„Viva Santiago! Viva Vox! Viva Espana!” – zárta Orbán Viktor a videóüzenetét, amelyet a vasárnapi spanyol választásra küldött, a szélsőjobboldalt bátorítva. A videót Orbán genderezős-migránsozós-brüsszelezős szövegéről a radikális jobboldali VOX párt tette közzé a Twitteren.
Amikor Orbán elküldte a videót, és éltette politikai szövetségesét, Santiago Abascal VOX-vezért, akkor még úgy tűnt, hogy a radikális párt lehet a legszélsőségesebb jobboldali erő a Franco-diktatúra bukása, pontosabban a diktátor 1975-ös halála óta, mely bekerülhet egy madridi kormányba.
Orbán többször találkozott is Abascallal, legutóbb júniusban fogadta a spanyol politikust, akit aztán kisebbfajta „Orbán-átok” sújtott. Félretéve a babonát, a VOX nagyot bukott, képviselőinek száma a törvényhozásban 52-ről 33-ra csökkent most. Pedig tavaly, az év elején még úgy tűnt, a VOX lehet a spanyol jobboldal legfőbb ereje, miután a konzervatív Néppárt belső problémákkal küzdött, és a két párt támogatottságát nagyjából egy szintre, 20 százalék környékére mérték.
A VOX 33 mandátumával így alig előzte meg az újonnan alakult, radikális baloldali Sumar pártszövetséget, amely 31 mandátumra tett szert. A két nagy nyertes pedig a PP, azaz a konzervatív Néppárt 136, illetve a PSOE (a szocialisták, Sanchez pártja) 122 mandátummal. Mindkettő növelte mandátumainak számát a parlamentben, igaz, a PP 47-tel, a 2018 óta kormányzó PSOE kettővel. Orbán hiába biztatta tehát politikai szövetségesét, Abascalt, a VOX pártelnökét, ez a tömörülés volt az egyetlen a négy nagyobb spanyol párt, illetve pártszövetség közül, amely bukott a vasárnapi szavazáson.
Vasárnap este, illetve hétfő hajnalban döbbenetes volt nézni a madridi tömegeket, amelyek a pártok székházai, illetve választási központjai előtt gyűltek össze. A két legnépesebb gyűlés a konzervatív Néppárt főhadiszállása, illetve a kormányzásra még mindig esélyes szocialisták központja előtt verődött össze. A PSOE hívei Sanchez miniszterelnököt éltették, és úgy ünnepeltek, mintha nyertek volna, jóllehet 122:136 arányban alulmaradtak a Néppárttal szemben. Így tehát egy kicsit abszurd hangulatban skandálta a baloldali tömeg a „Presidente! Presidente!” jelszót (ami a kormány eddigi „elnökére”, a „presidente del gobiernóra”, azaz a kormányfőre utal).
És a tömegnek végül még igaza is lehet: bár a választáson 14 mandátummal kevesebbet kaptak a szocialisták, mint a konzervatívok, de a Sumarral együtt, illetve a nemzetiségi-tartományi pártok nagy részét megnyerve akár a kormányalakításhoz szükséges többséget, 176-nál több mandátumot is elérhetnek a parlament alsóházában.
Ám jelezte a zavart, hogy a szocialista hívek azt is lelkesen kántálták, hogy „No pasaran!”, azaz „Nem törnek át!”, ami a baloldaliak jelszava volt az 1936 és 1939 közti spanyol polgárháborúban. Ezt a polgárháborút (Hitler és Mussolini segítségével) aztán az a Franco tábornok nyerte meg, aki mégiscsak áttört a köztársaságiak frontján, és egészen a hetvenes évekig irányította a dél-európai országot.
Bizonytalanság tűnt ki a győztes pártvezér, Alberto Núnez Feijóo, a konzervatívok elnökének beszédéből. Ő arról szónokolt, hogy „kötelessége megpróbálni a kormányalakítást”, ami jelzi, hogy nem biztos a dolgában. Ugyanis pártja hiába volt képes 47-tel növelni a mandátumainak számát, és hiába hangsúlyozta Feijóo, hogy hárommillióval több voksot kaptak, mint a 2019-es választáson, potenciális szövetségesük leszerepelt. Így nincs elég mandátuma a két pártnak ahhoz, hogy kormányt alakítsanak, hiszen az abszolút többséghez 176 szavazatra lenne szükség a parlament alsóházában.
A PP és a VOX esetleges szövetségesei – az UPN nevű, Navarra tartománybeli erő és a Kanári-szigetek egy lokális jelentőségű pártocskája – ugyanis mindössze 1-1 mandátumot szereztek,
A kevésbé fontos szenátusban, a felsőházban a Néppárt ugyanakkor nagy sikert ért el, a közvetlenül választott 208-ból 119–120 helyet nyert el. A fennmaradó helyeket a 265 fős testületben az autonóm közösségek delegálják, s ezek között is többségben vannak a konzervatívok. Sanchez azért is kezdeményezte hirtelen, májusban az előrehozott parlamenti választást, mert a helyhatósági voksolást nagy arányban elvesztették a szocialisták.
Sanchez – most kiderült – ügyesen taktikázhatott. Míg a májusi regionális és helyi választásokon a PP elsöprő győzelmet aratott, most mindössze a relatív többségig jutott, így a PSOE-nak valószínűleg nagyobb az esélye a hatalmon maradásra, mint ha az év végéig vártak volna, az általános választás „rendes” időpontjáig, hiszen Sanchez így azt mondhatta, azonnali következménye lett a bizalomvesztésnek.
A spanyol állami tévé, a TVE nem véletlenül írta, hogy euforikus a hangulat a szocialistáknál. De az is kiderült, hogy a közvélemény-kutatók is megbuktak a voksoláson. Előzőleg ugyanis a PP abszolút többségével vagy ahhoz közeli eredménnyel számoltak – az El País szerint a néppártiak is 168 mandátumot reméltek a választások előtt –, de még a vasárnap esti exit pollok is magabiztos PP-VOX győzelmet ígértek.
A Néppárt vezetősége hétfőn délután, este ül össze, hogy levonja a következtetéseket a választási eredményből. Ekkor derülhet ki, hogy Feijóo elfogadja-e majd a spanyol királytól a kormányalakítási megbízást. Valószínű azonban, hogy a Néppárt bekeményít. Elías Bendodo, a párt főkoordinátora hétfőn azzal fenyegetett: vagy Feijóo lesz a kormányfő, vagy új választás lesz.
Ha Feijóo mégsem vállalná a kormányalakítást, akkor Sanchez jelenlegi miniszterelnök kaphatna ugyanerre megbízást. Sanchez egyébként hétfőn bizakodó nyilatkozatot tett az esélyeiről. Ha pedig egyiküknek sem sikerült stabil koalíciót összekovácsolnia, akkor valóban új választás is következhet a mostani patthelyzetben.
Sanchez újabb kormányalakítása elsősorban a katalán és baszk pártokon múlhat. Katalóniában annak a regionális pártnak lehet döntő szava, amelyet Carles Puigdemont, a szakadár vezető alapított. A Junts nevű párt hét mandátummal rendelkezik, de ezt nem adják oda „a semmiért” Sanchezéknek – mondták hétfőn. A korábban függetlenségi népszavazást is kezdeményező Puigdemont pártja szerint csak akkor támogatják a szocialistákat, ha kapnak cserébe valamit.
Hogy mit akar a Junts pontosan a támogatásért, az egyelőre nem világos, ugyanakkor tudvalévő, hogy Puigdemont és politikai szövetségesei ellen számos bírósági eljárás indult korábban szeparatista törekvéseik miatt. Puigdemont, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást, nem is Spanyolországban, hanem Belgiumban él, miután Németországban és Olaszországban őrizetbe is vették korábban, és rá nem terjedt ki a függetlenségpárti aktivistának adott kegyelem, Sánchez kormánya ragaszkodott ahhoz, hogy Spanyolországban bíróság elé állítsák.
Az El Mundo hétfőn azt írta, hogy a Junts nem fogja támogatni Sanchezt, ami azonban még mindig nem jelenti azt, hogy a PSOE-nak és a jelenlegi miniszterelnöknek nincs esélye a kormányalakításra. Elképzelhető, hogy elég lesz nekik az is, hogy a katalán szakadárok tartózkodnak a parlamentben a szavazáskor.
A PSOE tehát „vesztett, de ellenáll” a választások után, ahogyan azt a TVE televízió jellemezte, és valószínűleg – ha lehetősége nyílik rá – megpróbálja a kormányalakítást. Az viszont biztos, hogy ha a szocialisták kerülnek hatalomra, azt nagyon komoly tárgyalások és hosszas alkudozások előzhetik csak meg, és a politikai bizonytalanság hónapokig is eltarthat Madridban.
De nem véletlenül mondta a miniszterelnök vasárnap este a PP-ről és a VOX-ról, hogy a reakciós blokk megbukott – ami érdekes nyilatkozat egy választás második helyezettjétől.
Sanchez most azt szeretné nyilvánvalóan, hogy megőrizzék az elmúlt négy év eredményeit. Ezek közé számít, hogy Spanyolországban jelentős a gazdasági növekedés (2021-ben és 2022-ben is öt százalék fölött volt a GDP-bővülés), miközben az infláció rendkívül alacsony.
Ugyanakkor Spanyolország továbbra is küzd az eladósodottsággal, az államadósság a GDP 112 százalékára rúg, a költségvetési deficit pedig 4,8 százalékos, ráadásul a munkanélküliség is még mindig a legmagasabb az EU-ban, hiába indult be a gazdaság a szocialisták kormányzása alatt. Különösen a fiatalok körében magas ez az arány.
Ami a gazdasági kérdéseket illeti, a jobboldal a Sanchez-féle kormányzat adóemelési terveivel szemben az adók csökkentését ígérte, de ez nem feltétlenül volt nyerő ötlet. Az elsöprő jobboldali sikert mérsékelhette az a tényező, hogy a lakosság egy része tudta, hogy az adóemelésből a szocialisták a nyugdíjakat emelték, és talán a nyugdíjaikat is veszélyben érezték volna a PP túlzott előretörése miatt.
