A következő élő közvetítés része Vlagyimir Putyin: Kijevnek nem maradt semmije

Putyin állítja, nyitott minden kapcsolatfelvételre Ukrajna ügyében

Vlagyimir Putyin továbbra is nyitott minden kapcsolatfelvételre az ukrajnai konfliktus megoldásának érdekében – közölte a Kreml az orosz médián keresztül. Az orosz elnök kijelentése afrikai vezetők látogatásával áll összefüggésbe, akik új békejavaslatot készülnek Oroszország elé terjeszteni.

Putyin elnök nyitott volt és ma is nyitott minden kapcsolatfelvételre, hogy megvitassuk az ukrajnai kérdés megoldásának lehetséges forgatókönyveit

– idézte az Interfax Dmitrij Peszkovot, az orosz elnök sajtótitkárát.

Sok újdonság ebben önmagában nincs, hiszen Oroszország régóta állítja: nyitott a tárgyalásokra. Csakhogy ezt ahhoz a feltételhez köti, hogy Ukrajnának el kell ismernie az „új realitásokat”, vagyis azt, hogy Oroszországnál marad Ukrajna területének mintegy húsz százaléka.

Moszkva tavaly ősszel annektált négy régiót Kelet- és Dél-Ukrajnában, a Krím félszigetet pedig már 2014-ben elfoglalta. Az annektált régiókat Oroszország képtelen teljes egészében az ellenőrzése alatt tartani. Sőt, mindössze egyetlen olyan nagyváros van Ukrajnában, ahol meg tudta vetni a lábát: ez Mariupol.

Ukrajna béketerve szerint a háborús konfliktus rendezésének alapfeltétele, hogy az orosz csapatokat minden ukrán területről kivonják.

Az afrikai küldöttségnek a tervek szerint elvileg pénteken kellene tárgyalnia Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, mielőtt szombaton Szentpétervárban Putyinnal találkoznak.

(reuters)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik