emelt bűnvádat Donald Trump ellen, akkor többi között pénzügyi visszaélés vádjával egy színésznőnek kifizetett hallgatási pénzek ügyében. Ez a vádirat 34 vádpontot tartalmaz.

Donald Trump eddig minden bűnvádban ártatlannak mondta magát.

Amint arról a napokban beszámoltunk, Donald Trump jelenleg messze a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns a republikánus választók körében a 2024-es elnökválasztásra, esélyeit a vele szemben eddig megtett vádemelések semmivel sem csökkentették. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik