Nagyvilág

Kínában tárgyalt Henry Kissinger

ROBERTO SCHMIDT / AFP
ROBERTO SCHMIDT / AFP

Magánjellegű megbeszélést folytatott Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszterrel a kínai védelmi miniszter Pekingben – írja az MTI. Li Sang-fu szerint az Egyesült Államoknak stabil stratégiai megfontolásokkal kellene tárgyalnia Kínával, és reméli, hogy a két kormányfő együttműködik majd, hogy fenntartsa az egészséges kapcsolatokat a két ország hadserege között.

Az elmúlt hetekben több amerikai vezető politikus is Kínába látogatott: Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter pekingi tárgyalásai a két nagyhatalom közötti külpolitikai és gazdasági-kereskedelmi feszültségek enyhítését célozták. A kapcsolat ennek ellenére rendkívül feszült a két nagyhatalom között. Ám Li szerint „az a kínai-amerikai kapcsolatok mélypontra jutottak a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta” .

Kissinger úgy látja, „az Egyesült Államoknak és Kínának tisztáznia kéne a félreértéseket”, valamint „békésen egymás mellett élni, elkerülve a konfrontációt”.

A történelem és a gyakorlat folyamatosan bebizonyították, hogy sem az Egyesült Államok, sem Kína nem engedheti meg magának, hogy ellenfélként kezelje a másikat

–mondta Kissinger.

Az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta Kissinger pekingi látogatását, mivel nem akart véleményt mondani olyan „amerikai állampolgárok magánlátogatásáról, akik nem tagjai az amerikai kormányzatnak”.

Az idén 100 éves Kissinger Richard Nixon és Gerald Ford néhai amerikai elnökök kormányában töltött be külügyminiszteri, valamint nemzetbiztonsági tanácsadói posztot, és kulcsszerepet játszott a Washington és Peking közötti politikai és diplomáciai kapcsolatok normalizálásában az 1970-es években.

Kapcsolódó
Diplomáciai zseni vagy erkölcstelen cselszövő a 100 éves Kissinger?
Tragédiája és sikeres politikusi pályájának morális Achilles-sarka abban áll, hogy Luciferrel próbálta kiűzni Belzebubot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik